“Az újkori művészet sok évszázados történetéből számos példát lehet felhozni arra, hogyan fedezték fel halála után és kezdték megérteni, értékelni a magányosan dolgozó művész munkáit. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy ez lesz Szabó József műveinek magyarországi sorsa is“ – írtam 2004-ben egy tervezett katalógusba szánt tanulmányomban. A jóslat, úgy tűnik, kezd beérni, több jel legalábbis erre utal. A Franciaországban élt és 2010-ben elhunyt Szabó József, azaz Joseph Szabo műveit halála után több magyarországi galéria is bemutatta, majd 2019-ben Egy francia életmű Magyarországon címmel a győri Széchenyi István Egyetemen rendeztek nagyszabású kiállítást hazakerült alkotásaiból. (A kiállításról az artportal itt számolt be.) Ugyancsak biztató jel, hogy Szabó József munkássága bekerült a szakma egyes képviselői és több gyűjtő látókörébe, továbbá, hogy szürrealista korszakának néhány képét beválogatták a szentendrei Ferenczy Múzeum Magyar szürrealizmus címmel rendezett 2019-es tárlatának anyagába.
A művész munkásságának megismertetésében újabb komoly lépést jelent a közelmúltban megjelent, mintegy 150 színes reprodukciót tartalmazó monográfia. Szerzője, N. Mészáros Júlia hosszabb ideje foglalkozik a témával, ő volt az említett győri kiállítás kurátora is. Ez a megszerzett tudás tükröződik mind a bevezető tanulmányban, mind pedig a további szövegekben.
A bevezetőben olyan összefoglaló képet kapunk Szabó Józsefről, amiben már kirajzolódik személyisége és művészi meggyőződése. Az ezt követő, Életút és alkotói pálya című fejezetben pedig részletes és alapos életrajzot tár elénk a szerző.
Szabó szegény sorban nevelkedett, sokgyerekes földműves család negyedik gyermekeként kiskorától megtanulta, mit jelent a nyomor és a kíméletlen körülmények között végzett kétkezi munka – s ha ez akkor szenvedés is volt számára, későbbi éveiben hasznára vált. Amikor a mezőgazdasági munka úgy kívánta, akkor az iskola helyett szüleivel a földeken dolgozott. Mindezt annak illusztrálására érdemes kiemelni, honnan indult el az a festő, akinek művei később francia múzeumokba és közterekre kerültek. Már egy tizenegy éves korában készült képe is rendkívüli rajzkészségről és a színek használatának fiatal korához képest meglepő érettségéről árulkodott, amire falusi rajztanára is felfigyelt. A tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Szabó kiharcolta, hogy továbbtanulhasson, és a gimnázium után a Képzőművészeti Főiskolát is elvégezze. Diplomával a zsebében állami megbízásokat kapott, de ezek a világnézeti alapra épülő, meghatározott elvárásokat előíró megrendelések nemcsak művészi igényeit nem elégítették ki, de az őszinteség, a művészi szabadság hiánya is mérhetetlenül zavarta. Amikor 1956-ban végre lehetősége nyílt rá, elhagyta Magyarországot, Franciaországban telepedett le, és ott folytatta tanulmányait. “Ez alatt az időszak alatt végig ösztöndíjat kaptam és étkezést az egyetemi menzán, amiért egész életemben hálás leszek Franciaországnak.”[1]
Pályája első éveitől kezdve rendszeresen kiállító művész, akinek képei Franciaországon kívül Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban, Kanadában és az Egyesült Államokban is kedvező fogadtatásra találtak. New York-i tartózkodása alatt olyan kedvező ajánlatot kapott ottani galériásától, ami lehetőséget nyújtott volna arra, hogy ott folytassa pályáját. Az amerikai közeg, a pénzközpontú mentalitás, a rohanó élet azonban távol állt tőle. Mint azt a kötet szerzője írja: “Egy idő után talán már nem is ő döntené el, hanem a galéria mondaná meg neki, hogy mit fessen, s akkor a művészi szabadsága, végül a tehetsége veszne el”. A vonzó szerződési ajánlat nem csábította el, és visszatért Franciaországba. A képei iránti növekvő kereslet, a sikeres kiállítások ellenére sem maradt azonban Párizsban, vidékre költözött, és attól kezdve visszavonultan dolgozott. A magányban, elmélyültségben születő festmények, bár továbbra is ugyanazokból a vívódó gondolatokból, saját korának szemléléséből, az emberiség jövője iránt érzett aggodalomból, emberi magatartások vizsgálatából születtek, amellett, hogy érettebbek, újabb és újabb kifejezési formát öltöttek. És bár mindentől távol, egy alig 250 lakosú kis faluban dolgozott, a galériák és a kurátorok érdeklődéssel figyelték munkáját, egymást követték a múzeumokban és galériákban rendezett kiállítások. A kilencvenes években azután lassanként lankadt iránta a figyelem, elapadtak a színvonalas kiállítási ajánlatok, a festményeiben jó üzletet látó galériákat pedig ő tartotta távol magától. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – a korábbinál is nagyobb energiával összpontosított munkájára, intenzíven folytatta képi és technikai kísérletezéseit. Gondolatainak, megfigyeléseinek minél precízebb kifejezésére törekedett, igyekezve “a lehető legmesszebb jutni a modernizmusban, ugyanakkor ügyelni arra, hogy ne hagyjam magam se félrecsúszni, se elkorcsosulni, és arra, hogy tiszta tudjak maradni.”[2]
A korszakokra osztott életrajzi ismertetéssel párhuzamosan a kötet bemutatja a művész különböző alkotói periódusait a szürrealizmustól az absztrakción és a repetitív elemekből épülő kompozíciókon át a nonfiguratív és figuratív ötvözetéig. Mindezeket részletesen – és a képzőművészetben kevésbé jártas olvasó számára is érthetően – külön tanulmányban is elemzi. A könyv második, nagyobb terjedelmű részében egész oldalas színes reprodukciók segítségével a magunk megközelítésében tanulmányozhatjuk Szabó József művészetét.
Mint minden könyvben, különösen az ilyen jellegű, sok adatot tartalmazó kötetekben, előfordul néhány hiba, de ezek eltörpülnek a monográfia egészét jellemző komoly művészettörténészi és szerkesztői munka mellett. Szabó nem csak festményeivel és szobraival alkotott a mának és a jövőnek szóló maradandót. Személyiségében – mai honfitársainak példaként szolgálva – mind a tanulmányokon, mind pedig a műveken keresztül egy olyan ember alakja rajzolódik ki előttünk, aki minden nehézség ellenére ragaszkodott függetlenségéhez, nem adta el magát és művészetét sem anyagi, sem egyéb előnyök érdekében, és egész életében hű maradt saját erkölcsi normáihoz.
A háromnyelvű monográfia magánkiadásban, a hagyatékot Szabó József szelleméhez méltóan kezelő örökösnek, Szabó Imrének köszönhetően jelent meg.
[1] Levél Cs.J-nek, 2004. december 3.
[2] Levél Cs.J-nek 2004. november 28.
