Boris Ondreička tavaly vette át a Vienna Contemporary művészeti vezetését és tevékenységének eddigi hónapjaiban igencsak viharos vizeken kellett navigálnia a vásárt – gondoljunk csak egy komolyan veendő piaci versenytárs, a SPARK Art Fair tavalyi megjelenésére, az idén tavasszal lezajlott tulajdonosváltásra, a vásárhoz méltó és koncepcióját is tükröző új helyszín megtalálásának nehézségeire, vagy – szélesebb összefüggésben – a post-covid korszak problémáira, a nemzetközi helyzet kedvezőtlen változásaira, a művészeti szcénát és a nemzetközi műkereskedelmet is új kihívások elé állító, Ukrajna elleni orosz agresszióra.
Az 53 éves, Pozsonyban lakó és jelenleg Bécsben dolgozó Ondreička Közép-Európa kortárs művészeti szcénájának ismert és elismert szereplője. Egy punk zenekar énekeseként kezdte – mint egy korábbi interjúban említette, a 80-as évek lázadó szellemű gyereke volt. Az iparművészeti szakközépiskola elvégzése után a pozsonyi Képzőművészeti és Design Akadémián tanult, diplomájának megszerzése után a kurátori és művészetszervezői munka került tevékenységének középpontjába. Dolgozott többek között a pozsonyi Soros Kortárs Művészeti Központban, igazgatta a tranzit.sk-t, kurátora volt a bécsi Thyssen-Bornemisza Kortárs Művészeti Gyűjteménynek (TBA21). Kurátorként, illetve gyakorló művészként Európa és Ázsia számos országában, valamint az USÁ-ban is megfordult és egy hosszabb távú projekt vezetője a prágai művészeti akadémián.
ArtPortal: Vienna Contemporary-t most sok helyütt figyelhetik árgus szemekkel, hiszen ez az őszi szezon első nagyobb európai vására és lakmuszpapírként jelezheti, hogyan reagál a műtárgypiac a globális környezet súlyosbodó gondjaira. Igaz, az Ukrajna elleni agresszió már az első félévet is beárnyékolta, de akkor még a legtöbben nem számítottak a konfliktus elhúzódására és a műpiacot összességében pozitív hangulat jellemezte. Mire számít most, kellett-e módosítani a vásár eredeti tervein?
Boris Ondreička: A műkereskedelem spekulatív üzlet – mindig is az volt, amióta megszületett – és ezért globális környezetének változásai nem mindig csapódnak le közvetlenül. Az előzetes érdeklődésből kiindulva nem számítunk visszaesésre, úgy látjuk, hogy az eredmények nem maradnak majd el a tavalyiak mögött, sőt, akár meg is haladhatják azokat. Ez ma már több, mint feltételezés, hiszen túl vagyunk az eladások szempontjából mindig fontos első napon, és a számok alátámasztják ezt a várakozást. Komoly eladások voltak a felső árszegmensben is, ami a mi esetünkben euróban hat számjegyű összegeket jelent. Nagyon biztató az is, hogy minden eddiginél több,mintegy kétezer VIP ügyfél regisztrált előzetesen a vásárra. Ugyanakkor a globális kontextus megváltozása azt jelentette, hogy számos elképzelésünket újra kellett gondolnunk, több okból is. Egyrészt, számunkra a vásár több, mint galériák és gyűjtők közötti üzletkötések sorozata; olyan rendezvény, ami érzékenyen reagál a szűkebb és tágabb környezet történéseire, beépül a befogadó város szövetébe. Másrészt, amire most az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, éppen azt a közép-kelet-európai térséget érinti a legközelebbről, aminek mi is részei vagyunk és ami a vásár deklarált geokulturális súlypontja. Adódott tehát a feladat, hogy Ukrajnát figyelmünk középpontjába állítsuk, ami például a vásárt előkészítő csapat összetételét is befolyásolta, hiszen igazán autentikusan az tudja Ukrajnát és az ország mostani helyzetét bemutatni, aki maga is onnan érkezik. Sokat dolgoztunk azért, hogy vezető ukrán galériák részt tudjanak venni a vásáron, de ukrán fókuszú a kísérő rendezvények jelentős része is. Elhatároztuk például, hogy idén, éppen a tágabb környezetünk történéseire való reagálás jegyében, elindítjuk Statement-sorozatunkat és nem is lehetett kétséges, hogy ennek most Ukrajna lesz a témája. Vezető osztrák és ukrán szakemberek részvételével rendeztünk pódiumbeszélgetéseket az EU és Ukrajna kapcsolatairól, az ukrán kulturális szférában az EU-hoz való közeledés érdekében szükséges reformokról és egy neves ukrán vendégkurátor közreműködésével egy nagyon izgalmas nemzetközi kiállítást szerveztünk, ami azt a témát járja körül, milyen sokat jelentenek egy-egy országnak a kulturális örökség tárgyi emlékei és hogyan adnak erőt ezek akár még egy háború drámai körülményei között is.
AP: Korábban a Vienna Contemporary-nak, a geográfiai fókuszból és az idén tavaszig működött tulajdonosi körből adódóan erős orosz kötődései voltak. Van, lehet-e most, az új körülmények között bármiféle orosz jelenlét?
BO: A kiállítói körben, tehát a galériák között egészen biztosan nem, hiszen mi egy „by invitation only”-típusú vásár vagyunk és a mostani helyzetben nem éreztük helyénvalónak, hogy oroszországi galériákat hívjunk meg. Ugyanezen okból nem hívtunk meg gyűjtőket sem Oroszországból, de mivel a látogatók útlevelét nem kérjük el, természetesen nem zárható ki, hogy közülük néhányan eljönnek Bécsbe.
AP: Milyen szempontok szerint döntenek a meghívásokról?
BO: Tudom, hogy közhelyszerűen hangzik, de ettől még igaz, hogy a legfontosabb szempont a minőség. Ebben nem kötünk kompromisszumot, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy igazán kvalitásos munkákat nem csak a már komoly nemzetközi reputációval rendelkező, közismert galériák kínálhatnak. Természetesen a „nagyokra” is szükségünk van, arányukat igyekszünk egyharmad körül belőni a résztvevők között. Körülbelül ugyanilyen arányban hívunk meg fiatal, feltörekvő galériákat is. A résztvevői körnek természetesen tükröznie kell földrajzi súlypontjainkat is, ami persze nem azt jelenti, hogy a résztvevők túlnyomó többségének a preferált régióból kell érkeznie, hiszen nekik is az az érdekük, hogy bemutatott munkáikat az érdeklődők szélesebb nemzetközi kontextusba helyezve láthassák. Ezért úgy tervezünk, hogy a kiállítók nagyjából jó egyharmada a közép- és kelet európai régiót képviselje, egy másik harmada a házigazda országot, a többiek pedig térségünk tágabb környezetét. Az idei számokkal illusztrálva ez úgy néz ki, hogy a 62 kiállítóból 26 osztrák, 27 jött térségünk más országaiból és 9 más, főként európai országokból. Hangsúlyozni szeretném, hogy mi Közép- vagy Kelet-Európa alatt nem csak az egykori szovjet befolyási övezetet értjük. A meghatározást földrajzi értelemben használjuk, abban viszont a lehető legszélesebben interpretálva, még Berlint, Svájcot, Olaszországot is ideértve. Meggyőződésem, hogy ennek a régiónak a diverzitása egészen egyedülálló, rendkívüli értékeket mutat fel és globálisan még mindig alulértékelt. Hozzátenném még azt is, hogy a regionális fókusz nem azt jelenti, hogy a régió minden országának feltétlenül kell, hogy legyen képviselete a vásáron. Ha valahol nem találunk az általunk magasra állított mércének megfelelő galériát, akkor onnan nem hívunk meg senkit.
AP: A meghívott galériák mind itt is vannak a vásáron?
BO: Túlnyomó többségük igen, de természetesen előfordulhat, hogy egy-egy általunk kiválasztott galéria nem tud eleget tenni a meghívásunknak. Idén például vásárunk egybeesett a New York-i The Armory Show-val és volt olyan galéria, amely nem tudta vállalni a két rendezvényen való párhuzamos részvételt. Másfelől viszont nagyon örülünk például annak, hogy egy olyan sztárgaléria, mint a Zürichben, New Yorkban és Bécsben működő Galerie Eva Presenhuber alig néhány nappal a FRIEZE Seoul után a Vienna Contemporary-n is fontosnak tartotta a megjelenést.
AP: Úgy látom, a kiállított alkotások túlnyomó többsége a hagyományos műfajokat képviseli, miközben egyre inkább teret hódít a digitális művészet. Terveznek hangsúlyosabb nyitást ebbe az irányba?
BO: Az én álláspontom az, hogy egy, a valós térben rendezett vásár elsősorban fizikai valójukban létező műtárgyakat igényel. Egy festmény például nemcsak szín, hanem textúra, felület; tapintható, azaz haptikus eleme is van. A fizikai élmény és tapasztalás, amit egy festmény ad, nem helyettesíthető, ezt az élményt egy jpeg nem adhatja meg. Ezzel együtt nem tehetünk úgy, mintha a digitális művészet terjedése nem lenne valós tendencia, jövőre, inkább kísérő rendezvény-jelleggel, foglalkozni fogunk ezzel.
Az előbb említett okokból úgy látom, hogy az online vásárok, az online tárlatvezetések is csak részben tudják helyettesíteni, kiváltani a valós térben tartott rendezvényeket. Persze, mi is jelen vagyunk a virtuális térben; együttműködünk például az artsy-vel, ahol jó néhány munkát már a vásár megnyitása előtt eladtunk. A valós és a virtuális kombinációja tehát működik, de arra nem is gondolunk, hogy lemondjunk a valós térben való megjelenésről.
AP: A magyar galériás részvétel hagyományosan erős a Vienna Contemporary-n. Mennyire elégedett e tekintetben az idei számokkal?
BO: Elég, ha annyit mondok, hogy a házigazda Ausztrián kívül egyetlen olyan ország van – Németország –, ahonnan több kiállítót köszönthetünk. Négy magyar galéria is jelen van a vásáron – többségük visszatérő kiállító – de mondhatnék akár ötöt is, hiszen a bécsi központú Knoll fontos galériát működtet Budapesten is és bécsi vásári standján is mindig ott vannak magyar művészeik munkái is. A lényeg persze nem is a mennyiség, hanem a minőség; e tekintetben sokatmondó tény, hogy a vásár legjobb standjának járó, független zsűri által odaítélt díjat tegnap este a budapesti acb Galériának adhattuk át.
AP: A meghívásos rendszer még erősebben megköveteli, hogy pontos információkkal rendelkezzenek a fókuszban lévő országok kortárs szcénájáról. Hogyan tartják magukat naprakészen?
BO: Tájékozódni számos forrásból lehet, de semmi sem helyettesítheti az érintett országokban tett rendszeres látogatásainkat. Gyakran megfordulunk Budapesten is; idén is jártunk ott tanulmányúton és bár még nem tudom biztosan, de könnyen lehet, hogy ott leszek októberben az Art Market Budapesten is. A következő célországok egy hosszabb tanulmányút keretében a balti államok lesznek.
AP: Ha már szóba került a budapesti vásár: az Art Marketnek is komoly regionális ambíciói vannak… Békés egymás mellett élésre, kemény versenyre, vagy inkább együttműködésre számít a két intézmény között?
BO: Először jobban meg kell ismernünk egymást, aztán majd meglátjuk. Én a konfrontációt és a konszenzust egyaránt szeretem.
AP: Tavaly óta Bécsben is egy új, komoly piaci vetélytárssal kell szembenézniük, a SPARK Art Fairrel. Milyen stratégiával tudják a maguk oldalára állítani, vagy ott tartani a galériákat és a gyűjtőket?
BO: Először is szeretném hangsúlyozni, hogy mi örülünk bárki megjelenésének a piacon, aki gazdagítja a város kínálatát, még fontosabb kortárs művészeti központtá teszi Bécset. Számos ilyen rendezvény még időben is egybeesik velünk; egy másik vásárt, a Parallel Viennát kifejezetten támogatjuk is. A curated by program kiállítássorozata is ma már tudatosan zajlik egyidőben velünk; mindez együtt segít tudatosítani például egy amerikai gyűjtőben, hogy ha el akar jönni Bécsbe, akkor ez az a hét, amikor ezt meg kell tennie. Másfelől a kompetitív környezet rákényszeríti az embert arra, hogy saját rendezvényének mind markánsabb profilt alakítson ki. Napjainkban, amikor a globális vásári naptár már nagyon zsúfolt, a világos profil kulcskérdéssé válik. De visszatérve a kérdésére: a legfontosabb érv valójában a minőség, de tudom, hogy minden vásár ezt állítja magáról. Ami ennél kézzelfoghatóbb, az egyrészt a nagyon következetesen érvényesített geopolitikai fókuszunk, ami igen széles választékot biztosít a hozzánk ellátogató gyűjtőknek abból, ami őket a legjobban érdekli. Másrészt, úgy gondolom, nagyon nyomós érv mellettünk az új helyszínünk is, aminek a könnyű megközelíthetőségnél sokkal fontosabb előnyei is vannak. A Kursalon Wien ikonikus bécsi intézmény, a városközponti fekvés pedig azt jelenti, hogy a kiállító helyi galériák jelentős része, Bécs számos világhírű múzeuma, vagy épp a bécsi zenei élet egyik központja, a Konzerthaus a vásár helyszínétől gyalogosan is könnyűszerrel elérhető. Ez egyfelől egy rendkívül gazdag kínálati palettát jelent az idelátogatóknak, másfelől jó feltételeket kínál az ezen intézményekkel való együttműködéshez, a képzőművészet és más művészeti ágak metszőpontjainak megtalálásához, közös programok megvalósításához a vásár idején. Hadd említsek két konkrét példát az utóbbira: az Osztrák Filmakadémiával együttműködve egy közeli moziban olyan filmeket vetítünk pódiumbeszélgetésekkel egybekötve, melyeknek készítői egyaránt otthonosan mozognak a film és a képzőművészet világában, vagy amelyek valamilyen kontextusban vannak az utóbbival. Rendezvényhelyszínünk lesz a Konzerthaus is, itt a képzőművészet a zenével találkozik az elektronikus zene egyik legismertebb osztrák alkotójának koncertjén.
És még valami, ami talán apróságnak tűnhet: mi nagyon nagy figyelmet fordítunk a standok kiosztására. Nincsen például „magyar sarok” és nem fordulhat elő, hogy két sztárgaléria egymás mellé kerüljön, mert ettől egyikük sem lenne boldog. Úgy rendezzük el a standokat, hogy az mindenki számára jó láthatóságot és látogatottságot biztosítson.
AP: Hol szeretné látni a Vienna Contemporary-t öt vagy tíz év múlva?
BO: Én inkább három-öt éves távon gondolkodom, de tény, hogy egy ilyen kérdést az embernek önmagának is fel kell tennie; a stratégiai célok megvalósításához idő kell. A feladat a vásár reputációjának megszilárdítása, amit nem lehet megvásárolni, csak sok éves munkával elérni. Szeretném, és azért dolgozunk, hogy néhány éven belül olyan, globálisan ismert és elismert vásárrá váljunk, ami speciális szempontok szerint szelektált, igazán jó művészetet mutat be és értékesít eredményesen.
Vásári tudósításunk itt olvasható.
Borítókép: A Vienna Contemporary Zone 1 szekciója 40 évnél fiatalabb művészek szóló show-ival. A háttérben jobbra Selma Selman egyik munkája az acb Galéria díjnyertes standján
