A rasszizmus továbbélésével kapcsolatban újult erővel fellángolt vita a múzeumokat nemcsak műtárgyállományuk kritikus áttekintésére, egyes alkotások eltávolítására vagy új kontextusba helyezésére késztette – az ilyen döntések látványos példája Theodore Roosevelt korábbi amerikai elnök lovasszobrának eltávolítása a New York-i American Museum for Natural History elől az afroamerikai mellékfigurák alsóbbrendűségüket szimbolizáló megformálása miatt –, de kiderült az is, hogy a legtöbb múzeumban a rasszizmus továbbélése sürgős szemléletváltozást is szükségessé tesz. Számos múzeum szavakban gyorsan reagált ugyan az elmúlt hetek történéseire, elítélte a rendőri erőszakot és rokonszenvét fejezte ki a Black Lives Matter mozgalom törekvéseinek többségével, ám arra már kevésbé hajlottak, hogy a saját házuk táján is söpörjenek, azaz például megvizsgálják, mentes-e a faji diszkriminációtól HR-politikájuk, mindennapi működésük. Ennek szükségességére az elmúlt napokban több nyílt levél is felhívta figyelmüket, amelyek szerzői esetenként szakmai és aktivista szervezetek, nemritkán azonban az érintett intézmények saját dolgozói voltak. A legnagyobb figyelmet annak a For the Culture 2020 nevű platformnak a levele keltette, amit a város vezető kulturális intézményeinek volt és jelenlegi munkatársai hoztak létre; a levél címzettjei a szerzők saját munkáltatói voltak.
Jelen írásunkban a New York-i múzeumi színtér két mega-szereplője, a Metropolitan Museum of Art és a Guggenheim Museum legfrissebb történéseivel foglalkozunk részletesebben. Mindkét múzeum címzettje volt – egyebek között a MoMA és a Metropolitan Opera mellett – annak a vezető kulturális intézményeknek küldött nyílt levélnek, aminek szerzői felháborodásuknak adtak hangot „a fekete és barna bőrű emberek folytatódó kizsákmányolása és a velük szembeni tisztességtelen bánásmód” miatt, ami „tovább már nem tűrhető”.
A Metropolitan Museum of Art a fentebb említett levelek mellett kapott egy küldeményt saját dolgozóinak névtelen, a Collective Action Working Group-ba tömörült csoportjától is.
Az aláírók azt állítják, hogy a múzeum által 2017-ben elfogadott „sokszínűségi és befogadási stratégia” ellenére valamennyien személyesen is tapasztalták, hogy véleményüket figyelmen kívül hagyták, illetve elhallgattatták őket, amikor szót emeltek a rasszizmus ellen, ezért kénytelenek voltak ügyüket a nyilvánosság elé tárni.
Névvel is vállalta álláspontját Xiaoxi Laurent, aki olyan nagy sikerű kiállítások designere volt, mint a látogatottsági rekordot hozó Mennyei testek: a divat és a katolikus képzelőerő 2018-ban. Laurent hiába működött közre már több, mint húsz kiállítás létrehozásában, állandó státuszt háromszori próbálkozásra sem kapott, az állásokat mindig nála jóval kevesebb múzeumi vagy design tapasztalattal rendelkező fehér pályázóval töltötték be. Miközben szerződését nem újították meg, épp a napokban vettek fel főállású designeri státuszra egy múzeumi gyakorlattal nem vagy alig rendelkező fehér jelentkezőt.
Sajtóhír lett abból is, hogy Keith Christiansen, a múzeum egyik vezető kurátora épp a rabszolgaság eltörlésének emléknapján töltötte fel Alexandre Lenoir francia archeológus portréját, aki többek között azzal vált ismertté, hogy igyekezett megvédeni a nemzeti műemlékeket a forradalmárok romboló kedvétől. Más körülmények között ez aligha okozott volna gondot, de a napjainkban zajló vita fényében rögtön úgy interpretálódott, hogy Christiansen szót emel a rasszista és gyarmati múlthoz kötődő emlékművek jelenleg az USÁ-ban (és másutt is) zajló eltávolítása ellen. Amikor „kapcsolt”, Christiansen gyorsan elnézést kért és csatlakozott hozzá Max Hollein, a múzeum osztrák igazgatója is, hangsúlyozva, hogy a levelekben felvetett problémákkal érdemben kívánnak foglalkozni, és nemcsak a gyűjtemény és a múzeumi kollektíva sokféleségét kívánják erősíteni, hanem azé a narratíváét is, amit a múzeum látogatói és a közvélemény felé közvetít.
E szavakat napokon belül tettek is követték: Hollein Daniel H. Weiss-szel, a múzeum elnökével június végén egy 13 pontból álló intézkedéscsomagot jelentett be, ami a két vezető szerint szavaik szerint fontos lépést jelent azon az úton, hogy a Met „nyitottabb, befogadóbb, igazságosabb” intézménnyé váljon. A tervezett lépések új megközelítést jelentenek a dolgozók felvételében, képzésében, megtartásában, a nekik nyújtott támogatások terén, hangsúlyozta Weiss és Hollein. A jövőben valamennyi dolgozó részére – a felsőszintű vezetőket is beleértve – „antirasszista tréningeket” tartanak, kibővítik a gyakornoki programot, 3-5 millió dolláros alapot hoznak létre az elfogadott művészettörténeti kánont kibővítő kezdeményezések, kiállítások támogatására és 10 millió dollárral bővítik az akvizíciós büdzsét XX. és XXI. századi BIPOC (a fekete és más színes bőrű, illetve őslakos polgárok összefoglaló elnevezése a megfelelő angol szavak kezdőbetűiből) művészek alkotásainak megvásárlására. Az intézkedéscsomag végrehajtásának felügyeletére illetve a téma folyamatos gondozására új vezetői munkakört hoznak létre, amit hamarosan betöltenek.
A Guggenheim esetében a kritika részben a múzeum humánpolitikáját illette, részben egy konkrét ügyet, egy tavalyi kiállítás színes bőrű vendégkurátorával szembeni bánásmódot. A humánpolitika egyoldalúságát jól mutatja, hogy a múzeum 276 alkalmazottja között mindössze 26 afroamerikai van, s egészen 2019-ig kellett várni arra, hogy egy kiállítás kurátorának afroamerikai művészettörténészt kérjenek fel. A nyílt levél többek között éppen az ő negatív tapasztalataira hívja fel a figyelmet. A 35 éves Chaédria LaBouviert egy olyan, többek között Jean-Michel Basquiat műveit bemutató tavalyi kiállítás megrendezésére kérték fel, ami a New York-i rendőrség színes bőrűekkel szembeni brutalitását dokumentálta, a középpontban egy fiatal graffiti művész, Basquiat barátja, Michael Stewart halálával, aki 1983-ban a börtönben hunyt el a rendőri bántalmazások következtében.
Benyomásait összegezve a kiállítás után LaBouvier azt mondta, „ez volt a legrasszistább tapasztalat, amit eddigi szakmai pályáján szereznie kellett”.
Szavai szerint szinte „kiradírozták” őt a kiállításból; nem a katalógus egyedüli szerzőjeként tüntették fel, nem vonták be a kiállítás PR-jébe, nem hívták meg a tárlatról rendezett pódiumvitára, a szokásos gyakorlattal ellentétben nem lehetett ott a show lebontásánál sem. LaBouvier egyébként már tavaly, azaz jóval a „Floyd-ügy” előtt hangot adott felháborodásának a nyilvánosság előtt, szavai azonban akkor még nagyrészt visszhangtalanok maradtak. Most a Guggenheim saját kurátorai is levélben fordultak az intézmény vezetéséhez, amiben mélyreható reformokat sürgetnek a múzeumban, amit „ma egy olyan munkahelyi környezet jellemez, amire az egyenlőtlenség, a rasszizmus, a fehér felsőbbrendűség és diszkriminatív praktikák nyomják rá a bélyegüket.” A levelekre válaszul a múzeum egy jogi céget bízott meg a Basquiat-kiállítás kapcsán történtek független kivizsgálásával és késznek mutatkozott a levélírók által megfogalmazott egyéb javaslatok tanulmányozására is. Ezek jelentős mértékben egybeesnek a Met által már foganatosított intézkedésekkel, mint például az antirasszista tréningek, új igazgatói poszt létrehozása a faji egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, a közérdekű bejelentést tevők jobb védelme.
A probléma természetesen nem korlátozódik New Yorkra, még kevésbé az eddigi példákban említett két intézményre. A San Francisco Museum of Modern Art egykori és jelenlegi dolgozói például „rasszista diszkriminációt és szisztematikus cenzúrát” vetettek egy nyílt levélben a múzeum vezetésének szemére, a Museum of Contemporary Art Cleveland dolgozói pedig az ellen tiltakoztak, hogy a múzeum lemondott egy, a rendőri erőszakkal foglalkozó, a korábbi tervekben szerepelt kiállítást. Ez a tiltakozás végül a múzeum igazgatónőjének lemondásához vezetett. A Museum of Contemporary Art Detroitban még nem történt vezetőcsere, de az eddigi igazgatónőt azonnali hatállyal szabadságolták, miután az intézmény stábja a többi említett múzeumhoz hasonló vádakat fogalmazott meg vele szemben. A tiltakozó dolgozókhoz itt a New Red Order nevű művészkollektíva is csatlakozott, aminek a közeljövőben nyílna kiállítása a múzeumban. Ők azt kérték, hogy a tárlat ne nyíljon meg addig, amíg a dolgozók panaszait nem orvosolják és az igazgatónőt nem váltják le. A múzeum elnöksége független szakértőket kért fel a panaszok kivizsgálására. Az Art Institute of Chicago munkatársainak harmada az ellen emelte fel szavát a múzeum vezetőihez írott levélben, hogy a járványhelyzet miatt elkerülhetetlenné vált, az állomány mintegy 8%-át érintő elbocsájtások nem átlátható módon történtek és nagyobb arányban sújtották a BIPOC munkavállalókat.
A jogvédő szervezetek, a nyílt levelek szerzői általában pozitívnak tartják a múzeumok vezetésének eddigi reakcióit, de hangsúlyozzák, hogy hasonló nekibuzdulásokra már korábban is volt példa, a jó kezdeményezések azonban rendszerint gyorsan elhaltak. Nem teljesültek például az arra vonatkozó ígéretek sem, hogy felszámolják az azonos munkakörben dolgozó fehér és színes bőrű alkalmazottak javadalmazásában az utóbbiak kárára mutatkozó különbségeket. Egyelőre még kérdés, hogy ezúttal másképp lesz-e.
Nyitókép: A Basquiat’s ‘Defacement’: The Untold Story c. kiállításon a Guggenheimben. Forrás: guggenheim.org