David Foenkinos: Charlotte
Fordította Vajda Lőrinc, Európa Könyvkiadó, 2018, eredeti megjelenés: 2014
Ali Smith: Autumn
Hamish Hamilton, 2016, (2020 szeptemberében jelenik meg magyarul a Magvetőnél, Mesterházi Mónika fordításában)
Az elmúlt években két regény is sikeres lett, amelyek tragikus sorsú festőnőkről emlékeznek meg, igyekezvén megnyitni illetve egyengetni az őket megillető, méltó elismeréshez vezető utat. A francia David Foenkinos-nak sikerült Charlotte Salomont, a német zsidó festőnőt (az artportal cikke róla itt) világszerte, így Magyarországon is ismertté tennie, legalábbis az olvasók körében. Foenkinos pontosan ismeri annak titkát, hogyan nyerheti meg a széles olvasóközönség kegyeit, a Charlotte című regénye (2014) nemcsak egy ma is megrázó életrajzot tár elénk, de a mi hozzáállásunkat is célba veszi.
Mit kezd az utókor a festőnő 1943-as halála óta az életművel? És egyáltalán: mekkora szerepet játszanak a művészet létrejöttében a sorscsapások, kataklizmák és pszichés hajlamok? Kit tekintünk ma jelentős női művésznek? Foenkinos egyértelműen Charlotte Salomont. Hozzátehetjük, bár ezt a könyv nem fogalmazza meg ténylegesen, mégis magában foglalja a kérdést: mégis, miért nem adózunk neki azzal a hódolattal, amellyel például a hasonló képi világú, a festőnőre nagy hatással bíró Marc Chagall-t szeretjük.
A skót Ali Smith az úgynevezett évszakok-sorozat első regényeként megjelent Autumn (Ősz, 2016) című regényében Pauline Boty története egyetlen, bár jelentős cselekményszálat képez a többi között. Mégis határozott állásfoglalás, hogy a könyv a pop-art festőnő művészettörténeti jelentőségét hangsúlyozza. Különösen, mivel az írónő a regény szálait olyan szövetté szövi, ahol az elmúlt 100 év fontos történelmi eseményei és társadalmi mozgalmai, így a női emancipáció, főszerepet kapnak és a ma embere előtt álló kérdések, pl. brexit szavazás, Európai Közösség mibenléte, kiindulópontjául szolgálnak. Ali Smith regénye 2017-ben ott volt az angol nyelvű irodalmi élet legjelentősebb díja, a Booker Prize shortlist-jén – ez az a díj, melynek nemzetközi verzióját Krasznahorkai kapta meg 2015-ben. Az Autumn költőibb, absztraktabb, így kicsit kevésbé képes a nagyközönség rohamszerű és maradéktalan meghódítására, mint a Charlotte. És mégis ugyanaz a lendület jellemzi, ráadásul mindkét könyv nagyon jó.
Az emlékezés lehetetlenségei
Foenkinos Charlotte Salomon (1917-1943) Élet? Vagy színház? című önéletrajzi művéből veszi az ihletet és az alapanyagot a regényéhez. A festőnő Dél-Franciaország-i bujdosása idején, nem sokkal azelőtt, hogy Auschwitzba hurcolták, alkotta meg ezt a körülbelül 800 gouache-ból (gouache: vízfestési technika) álló ciklust, melyeken a képzőművészet fogalmát kitágítva írott szövegek is találhatók, beszédbuborékok, elbeszélő hozzáfűzések, zenei utalások formájában. Nemcsak a családi drámák, így a generációról generációra terjedő öngyilkosságok és a kezdődő zsidóüldözés rettenete érhető tetten, és annak tudata, hogy a halál árnyékában alkot, de Charlotte Salomon életének örömteli pillanatait is megörökítette, az intellektuális összejöveteleket, melyekre a kor neves alakjai is hivatalosak voltak, vagy a tengerparti idillt.
A háború után életművéről tíz évig semmit nem tud a nagyközönség, míg 1961-ben megnyílik az első kiállítás a képeiből. Ennek sikerén felbuzdulva több kiállítás következik először Európában, majd az Egyesült Államokban. Az Élet? Vagy színház? megjelenik könyvalakban. Húsz évvel halála után riporterek utaznak Dél-Franciaországba, és senki sem csodálkozik, ha róla kérdezgetik, meséli Foenkinos. Aztán lassan feledésbe merül, bár nem teljesen. Foenkinos 2004-ben egy berlini kiállításon találkozik először Charlotte Salomon képeivel. Közvetlenül könyvének megjelenése előtt, 2012-ben a festőnő műve szerepel a documentán, azóta is jelen van a berlini és frankfurti Zsidó Múzeumban. De persze Foenkinos szemében ez korántsem az őt megillető hírnév.
Fikció és valóság elválaszthatatlan, Charlotte Salomon életműve éppen ezzel a kérdéssel szembesít: mennyiben a való élet, amit a képein látunk, és mennyiben színház (művészet). Foenkinost a festőnő személye és élettörténete az Élet? Vagy színház? életrajzi vonatkozásain túl is érdekelte, alapos kutatást végzett. Megkérdezett mindenkit, akinek emlékei voltak róla, tudakolózott a családjáról, az ismerőseiről. Meglepően sok fordulatot sűrít a rövid élet történetébe, ezen kívül a II. világháború kifordult emberi világát is hátborzongatóan hűen rajzolja meg. És nem felejti el megemlíteni, hogy kutatásai során találkozott emberekkel, akik elzárkóznak az emlékezés elől, és tudni sem akarnak erről a zseniális művészről. Foenkinos azonban rajongva szereti Charlotte-ot. Pedig a munka gyötrelmes, mint írja. Hogyan is legyen hű ehhez az életműhöz, illetve ehhez az élettörténethez? Sorról sorra ír, mondatról mondatra halad. Minden leírt mondat után fellélegzik. Mint aki járás közben minden lépés után gondolkodási szünetet tart. És ezzel nyomatékosítja mondatait.
Egy festőnő rejtélye
A skót származású Ali Smith teljes fiktív világot teremt, és ebbe fűzi bele Pauline Boty valós személyét és történetét. A regény két főszereplője a fiatal művészettörténész, Elisabeth, és az élet és halál között lebegő, 101 évet megért Daniel. Történetük azonban korábban kezdődik. Megismerkedésük időpontjában Elisabeth még csak 13 éves, ekkor barátkozik össze Daniellel, a szomszéd öregúrral, akivel többek közt művészetről és irodalomról beszélgetnek. Daniel egy festményről is mesél, amelyet az emlékezetéből idéz elő, hisz a hatvanas években látta utoljára, azóta nem tudni, hova tűnt. Itt kezd el derengeni egy festőnő rejtélye, akinek neve csak később kerül említésre. Daniel csak homályos utalásokat ad, a későbbi, úgy 20 éves Elisabeth azonban rátalál egy régi kiállítási katalógusra, és felfedezi Pauline Boty-t, az elfeledett festőnőt. Róla írja a szakdolgozatát. Annak ellenére, hogy tanára ettől a szándékától eltanácsolja, mondván, a szóban forgó szőke szépség képzőművészeti munkái semmi érdemlegeset vagy újat nem teremtettek. Csak ugyanazt csinálta mint (sztárként tisztelt) férfi kollégái – így az érvelés. Bár Elisabeth fiktív hős, személyének van némi valóságalapja: Ali Smith a köszönetnyilvánítások között említi, hogy csakugyan megjelent két munka 1998-ban és 2013-ban Sue Tate tollából a művésznőről, melyek a történet megírásához alapul szolgáltak. Továbbá tény, hogy a ’90-es években Pauline Boty alakja feminista körökben érdeklődést váltott ki.
Pauline Boty (1938-1966) ígéretes fiatal festőnőként indult, aki a hatvanas években pop art művészek közegében mozgott. Az Autumn úgy emlékezik meg róla, hogy volt az a festőnő, aki Bob Dylan-t körbevezette Londonban, készített kollázsokat, de színpadképeket is, színésznő is volt, színházban és a televízióban lépett fel. Ez a sikeres korszak hirtelen zárult le, mikor nagyon fiatalon, 28 évesen rákban meghalt, kislányának születése után négy hónappal. Családjában tragédia tragédiát követett, a kritika pedig harminc éven keresztül alig beszélt a munkásságáról. Képei végül a bátyja sufnijából kerültek elő, vagy eltűntek. Az Autumn nem időz sokat a festőnő élettörténetének részleteinél, vagy a személyénél, azonban részletes leírást ad főként azokról a művekről, amelyekről már csak a régi katalógusok, filmfelvételek tanúskodnak. A megmaradt művek retrospektív kiállításokon szerepelnek, 2014-ben volt is ilyen a Tate Modernben, Londonban.
Mint egy titokzatos összefüggés a Charlotte-tal: az Autumn is beszél a II. világháború borzalmairól is. Úgy meséli, fiktív hőse, Daniel Gluck, Németországból származik, húga 1943-ban Dél-Franciaországban bujkált. Akkor még sikerült megmenekülnie a nácik elől, akárcsak Foenkinos Charlotte Salomonjának, végül azonban őt is elhurcolták, és haláltáborban halt meg.
Ahogy Pauline Boty újságból kivágott képeket illeszt a festményeibe, Ali Smith irodalmi utalásokat épít a regényébe. Első mondata Charles Dickenst idézi A két város regényének első mondatát formálva át: „It was the worst of times, it was the best of times“ helyett: „It was the worst of times, it was the worst of times. Again.“ („Azok voltak a legrútabb idők, és azok voltak a legrútabb idők.) Már megint.“ Az elbeszélői hang Daniel álmaiból és látomásaiból költ poétikus világot, melyben szilánkosan felcsillan egy évszázadnyi történelem – egy 100 éves bölcs öreg perspektívájából. Elisabeth azonban a nagyon is valóságos és konkrét jelenben keresi a helyét, ahol egyre abszurdabbá válik a bürokrácia. Egy szép új világban (Aldous Huxley-t ténylegesen megidézve), ahol a brexit szavazás mentén kettéhasad a társadalom. A regényt a veszteség és az elmúlás hangulata lengi be, mégsem nyomott, inkább ironikus hangú, poétikus, látomásos, és élénk színekben pompázó, mint az ősz.
- Frissítés 05.21: a Magvető kiadó szíves közlése alapján kiegészítettük a cikket: az Autumn idén szeptemberben megjelenik magyarul.
Nyitókép: Pauline Boty. Forrás: Medium.com
