A Pszichedelikus Plakátművészet e teljes bemutatóján mintegy 150 plakátot és 40 lemezborítót láthat a közönség, és ahogyan ennek a hippi-mozgalomhoz kötődött művészeti ágnak kicsi az időbeli kiterjedése, hiszen mindössze 1966 végétől 1970-ig tartott, ugyanúgy szűk az alkotok köre és a műalkotások helyszíne is. A hippi-mozgalom, melynek létrejötte leginkább a megszokottal, elsősorban a társadalmi és családi konvenciókkal szembeni lázadásból táplálkozott, a West-Coast-on, azaz a nyugat-amerikai partvidéken, sőt egész pontosan a kaliforniai San Francisco-ban született meg, 1966 végén. Kifejezésmódja , néhány sikeres irodalmi alkotástól eltekintve, szinte teljes egészében a zenéhez kötődik. Nem véletlen tehát, hogy e mozgalom képzőművészeti kifejezésmódja elsősorban a rock-együttesek fellépéseire hívó plakátokon és lemezborítókon jelent meg a legtisztább formájában.San Francisco két legismertebb hangversenytermében a Fillmore Auditoriumban és az Avallon Ballroom-ban hetente háromszor is a legismertebb együttesek léptek fel, ahol az akkor divatbajött fény-játékok mellett a zene és az LSD szabad élvezete jelentette a legnagyobb vonzerőt.
A Jefferson Airplane, a Yardbirds, a Cream, a Grateful Dead, Van Morrison, Eric Burdon és a többi jólismert együttes és énekes fellépéseit hirdették minden lehetséges módon, elsősorban a kor jellegzetes tipográfiáját, kaleidoszkópszerű színeit és a szecessziós díszítőelemeket felhasználó pszichodelikus plakátokon.
A kevesebb mint egytucatnyi alkotó (köztük a leghíresebbek, mint Wes Wilson, Rick Griffin, Bonnie MacLean, Lee Conklin) ezalatt a 4 év alatt több mint 1000 ( !) plakátot és lemezborítót készített, melyekből 150 látható most ezen a kiállításon.
Hogy a pszichodelikus időutazás LSD nélkül is élethű legyen, a három teremben elhelyezett képernyőkön folyamatosan Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison koncertfelvételeit láthatja és hallhatja a meglepetésszerűen többnyire 20 év alattiakból álló szépszámú közönség.
A kiállítás hétfő kivételével 11-18 óráig tart nyitva a Louvre épületében lévő Musée de La Publicité-ben.
A Pszichedelikus Plakátművészet teljes bemutatója Párizsban
A Pszichedelikus Plakátművészet e teljes bemutatóján mintegy 150 plakátot és 40 lemezborítót láthat a közönség, és ahogyan ennek a hippi-mozgalomhoz kötődött művészeti ágnak...