A Monet Tavirózsáit őrző intézményt azért építik át, hogy az impresszionista festő egyedülálló alkotásai számára méltó környezetet tudjanak biztosítani. Az eredetileg felülről jövő, természetes fénnyel megvilágított termek fölé ugyanis a hatvanas években emeletet építettek, ami meggátolta, hogy a festmények szépsége megfelelő módon érvényesüljön.A most lebontásra került emeleti részen elhelyezett, Picasso, Derain, Cézanne, Modigliani és mások képeit tartalmazó gyűjtemény számára új helyet kell biztosítani – és mivel az épület más módon nem bővíthető – a tervek szerint, ez egy újonnan kialakított alagsori részbe kerül majd. Múlt év augusztusában, amikor a kimélyítési munkálatok során az építők középkori városfalra bukkantak, az építkezést leállították. Az azóta eltelt néhány hónap során nemcsak azt nyert megállapítást, hogy a hatvan méter hosszúságú és közel három méter vastagságú fal IX. Károly uralkodása idejéből, a XVI. század közepéről származik, de ezidő alatt arról is döntés született, hogy a falakat eredeti állapotukban kell megőrizni. Ennek következményeképpen olyan új tervek kidolgozására van szükség, amelyek magukba foglalják a többszáz éves építményt, mint ahogy az a Louvre-ban és a Carrousel alatt is látható. A váratlanul jött felfedezés az építkezés elhúzódásán kívül körülbelül hárommillió euró többletköltséget is jelent a kulturális tárcának.
A tervezettnél legalább egy évvel később, csak 2006 elején kerülhet sor a 2001 óta zárva tartó Orangerie megnyitására
A Monet Tavirózsáit őrző intézményt azért építik át, hogy az impresszionista festő egyedülálló alkotásai számára méltó környezetet tudjanak biztosítani. Az eredetileg...