A hazai művészeti sajtóban nem találtuk nyomát, és az igazat megvallva, ha a Facebook-on elénk nem kerül, talán mi sem szerzünk tudomást arról, hogy az Art Cologne nemzetközi modern és kortárs művészeti vásár november 20-án zárult idei kiadásában, a „special exhibition” programban, három másik tárlat melett egy nagyobb magyar kiállítás is helyet kapott. Pedig Európa-szerte több sajtóorgánum is hírül adta, hogy Kölnben szerepelt a Queer Budapest, amely tavaly, a népszigeti SKURC-ban startolt első önálló tárlatával, a hazai az LMBTQ művészeti színtérről mutatva be alkotókat. A tavaly novemberi kiállítást két kurátor jegyezte, Zsuró Zsuzsanna és Thomas Roughan, akik a mostani Resisting Erasure: Queer Art in Hungary című kölni bemutatkozás felelősei is voltak. Az artportal Zsuró Zsuzsannát kérdezte az Art Cologne-ról és a fogadtatásról.
artportal: Kevesen és keveset tudtak idehaza arról, hogy a nemrég zajlott Art Cologne programjában szerepelt a Queer Budapest kiállítás is. Hogyan jött a lehetőség, ki keresett meg kit?
Zsuró Zsuzsanna (ZsZs): A nyár folyamán keresett meg Daniel Hug, a vásár igazgatója a felkéréssel, hogy szeretné a Queer Budapestet az idei vásár special exhibition-jeként vendégül látni. Sokat beszélgettünk, és elmondta, mennyire fontosnak tartja azt a fajta művészeti jelenlétet, amit a Queer Budapest is biztosít a művészeinek a mai magyar kultúrában. Az elejétől kezdve nagyon támogató volt, végig segítette a kiállítás tervezési és kivitelezési folyamatait.
Minek szólt szerinted az érdeklődés az Art Cologne részéről? Tudtak az eddigi aktivitásaitokról, vagy inkább a Magyarországon radikálisan megváltozott politikai klíma irányította rá a figyelmet a munkátokra és magára a színtérre?
ZsZs: Sokat köszönhetünk a nemzetközi sajtónak (Calvert Journal; Artnet), ahol kicsit részletesebben is elmondhattuk már korábban, hogy miről is szól a Queer Budapest, innen értesült a tevékenységünkről az Art Cologne vezetősége is. Természetesen számunkra is egyértelmű volt, hogy mindez a figyelem elsősorban a hazai szélsőséges politikai berendezkedés miatt irányult ránk. Ugyanakkor, mivel a politikai állásfoglalásunk az egyik ösztönzője a Queer Budapest megalapításának, örömmel vettük és vesszük a nemzetközi színtér figyelmét és támogatását.
Hol kapott helyet a kiállítás és milyen visszhangjai voltak? Mennyire éreztétek a figyelmet: reagált-e a közeg a magyarországi diszkriminatív törvényekre?
ZsZs: A Resisting Erasure: Queer Art in Hungary című kiállításunk, mivel kiemelt kiállítás volt, a vásár központi elemeként jelent meg, neves galériák, kulturális intézmények standjai vettek körbe minket (Texte zur Kunst, Sprüth Magers). Rengeteg figyelmet kaptunk különféle sajtóorgánumoktól, mások mellett a WDR, az Arte.tv, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Deutsche Welle számolt be rólunk, részben a vásár PR-csapatának is köszönhetően. Nagyon pozitív visszacsatolások érkeztek a projektünk felé, a nemzetközi közegben pedig hatalmas érdeklődést tapasztaltunk aziránt, hogy a mai magyar kulturális és politikai erőviszonyokat megértsék.
Hogyan állt össze az anyag, amit kivittetek?
ZsZs: A mostani kiállításra többnyire azokat a művészeket hívtuk, akik a tavaly megrendezett hazai kiállításunkon a Népszigeten működő SKURC-ban már szerepeltek, és ennek oka, hogy az első külföldi bemutatkozó kiállításunkon szerettünk volna az itthonihoz hasonló hangulatot teremteni. Kivétel a három művész által alapított Hollow volt, akik az elmúlt hónapokban olyan intenzív munkákat mutattak be, amelyek nem kerülhették el a figyelmünket és úgy gondoltuk, fontos, hogy egy szélesebb nemzetközi közönség is lássa, mivel foglalkoznak. Egyébként a művészek és a munkák kiválasztásánál az volt mérvadó szempont, hogy egy olyan anyag álljon össze, ami a budapestivel ellentétben egy, az itthoni mindennapokba annyira nem belelátó, az itteni kontextust kevéssé ismerő közönség számára is érthető és megragadható legyen. Így állt össze a nevek és projektek sora: Csábi Ádám, Borsos Lőrinc, Hollow és Vass Csenge, Jókúti András: Owning The Game, portrék a roma LMBTQ közösség tagjairól, Lakatos Gelléri Barnabás, School of Disobedience.
Milyennek látod a budapesti queer művészeti szcénát a nemzetközi kontextusban? Illetve, hogyan tovább a QB számára: mi a következő lépés, esetleg a mostani szereplésnek hol, milyen módon lehet folytatása?
ZsZs: A hazai queer/ LMBT művészet a nemzetközihez képest még mindig underground pozícióban, a hierarchiában alacsonyabban álló művészetként jelenik meg itthon. Amíg például az Egyesült Királyságban más színterekhez hasonlóan karakteres művészeti világot jelent, addig itthon egy sokkal szűkebb réteghez eljutó művészeti altémaként kezelik. Ezzel egyidőben itthon, ha valaki queer témában alkot, vagy a queer identitása alapvetően meghatározza művészetét, az önkéntelenül is eredendően politikaiként jelenik meg. Ez egyértelműen a kormány által előidézett, feszültségekkel teli klíma következménye, és ezért az ilyenfajta művészeti praxis itthon egyáltalán nem veszélytelen. A Queer Budapesttel nagy terveink vannak, az Art Cologne-i kiállítás remek lehetőség volt megmutatkozni a nemzetközi művészeti színtér előtt is. Egyértelművé vált kollégámnak, Thomas Roughannek és nekem, hogy még komolyabban kell foglalkoznunk vele, hiszen nem csak a művészeknek fontos, hogy támogató közegük legyen, de nekünk is lényeges, hogy a külső művészeti- (itthoni és nemzetközi-) közegek felé is kommunikáljuk, hogy a magyarországi feltörekvő művészek még ilyen politikai körülmények ellenére is nemzetközi színvonalú és időszerű műalkotásokat hoznak létre. Hangsúlyos jelenlétet szeretnénk, kiállításokat tervezünk a következő évre Berlinbe és Londonba, és persze boldogok vagyunk, ha a jövőben is érkezik hasonló felkérés vagy együttműködési lehetőség.
A cikk lejjebb folytatódik.