Az őszi szezon egyik kuriozuma Jean Lurçat kiállítása a Galerie Jacques de Vos-ban és a Galerie Zlotowskiban. Mivel a kárpitművészet megújítójaként számontartott Jean Lurçat festői tevékenysége szinte teljesen feledésbe merült, a most látható két kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy ráirányítsa a figyelmet Lurçat tevékenységének kevéssé ismert oldalára is.
Az 1892-ben született Jean Lurçat orvosnak készült, de a nancy-i egyetemen folyatott tanulmányait a festészet kedvéért abbahagyta, és festőakadémiára iratkozott be. 1912-ben Párizsba költözött, ahol csatlakozott Elie Faure művészettörténész baráti köréhez.
A bemutatásra került alkotások közül a legrégebbi, az első Párizsban töltött évben, 1913-ban készült tájkép színgazdagságával kitűnik a tizes évek többi, szürke-fekete képei, főleg tus- és ceruzarajzai közül. A színek csak a háború után, 1919-től tértek vissza képeire, de ez könnyen érthetővé válik, ha tudjuk, hogy Lurçat katonaként több ízben is frontra került. A húszas évek alkotásait minden kétséget kizáróan a kubizmus hatása jellemzi, nemcsak a motívumokban (újság, könyv, asztal, gyümölcstál stb. ), de szerkesztésükben, sőt a barna és okker által dominált színvilágukban is. Ezekben az években készültek portréi és Észak-Afrikai utazásait felidéző képei is, mint a Szőnyegárus (1926), Algériai nő (1924) vagy a Keleti nő (1926–27). A következő évtized a «Fürdőzők» és a szürrealisztikus tájképek korszaka, ekkoriban azonban Lurçat figyelmét már sokkal inkább a szőnyegkartonok készítése kötötte le, és ez láthatóan festészete rovására ment. Mindent egybevetve mégis azt mondhatjuk, hogy a két kiállítás megtekintésre érdemes, váratlan felfedezést kínál.
—————————————————————————
A Jeanne Bucher Galériában október 31-ig Fermin Aguayo jövő februárban nyíló madridi retrospektív kiállításából kaphatunk ízelítőt.
Az ötvenegy éves korában, 1977-ben elhunyt Fermin Aguayo 1947-ben alapító tagja volt a spanyol absztrakt festők csoportjának, a Grupo Pórtico-nak. 1952-ben érkezett Párizsba, és már a rákövetkező évben bekerült a Jeanne Bucher Galéria művészei közé, ahol 1958-ban önálló kiállitási lehetőséget is kapott. A kezdeti párizsi években készült «Luna» (1953) és a «Las cinco de la tarde» (1954) két súlyosan telített, zaklatott lelkiállapotra valló absztrakt festmény, amelyeket higgadtabb, pasztel színekkel megfestett alkotások követtek. Már az átmeneti periódusnak tekinthető hatvanas években is feltűntek képein az emberi alakok, és a továbbiakban ezek szolgáltatták művészi pályája befejező szakaszának alapvető témáját. Átütő erejű, nagyméretű festményének, az egymás mellett közömbösen elhaladó járókelőket ábrázoló «Grand nocturne»-nek (1975) arc nélküli, szürke, barna figuráiban a nagyvárosi magánnyal szembesülünk.
A kiállítással egyidőben jelent meg az Editions Cercle d’Art gondozásában, az Fermin Aguayo-ról szóló, több mint hatszáz reprodukciót tartalmazó monográfia.