A kívülről csendesnek tűnő Kossuth téri épületben mindenhol – így a korábbi, jól ismert kiállítási terekben is – gőzerővel folyik a műtárgyak költözésének előkészítése. Minden műtárgy azonos bánásmódban részesül: mindet kézbe kell venni, megtisztítani, azonosítani, befotózni, akár egy egyedi, óceániai darabról beszélünk, vagy a hatalmas kerámiagyűjtemény több száz bokályáról.
A nagyságrendet elképzelni is nehéz: körülbelül 250 000 tárgy, valamint az archívumi adattárban őrzött dokumentum, fénykép és negatív fog megmozdulni a következő időszakban.
„Az elmúlt egy év során már százezernél is több műtárggyal kerültek közvetlen kapcsolatba a munkatársaink.” – mondja Kemecsi Lajos főigazgató. „A tárgyak kibomlanak a gyűjteményekből, s bár jelenleg nem feledkezhetnek bele a muzeológusok a kutatómunkába, több felmerülő kérdés tisztázására is lehetőséget ad ez az időszak.”
„Elhasználtunk majdnem 200 csomag pormaszkot, 550 pár gumi- és cérnakesztyűt, 1 000 négyzetméter molinóvásznat és duplaennyi műanyag takarófóliát. Megmásztunk fejenként 2 400 lépcsőfokot és megittunk úgy 660 csésze kávét.” – foglalja össze az elmúlt egy évet számokban Schleicher Veronika, a Gyűjteményi Főosztály vezetője. „Csak idén 110 000 műtárgyra került fel QR kód, és legalább 46 000 digitális fényképfelvétel készült el. Mechanikusnak tűnő, „favágó” munka zajlik, miközben lehetséges, hogy olyan tárgyakat veszünk kézbe, amelyek 40 éve mozdulatlanul pihentek.” – teszi hozzá.
Természetesen szebb lenne, ha a múzeumban nyíltabban, a közönséget is közelebb vonva tudnák bemutatni, mit hogyan csomagolnak. Azonban sajnos ezt az utolsó négyzetcentiméterig beépített terek nem teszik lehetővé, megoldhatatlan, hogy a nagyközönség számára transzparenssé váljon ez a munkafázis.
A műtárgyvédelem is kiemelt szerephez jut. Jellemzőek a kompozit tárgyak, amelyekben a legkülönbözőbb anyagokat kombinálták össze, ezekben csont, fa, kerámia, fém, bőr, emberi haj gyakran egyszerre van jelen, ami hatalmas kihívást jelent a szakembereknek. Figyelembe kell venni minden egyedi sajátosságot, különösen, ha a szerkezetükben is meg kell, hogy erősödjenek a tárgyak ahhoz, hogy egyáltalán mozdíthatók legyenek.
„A komoly megterhelést jelentő kihívások mellett jelen szeretnénk lenni a közéletben és a szakmai-tudományos közegben is.” – mondja a főigazgató. „A nagy kulturális fesztiválokkal az elmúlt években sikeresen működött együtt a múzeum. A Művészetek Völgyében a saját múzeumi udvarunkban, az Etno Ligetben a készülő kerámiatér koncepciójával ismerkedhetett a nagyközönség, a Sziget Fesztiválon pedig a Sátor Határok Nélkül kiemelt programhelyszínt koordinálták a közművelődési és muzeológus szakembereink, amely a jelenkor társadalmi jelenségeire reflektáló kínálatával sok ezer érdeklődőt szólított meg.”
A Néprajzi Múzeum emellett ez év őszén négy kiadványt is megjelentetett, mind mögött fontos tudományos feltáró munka áll. A Néprajzi Értesítő XCIX (2017) a múzeum immár kilencvenkilencedik alkalommal jelentkező évkönyve. Szarvas Zsuzsa főigazgató-helyettes szerkesztésében a legújabb kiadványt elsősorban a 2016-ban elhunyt Hofer Tamás, az intézmény egykori főigazgatója emlékének szentelték. A Műtermi fotózás Békés megyében (1872–1921) című kötet a vidéki fényképészműtermek Néprajzi Múzeumban fellelhető anyagából ad válogatást Bata Tímea muzeológus szerkesztésében. A 19. század végének zsánerképei és a 20. század első évtizedeit reprezentáló műtermi fotók az életúthoz, a közösségi élethez, a háborús korszakhoz kapcsolódnak, és a fényképész műtermek sajátos világát is bemutatják. A Pamutkendő, vasfazék, fajansztányér című tanulmánykötet Granasztói Péter szerkesztésében a múzeum kutatási programjának eredményeit foglalja össze, és a magyarországi tárgykészítés és fogyasztás gyári és kézműves, használati, társadalmi és gazdaságtörténeti sajátosságait mutatja be. Az állandó kiállítás előkészítésével összefüggésben a múzeum kutatói összeállítottak egy fordítás kötetet is a legfrissebb nemzetközi szakirodalomból válogatva, Többszólamú múzeum. Néprajzi múzeumi dilemmák a 21. század elején címmel. A kötet tanulmányai a kortárs néprajzi muzeológia fontos csomópontjait jelölik ki.
A szövegek elemzik a kulturális antropológia és a néprajzi múzeumok kapcsolatát, a társadalmi múzeumok szerepét, a kortárs tárgykultúra sajátosságait, illetve a néprajzi tárgy jelentésmezőinek változását.
A különböző nézőpontokat tükröző elméleti megközelítéseket konkrét kiállítások kurátori praxisainak bemutatása egészíti ki. A kötet látlelet korunk – elsősorban néprajzi – múzeumokat érintő problémáiról, amelyet haszonnal forgathatnak múzeumi szakemberek, néprajzosok, antropológusok, társadalomtudósok, egyetemi hallgatók, de a múzeumok átalakulása iránt érdeklődő nagyközönség is.
Miközben tehát a hatalmas kihívást jelentő költözés előkészítése zajlik, a háttérben folynak a jövő állandó tárlatait életre hívó tudományos munkálatok is. A városligeti új épületben tervezett 3 000 négyzetméteres bemutató tér – amely a korábbi alapterületének háromszorosa lesz – korszerű szemléletű, nagyszabású, látogatóbarát állandó kiállítás létrehozására kínál lehetőséget. A többszörösen rétegzett munkálatok eredményességét pedig az ott megnyíló tárlatokat megismerve ítélhetik majd meg a látogatók.
