Az 1947-ben Henri Carrtier-Bresson, Robert Capa, George Rodger és David Seymour által alapított, napjaink legtekintélyesebb fotóügynöksége, a Magnum Photos néhány hónappal ezelőtt azt a megbízást adta tíz ismert fotósának, hogy látogasson el az Európai Unió tíz újonnan csatlakozott országának egyikébe. A Pompidou Központban Euro Visions címmel most megnyílt kiállításon azokat a munkákat láthatjuk, amelyeket a művészek ott tartózkodásuk néhány hete alatt készítettek. E földrajzilag közeli, a Nyugat számára mégis annyira ismeretlen országokban szerzett benyomásaikat, felfedezéseiket, a két egymáshoz közeledő világ különbségeit, hasonlóságait rögzítették a Magnum kíváló fotósai.
A belga Carl de Keyzer, akit Málta történelme ragadott meg, a kulturális és etnikai keveredést példázó portréin és épületfotóin keresztül az ország népének viszontagságos múltját igyekezett felidézni, mert mint egy interjúban nyilatkozta, «Belgaként és flamandként Málta történelmében a saját népemére ismertem rá: egy egészen kis ország, amelyet szinte mindenki hatalmába kerített, akárcsak Belgiumot.»
Martine Franck állóképekből összeállított filmje a közelmúlt történelmét ismerteti meg a közönséggel. Egy csehországi család három generációjának nőtagjai, a Charta 77-et aláíró nagyanya, az emiatt továbbtanulási lehetőségüktől megfosztott gyerekek, és a már szabad világban felnövő unokák mesélnek életükről.
A fiatal olasz fotós, Alex Marjoli Lettországban készített portréi, tájképei szomorú hangulatot árasztanak, amit a fotós az ott tapasztalt lehangoló légkörrel indokolt, és aminek okozója a lettek és oroszok között fennálló, egyre inkább fokozódó meg nem értés.
Az angol fotós, Peter Marlow Cipruson járt, és figyelmen kívül hagyva a sziget megosztottságát, egyaránt fotózta a görög és a török oldal lakóit, épületeit, köztük annak a nemzetközi repülőtérnek a kihalt várócsarnokát, ahonnan sehova sem indulnak gépek.
Az ugyancsak angol Martin Parr több száz Szlovéniában készített színes felvétele közül huszat választott ki a kiállításra, és ezt a válogatást az a szándék vezette, hogy Szlovénia sajátosságait kiemelve, rávilágítson arra, hogy ez a kis ország semmivel sem alacsonyabb rendű, mint saját hazája, vagy a többi, nagy európai tagállam.
Mark Powert Lengyelországban a Nagy-Britanniában sehol sem létező nagy kiterjedésű síkvidékek, a tájak, fények számára szokatlan színei, festői iheletésű fotók készítésére késztették.
A francia Lise Sarfati Litvániában fotózott. Folyamatosan vetített, hangeffektusokkal kísért színes diáin megjelenő alakok úgy lépnek elénk, mintha egy színdarab szereplői lennének.
Chris Steele-Perkins többezer fotót készített Szlovákiában. Martin Parral ellentétben azonban úgy gondolta, néhány kiválasztott kép nem reprezentálhatja hűen az ott szerzett benyomásokat. Ezért azt a megoldást választotta, hogy fotóit különböző címekkel ellátott albumokba gyűjtve mutatja be, melyekben a néző kedvére lapozgathat.
Az Észak-Irországban született Donovan Wylie azért választotta úticéljának Észtországot, mert az éppen annyi lakossal és éppen akkora területtel rendelkezik, mint saját hazája. Férfiak, nők, fiatalok és öregek jelennek meg fotóin, olyan emberek, akik leszállva a villamosról, átkelve az utcán szembejöttek vele. Az észt nyelvet nem ismerő fotósnak és nekünk nézőknek is, beszéd helyett tartásuk, arckifejezésük, öltözékük mesél sorsukról, gondolataikról. «A járda olyanná vált számomra, mint egy divatbemutató porondja.» – mondja Wylie.
És végül essék szó Magyarországról, ahol Patrick Zachmann járt, a magyar származású párizsi könyvkiadó, Adam Biro kíséretében. A kiállított, több mint negyven színes és fekete-fehér fotón, többek között a Szoborpark dicsőségüktől megfosztott szobrai, szebb időket látott polgári lakás enteriőrje, a Leányfalunál folyó Duna, a Dohány utcai zsinagóga ortodox hívei és a pesti sárga villamos sorakoznak fel előttünk. És mindezekhez Adam Biro hol gyerekkori emlékeit felidéző, hol történelmi magyarázatokkal szolgáló, élvezetes «tárlatvezetését» hallgathatjuk fejhallgatón keresztül.
Az október 17-ig tartó kiállítás anyagát 2006 novemberében Varsóban is bemutatják, és amennyiben a magyar kezdeményezés sikerrel jár, akkor előbb-utóbb Budapestre is eljut.
A cikk lejjebb folytatódik.