Miközben a legtöbb tanulmány és újságcikk méltatlanul elfeledett művészként említi Miklós Gusztávot, aki a mai napig sem foglalhatta el megérdemelt helyét az egyetemes művészettörténetben, addig a két világháború között készült alkotásaihoz, szobraihoz, iparművészeti munkáihoz csak nagyon magas áron lehet hozzájutni. A közelmúltban Párizsban elárverezett Yves Saint-Laurent – Pierre Bergé gyűjtemény két, Miklós Gusztáv nevéhez fűződő ülőbútorpárja például 1,7 millió euróért kelt el. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy art deco-val foglalkozó kiállításon ne találkozzunk Miklós alkotásaival, ugyanakkor több mint három évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra egyéni kiállításon láthassuk műveit. A helyszín Oyonnax, a svájci határhoz közel eső francia kisváros, ahol a művész 1939-től egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig élt, tanított és alkotott. A mostani tárlat az ugyanitt 1983-ban rendezett kiállításnál is teljesebb képet ad Miklós Gusztáv munkásságáról.
Miklós Gusztáv a műtermében, 1930 körül, fotó, magántulajdon
A huszadik század első évtizedének végén, egyes források szerint 1909-ben Párizsba érkező Miklós a két kubista festő, Henri Le Fauconnier és Jean Metzinger által vezetett La Palette Akadémián képezte tovább magát, amihez jó alapul szolgáltak Budapesten végzett iparművészeti tanulmányai. A pályakezdés idejéből származó munkái közt impresszionista hatásokat mutató tájképpel (Trouville, 1910) éppúgy találkozhatunk, mint kubista, illetve Kádár Béla egyes műveivel meglepő rokonságot mutató aktokkal is. Az I. világháború éveit katonaként Görögországban töltő Miklóst elbűvölte a számára addig ismeretlen bizánci művészet és annak gazdag ornamentikája; ennek alapos tanulmányozása jelentős fordulatot hozott saját munkásságában. Amikor 1919-ben visszatért Párizsba, az Őszi Szalonon ugyan még két festménnyel vett részt, az 1922-ben készített Fürdőző című szobrát azonban már teljes joggal sorolhatjuk az art deco kategóriájába. Mivel hosszú távolléte alatt műterme teljesen tönkrement, és rendbehozásához pénzre volt szüksége, szobrász barátjához, Csáky Józsefhez hasonlóan könnyebben értékesíthető, zománcozott, lakkozott iparművészeti tárgyakat kezdett készíteni. Ezekre figyelt fel a neves divatház tulajdonosa, Jacques Doucet, akinek villáját megrendelésére Csáky Józseffel együtt art deco stílusú kiegészítő elemekkel dekorálta.
Miklós Gusztáv: Barátság, gipsz, 1930 körül, a Musée du monastère de Bruo, Ville de Bourg-en-Bresse gyűjteményéből
Miklós Gusztáv neves és keresett művésszé vált, akinek tárgyait, szobrait a húszas-harmincas években szívesen vásárolták a gyűjtők. Élete során a szobrok, érmék, domborművek mellett könyvillusztrációkat is készített, valamint színes üvegablakot, ékszert, bélyeget, képkeretet és falikárpitot is tervezett; a kiállításon több, ezekhez készített tanulmányrajz, vázlat is szerepel.
Tanulmány papírvágó késhez, papír, ceruza, gouache, magántulajdon
A II. világháború közeledtével megcsappantak a megrendelések, ritkultak a vásárolni szándékozó gyűjtők, ezért 1939-ben örömmel foglalta el a biztos megélhetést ígérő tanári posztot a francia műanyagipar központjában, Oyonnax-ban, a műanyag tárgyak tervezését és feldolgozását tanító iskolában (Ecole Nationale des matières Plastiques). Miklós, mint a természet, a szépség és a művészet szeretetére oktató tanár nagy tiszteletet és szeretetet vívott ki magának, amint arról a még élő egykori tanítványok videofelvételeken hallható beszámolói is tanúskodnak.
Miklós Gusztáv: Fej madárral, 1936, gipsz, a Musée du monastère de Brou, Ville de Bourg-en-Bresse gyűjteményéből
Oyonnax-i évei alatt tervezett ugyan még néhány figyelemreméltó műanyag tárgyat, művészetének korábbi minőségét azonban már nem érte el, ráadásul az általa olyan magas színvonalon képviselt art deco stílus, amelynek úttörője és egyik legjelentősebb képviselője volt, addigra már idejét múlttá, lebecsültté vált. Élete utolsó éveiben Miklós felhagyott a szobrászattal, és újra festeni kezdett, mégpedig az ezt a korszakát nem ismerő látogató számára csalódottsággal párosuló meglepetést okozó képeket. Nyomát sem látjuk az újat kereső, modern művészi szellemnek: a vallási témát feldolgozó tradicionális, nem ritkán archaizáló festmények, tájképek talán csak színvilágukkal képviselnek némi frissességet.
Miklós Gusztáv: Jegyesek/Pár, 1937, gipsz, a Musée du monastère de Bruo, Ville de Bourg-en-Bresse gyűjteményéből
Az olyan szobrok mellett, mint az 1930 körül született Barátság vagy az 1936-os Ikarusz, mindenképpen érdemes kiemelni a kiállított tárgyak közül Csáky Józsefnek Miklós Gusztávról 1910-ben mintázott mellszobrát és Miklós 1914-1916 között készített, albumokba rendezett fotóit is.
A kiállításhoz szép kivitelű, sok információval és gazdag képanyaggal szolgáló katalógus is készült, amely méltó tisztelgés Miklós Gusztáv emléke előtt.
Gustave Miklos, La quète du beau et de l’harmonie
Musée du peigne et de la plasturgie, Oyonnax, 2015. január 4-ig
A cikk lejjebb folytatódik.