Nemzetközi petíció, tüntetések és a pozsonyi művészeti színtér hangos akciói kísérték a KHB, vagyis a Kunsthalle Bratislava bezárásáról szóló szlovák kormányzati döntést. Ezek részeredményeket elértek ugyan, de a szlovák kortárs képzőművészeti színtér egyik legfontosabb reprezentatív intézményének jövője továbbra is bizonytalan. Ebben a cikkben arról lesz szó, miképpen hánykolódik a KHB a politikai haszon, az értelmiségi igény és a társadalmi közöny háromszögében.
Mi is az a Kunsthalle és miért fontos?
A Kunsthalle-típusú kiállítóhelyek – mint amilyen a budapesti Műcsarnok is – a 19. század közepén alakultak ki német nyelvterületen, majd terjedtek el egész Európában és váltak a kortárs képzőművészeti élet kiemelkedően fontos intézményeivé. Formai definíciójuk szerint ezek olyan, alapvetően állami vagy alapítványi fenntartású, nonprofit, reprezentatív kiállítóhelyek, amelyek a múzeumokkal ellentétben nem foglalkoznak gyűjteményezéssel, megőrzéssel és kutatással sem. A fogalom alá sorolható intézmények profilja azonban térben és időben is folyamatosan változik; a jelenlegi szakmai konszenzus szerint az állami fenntartású Kunsthallék feladata a kurrens kulturális, társadalmi és politikai kérdések művészeti megközelítésének bemutatása, a társadalmi diskurzusok progresszív katalizálása, a helyi és a nemzetközi kulturális szcénák közötti átjárhatóság építése – mind a kiállítótérben, mind az intézmények közötti diplomáciában. Az ehhez hasonló programok értelmezése és megvalósítása helyenként változó, de mindenképpen kihasználják a Kunsthalle intézményi adottságainak rugalmasságát, ami lehetővé teszi az aktuális trendek gyors lekövetését. Ideális esetben a Kunsthalle szakmai döntéseiben független, a finanszírozása pedig hosszú távon kiszámítható.
Egy Kunsthalle meghatározó szerepet tölthet be egy város vagy akár egy ország életében, például azzal, hogy kijelöli a kortárs művészeti témák és tendenciák helyben is releváns vonulatát, és azt közérthetően tárja a közönség elé – akár a társadalom vagy a politikai vezetés nyugalmának megzavarására is alkalmas módon.
Egy Kunshtalle presztízs és hatalom.
Ugyanakkor gyengéjük, hogy a Kunsthallék saját gyűjtemény nélkül, illetve folyó kutatási projektek apparátusainak híján, a klasszikus múzeumoknál jóval kiszolgáltatottabbak a felülről kikényszerített változásoknak. Főként olyan országokban, mint a volt szocialista régió országai, ahol mecénás-kedv illetve komoly privát befektetők hiányában a kultúrafinanszírozás területén abszolút monopol helyzetben van a mindenkori kormány.
A pozsonyi Kunsthalle alapítása és első évei
Ma általánosan elmondható, hogy minden európai nagyvárosnak van Kunsthalle típusú kiállítóhelye, még ha nem is mindenütt így hívják. Szlovákia sokáig kivételnek számított; végül a kulturális elit több mint 20 éves lobbizása után, 2012-ben a populista, szociáldemokrata Smer-SD (Irány-Szociáldemokrácia, röviden: Smer) második kormányzása idején döntöttek a korábbi Művészetek Háza (Dom Kultúry) bérelhető terének átalakításáról: így jött létre a KHB, azaz a Kunsthalle Bratislava. Az intézmény sorsát már akkor megpecsételte, hogy az amúgy kortárs művészettel egyáltalán nem foglalkozó Szlovák Oktatási Központ (SOK, Narodné Osvetové Centrum) felügyelete alá helyezték.
A KHB koncepciójának előkészítésével Juraj Čarný’ kurátort bízták meg, aki aztán az intézmény 2014-es első igazgatója lett. Čarný egy olyan intézményt vizionált, ahol a közönség egyaránt megismerkedhet a szlovák és a nemzetközi kortárs művészettel, a hozzáférhetőséget ingyenes belépővel, a közérthetőséget felnőttek és gyerekek számára is kialakított moderátori programmal segítette. 2015-ben kortárs művészeti könyvtárat és kutató-centrumot is nyitott. Komoly energiát fektetett a szlovák kortárs művészet nemzetközi láthatóságának növelésébe és népszerűsítésébe – például intézményközi kapcsolatok építésével, kurátorok meghívásával, nemzetközi koprodukciók elindításával. Emellett makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a KHB kiállítási terének két emelete koherens egység maradjon, hogy külső nyomásra beékelt programok ne zavarják az intézmény profilját és a kiállítások ritmusát.
Mindez több érdeket sértett, legelsősorban Václav Macek-ét, a pozsonyi fotómúzeum (Stredoeurópsky dom fotografie) igazgatójáét, aki egy az intézmény profiljával nem egyező, belépőjegyes programot akart megvalósítani a KHB-ben. Miután Čarný elutasította a programot, 2016-ban Macek nyilvánosan támadta az igazgatót és csapatát: szemére hányta, hogy kevesen járnak a KHB-be – bár ezt éppenséggel hamis látogatószámokkal igazolta –, illetve különféle reprezentációs események hotelszámláival keverte gyanúba.
A kívülálló számára úgy tűnik, Čarný elkötelezett, hosszú távra tervező nagy ívű, szakmailag aligha támadható programot követett, ugyanakkor erősen érzékelhető, hogy személye és módszerei a mai napig megosztók a szakmabeliek között.
Az első válság
A Macek-botrány nem az egyetlen konfliktus volt: ekkorra már a SOK szigorú bürokráciája (ugyanakkor dilettáns felügyelete) és a KHB önfejű vezetése közt is súlyos bizalmatlanság és folyamatos feszültség alakult ki. A szituáció megoldásának érdekében a 2016-os parlamenti választások előtt az akkori kulturális miniszter, Marek Maďarič a KHB függetlenedését ígérte. Mikor azonban a Smer újból megnyerte a választásokat, a KHB-t a SOK felügyelete alól a Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) vezetése alá helyezték át. Čarnýt elküldték, helyére pályázat nélkül Nina Vrbanovát nevezték ki ideiglenes igazgatónak, a szabályzatnak megfelelően hat hónapra. Szerződését azóta félévente megújítják.
Ugyanebben az évben a Kunsthallét kettéosztották, és az épület második szintjére visszaállították a bérelhető Művészetek Háza régi koncepcióját. Ez alapján a város központjában álló reprezentatív épület 530 négyzetméterét mindössze havi 1000 euró fejében használhatja a bérlő. A döntésnek gazdasági jelentősége aligha van, ugyanakkor súlyosan sérti az intézményi függetlenséget. A bérlői pályázatok elbírálásában ugyanis a KHB képviselőjén kívül szavazata van a SOK, a Kulturális Minisztérium és a Művészetek Háza képviselőinek is. A 2014-ben frissen pozícióba került Vrbanová egy akkori interjúban ezeket racionális döntéseknek és vállalható kompromisszumoknak nevezte.
Vezetése alatt leállították a nemzetközi kapcsolatépítést, bezárták a könyvtárat, megszüntették a KHB önálló marketing és sajtó részlegét. Ezek a döntések akkor meglepő módon nem váltottak ki komolyabb ellenállást, a KHB végül is megmaradt, a kiállítások profiljában pedig nem történt különösebben nagy változás, „csak” a színfalak mögötti szakmai munka szenvedett súlyos károkat.
Másfeledik válság: „kreatív központok”
2018 márciusában érkezett a következő csapás, Ľubica Laššáková újonnan beiktatott kulturális miniszter személyében. Novemberben mérőszalagos emberek jelentek meg a KHB épületében. Az intézmény vezetősége már egy építési céggel megkötött szerződésből tudta meg, hogy a Kulturális Minisztérium, egy „kreatív központ” létrehozását tervezi a KHB épületében. Attól függetlenül, hogy a Minisztérium a mai napig nem tudta (vagy akarta) elmagyarázni a fejlesztés lényegét, a projekt létrejötte a Kunsthalle bezárását jelentette volna. Gyorsan kiderült: a döntés mögött praktikus szempontok húzódnak meg. 2014-ben Szlovákia sikeresen pályázott meg az Európai Uniónál 260 millió eurót regionális kulturális fejlesztésekre. Az intézkedés célja ennek a kulturális támogatásnak a sürgős elköltése, ugyanis az összeg csak 2020-ig használható föl. A Kulturális Minisztérium az összeg nagy részét négy úgynevezett „kreatív központ” létrehozására szánja. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy miért nem keres Laššáková minisztériuma más helyszínt a központnak. A válasz szintén praktikus: a KHB centrális elhelyezkedésén és kulturális beágyazottságán kívül azért is kapóra jött, mert az átépítés lényegesen egyszerűbben kivitelezhető, mint egy régóta üresen álló épület teljes rehabilitációja.
Stojíme pri Kunsthalle
Amikor napvilágot láttak a KHB-vel kapcsolatos tervek, amelyeket természetesen az intézmény hívei támadásként értékeltek, egy Stojíme pri Kunsthalle (A Kunsthalle mellett állunk) néven szerveződő, alapvetően képzőművészekből álló aktivista csoport kezdte el tematizálni a KHB helyzetét a közbeszédben. Ennek hatására egyedülálló, műfajokon átívelő összefogás jött létre a kultúra területén: képzőművészek, színházi, irodalmi és építészeti szakemberek, diákok és professzorok hoztak létre egységes frontot, egyrészt, hogy kiálljanak a KHB megmaradásáért, másrészt azért, hogy a KHB eddig is labilis helyzetére végre hosszú távú megoldást találjon a minisztérium. A csoport tüntetések és látványos demonstrációk szervezése mellett komoly, részletes szakmai javaslatot is megfogalmazott a KHB fenntartására, a kulturális pénzek transzparens elosztására. Ezt, amellett hogy elküldték a Kulturális Minisztériumnak és a miniszterelnöknek, nyílt levél formájában is publikálták.
Szlovák Kulturkampf?
A 2012 óta regnáló Smer nem folytat az orbáni értelemben vett, nyílt kultúrharcot, ugyanakkor a Laššákovához kötődő intézkedések populista politikai logikát rajzolnak ki, amely nem kultúrpolitikában gondolkodik, hanem olyan gesztusokra apellál, amelyeknek rövid távú politikai hasznát látja. Laššáková 1,5 millió eurót különített el a tradicionális népművészet és népi kultúra támogatására, amelyet a kiírt pályázat népszerűségével indokolva rövid időn belül a duplájára emelt. A püspökökön keresztül, a korábbinál nagyobb támogatást biztosít a katolikus egyháznak. Ugyanakkor az LMBTQ kulturális projektekttől a pozitív szakmai véleményezés ellenére is megtagadta a támogatást, illetve már működő kulturális intézmények támogatásait is radikálisan megcsonkította. A KHB-nek, a programterve megvalósítására megpályázott – és soknak semmiképp nem nevezhető – 180,000 euró (megközelítőleg 58 millió Ft) helyett mindössze 15,000 eurót (mindössze kb. 5 millió Ft) ítélt meg.
Ezt felismerve, Laššákovát már nem csak a KHB-ügy miatt kritizálják az aktivisták. A szakmailag értelmezhetetlen döntéseket hozó minisztert a csoport most már a szlovák társadalom tudatos megosztásával is vádolja. A Stojíme pri Kunsthalle így már Stojíme pri Kultúre néven folytatva Laššáková mihamarabbi lemondását vagy leváltását követeli.
Mi lesz veled, KHB?
A tüntetések hatására Laššáková visszakozott, biztosította a tüntetőket a KHB megmaradásáról, és arról, hogy az intézmény 2020. január 1-től függetlenedve az SNG-től, önálló intézményként folytathatja tovább működését. A fentiek alapján azonban kimondható, hogy a KHB eddigi helyzete egy percig sem volt ideális, és a jövője sem tűnik annak.
Mit is jelent Laššáková függetlenségi ígérete a valóságban? Önmagában nem sokat.
A KHB ugyan külön költségvetési tétellé válik – amelyet azonban a pénzügyminiszter e sorok írásakor még nem hagyott jóvá –, de pozitív döntés esetén is csak a KHB fenntartásához szükséges büdzsé valamivel több mint felét fogja biztosítani a kormány. A következő vezetésnek az üzemeltetéshez hiányzó pénz előteremtése mellett újra kell szerveznie a KHB adminisztrációját, marketing- és sajtóprofilját, és minden további olyan feladatkört, amely az elmúlt években az SNG hatáskörébe tartozott.
Ugyanekkor Laššáková nem adta fel a kreatív központ tervét sem, amelyet továbbra is a KHB épületében képzel el. Így a KHB a Művészetek Háza mellett a még mindig bizonytalan profilú központtal is kénytelen lesz osztozni. Az eseményekkel párhuzamosan pedig folyik az új igazgatói pályázat kiírása.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy 2020 márciusában parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában, illetve, hogy a Stojíme pri Kultúre alapvetően szakmai követelései eddig még nem találtak a társadalomban komolyabb támogatói rétegre.
A KHB eddigi rövid története jól illusztrálja a cikk elején említett intézményi kiszolgáltatottságot, amelyben egy jól működő Kunsthalléhez szükséges feltételek – mint például a hosszú távon kiszámítható financiális biztonság és a szakmai függetlenség – közül egy sem teljesül.
Civil igény nélkül azonban a kormány pillanatnyi politikai szándékai határozzák meg az elkövetkező hónapokat, ennek következtében pedig mind az intézmény, mind az aktivisták könnyen válhatnak politikai célpontokká, valamint a társadalom további megosztásának eszközeivé.
A nyitókép forrása: myartguide.com
A cikk az East Art Mags projekt keretében készült, a Visegrad Fund támogatásával.
