Roubaix-ben a Musée d”Art et d”Industrie-ben nyílt meg az a Picasso, peintre d’objet-objets de peintre címet viselő kiállítás, amely a «kreátor» Picassót mutatja be. A helyszín már önmagában is megéri a látogatást, hiszen a 2001-ben megnyílt múzeum korábban uszoda volt, és újjáépítésekor úgy alakítottak át, hogy megőrizte eredeti rendeltetésének jellegét.
Az 1927 et 1932 között art deco stílusban készült épület termeiben most Picasso közel négyszáz alkotása látható. Köztük azonban csak nyolc, 1917 és 1940 között született festmény és két rajz szerepel, és ezek is mind tárgyakat ábrázolnak. A Picasso körül született számtalan legenda egyike szerint, amikor megkérdezték a művészt, mit csinálna, ha börtönbe zárnák, azt felelte, hogy «a nyálammal festenék». Ez a kiállítás éppen azt mutatja be, hogy Picasso számára minden anyag, minden tárgy alkalmas volt arra, hogy abból műalkotást hozzon létre. Egy lónyereg és egy biciklikormány elég volt ahhoz, hogy megalkossa ismert Tête de Taureau-ját (Bikafej), egy kávéházi papírterítő, hogy azt maszkká alakítsa, egy tetőcserép, hogy megfesse rajta Françoise Gilot portréját. 1948-tól a kerámiáiról ismert Vallauris-ban dolgozott, és ott húsz év alatt többezer kerámiatárgyat készített, amelyek mindegyike találékonyságról, határtalan fantáziáról tanuskodik: a vázának induló forma női akttá alakult Picasso keze alatt, a vázát néhány ecsetvonással arccá változtatta. Az egyszerűen csak Piscine-ként, uszodaként emlegetett roubaix-i múzeumban kiállított festett tányérok, kerámia dísztágyak, színházi kosztümök, ékszerek és textiltervek arra mutatnak rá, hogy Picasso már a múlt században megindította a napjainkban egyre határozottabban jelentkező folyamatot, a képzőművészet és iparművészet közötti határok lerombolását.
A kiállítás 2005. január 5-ig hétfő kivételével minden nap látogatható.