A Tate Modern turbinaterme anglia leghatalmasabb kiállítási csarnoka, melyben évente egy-egy művész mutatja be instállációját. A kurátorok választása ezúttal Rachel Whitereadre estett, ami a szobrásznő nagyszabású munkáit tekintve nyilvánvalónak tűnik, ám a csarnok méretei nehéz feladat elé állították Whitereadet. Korábbi köztéri munkái, a bécsi Holokauszt emlékhely, vagy az 1993-as Turner díjat meghozó House (ami nem volt más mint egy viktoráinus lakóház belteréről készült öntvény) mind eltörpülnének a turbinaterem hatalmas légterében.
A tér problémáját tavaly Bruce Nauman egy hanginstallációval hidalta át, előtte pedig Olafur Eliasson készített egy atmoszférikus, főleg fényre komponált művet.
Whiteread szobraiban a negatív tér mibenlétét vizsgálja, lakóházak, lépcsőházak, bútorok belterét önti gipszbe vagy betonba, valósággal mumifikálja a tereket. Kifordított világában a hétköznapi élet helyszíneit és tárgyait misztifikálja. Érdeklődése nemrégiben – talán egy költözés kapcsán – a dobozokra irányult, amelyek egy élet rekvizituamit rejtik, rejthetik magukba. Dobozokról, illetve azok belteréről készített 14 ezer poliethylén öntvényt, ezekből állította össze Embankment (Rakodópart) című instállációját, melynek télies tájat vagy egy hajnali raktárt idéző útvesztőit a nézők is bebolyonghatják. Az Embankment áprilisig látható, ezután a műanyagot újra feldolgozzák majd.
A mű megsemmisítése Whitread döntése volt, aki úgy véli, túl sok a műalkotás, másra kell a hely.
A Rakodópart tizennégyezer kövén ülve
A Tate Modern turbinaterme anglia leghatalmasabb kiállítási csarnoka, melyben évente egy-egy művész mutatja be instállációját. A kurátorok választása ezúttal Rachel Whitereadre...