David Goldblatt
Centre Pompidou, Párizs, május 13-ig
Dél-Afrikának az ország létrejötte óta ellentmondásos, konfliktusokban bővelkedő történelme kimeríthetetlen forrás és téma egy olyan fotós számára, aki a tények tárgyilagos megörökítését tekinti művészeti krédójának. A most 86 éves, Johannesburg közelében született David Goldblatt hét évtizede figyeli és dokumentálja országának fontos eseményeit, változásait. A litván bevándorló családból származó Goldblatt egy ideig apja ruhaüzletében segédkezett, és gyakran volt lehetősége arra, hogy ennek a ténylegesen fekete-fehér országnak összes kontrasztját, ellentétét, kettősségét, sőt kétszínűségét meglássa, megélje és megtapasztalja. A párizsi Centre Pompidou-ban megrendezett, Goldblatt életművét bemutató átfogó kiállítás több mint kétszáz fotóval és hét, kifejezetten erre az alkalomra készített rövidfilmmel tulajdonképpen Dél-Afrika legújabb kori történelmének egyfajta vázlatos bemutatása is. A látogatónak a képek esztétikai és technikai kvalitásai mellett hasonló élményt ad az a szikár, kíméletlen tárgyilagosság is, amivel Goldblatt fényképez. Több ez, mint a művész magára kényszerített tudatossága, több, mint a dokumentumfilmes professzionális távolságtartása; Goldblatt nem passzív befogadásra vagy éppen tettekre, hanem gondolkodásra szeretné kényszeríteni képeinek nézőit.
De még mielőtt valaki az apartheid ellen ágáló aktivistának gondolná Goldblattot, folytassa csak a kiállítás megtekintését, és képet kap arról, hogy a fotográfus a Hasselblad mögött állva nem egyoldalú propagandaképeket készít, hanem egyszerűen csak az objektív látványt, a tényeket akarja megörökíteni. „Számtalanszor voltam tanúja – írja Goldblatt egyik, fehérek között készített felvétel-sorozata kapcsán visszaemlékezésében – hogy az udvariasságot messze meghaladó, önzetlen nagylelkűség mellett egyszerre lehet jelen a kontrollálhatatlan zsigeri gyűlölet is.” De ugyanilyen pontos és kíméletlen képet rajzol a feketék által felgyújtott egyetemi színház és könyvtár kiégett, kormos falairól, a tűztől üszkösödött nézőtér széksorairól. Goldblatt tárgyilagosságának egy másik – számomra nagyon rokonszenves – bizonyítékául a képeknek adott címek szolgálnak. Ezek a megszokottnál sokkal hosszabb, naplószerű vagy akár egy helyszíni szemle jegyzőkönyvére emlékeztető szövegek még jobban kiemelik azt, hogy a felvételek készítője nem meggyőzni, hanem tájékoztatni, és gondolkodásra késztetni kívánja nézőit.
Goldblatt – ha nem is előre kialakított terv szerint, inkább a dél-afrikai események, változások sodrását követve – megfordult az ország szinte minden szegletében, közelről figyelte és dokumentálta a legkülönbözőbb társadalmi rétegek sorsának alakulását. Élt és fényképezett gyémántbányák egészségtelen, embertelen körülményei között dolgozó bányászok, a többszáz kilométeres utazásokat hetente megtevő, ingázó fekete idénymunkások között. Ugyanilyen tárgyilagossággal követte a zárt kertvárosokban élő fehérek anakronisztikus elzártságát és sokszor képmutató életét. Éveken keresztül járt vissza egy fekete földműves tanyájára, aki kétkezi munkájából próbált megélni. Számos felvételt készített a fehér vasúti váltókezelőről, aki arról álmodott, hogy a saját maga által épített víztárolójából öntözi virágzó kertjét. Számtalan, nemcsak építészeti, urbanisztikai és szociológiai jelentőséggel, de megkapó esztétikai értékkel is bíró fotót készített a dél-afrikai városok épületeiről is.
A kiállításból talán csak az a néhány nagyméretű fotó lóg ki, amelyeket Goldblatt – valószínűleg egy külső felkérést elfogadva – színesben készített el. A fekete-fehér ország sokszor tragikus, ellentmondásos történetéhez ezek a színes képek nem igazán illenek. Ezt minden bizonnyal Goldblatt maga is érezhette; vélhetően ennek tudható be, hogy ezeken a munkáin a színeket tudatosan degradálta, fakította.
Goldblatt fotóművészeti munkássága messze túlnő Dél-Afrika történetén és kultúráján. Jóllehet kiállított képeinek témája elszakíthatatlanul kötődik országához, fotói– túl az objektivitáson – általános értékűek, szépségükben nem helyhez kötöttek, és emberábrázolásukban is univerzálisak.
A sors vagy talán inkább Dél-Afrika kiismerhetetlensége és ellentmondásossága azonban keserű csattanót is tartogatott. 2016-ban Goldblatt a fokföldi egyetemnek szándékozta adományozni képeit, az intézmény azonban számos felvételét cenzúrázni akarta, ezért a fotográfus végül elállt ettől a tervtől.
Valamennyi fotót a művész és a Goodman Gallery, Johannesburg és Fokváros jóvoltából közöljük, © David Goldblatt
Nyitókép: David Goldblatt: Woman with pierced Ear, Joubert Park, Johannesburg, 1975, Gelatin silver print, 40 x 40 cm Centre Pompidou, Paris © David Goldblatt © Centre Pompidou / Dist. RMN-GP / Philippe Migeat