A szakmai zsűri döntése értelmében Erdei Krisztina kapta a 2017-es Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat – adja hírül a Capa Központ. A nyertes egy évig tizenkét hónapos, havi nettó 100 000 Ft-os díjazásban részesül. A Budapest Főváros Önkormányzata által, a Capa Központtal szakmai partnerségben kiírt ösztöndíjra hetven pályázat érkezett, közülük az öttagú szakmai kuratórium először hét főre szűkítette az esélyeseket: a nyertes mellett Bakonyi Zsuzsa, Czigány Ákos, Déri Miklós, Hermann Ildi, Somorjai Balázs, Szalay Krisztina került a shortlistre.
A pályázóknak a portfóliójuk mellett a tervezett Budapesttel kapcsolatos témájukat is be kellett adniuk: Erdei Krisztina a néhány éve lebontott budapesti „Dzsumbujról”, illetve az ottani közösség további sorsáról tervez sorozatot.
Erdei Krisztina egy szociográfiai projekt keretében korábban is foglalkozott már a Dzsumbujjal. A város peremén projektben, 2014-16-ban készített fotókat a negyed lakóinak emlékeit rögzítő interjúk mellé. A portrékból és Thury Lili installációiból kiállítás is nyílt idén júniusban. Ebből az anyagból válogattunk.
A Dzsumbuj az 1920-as évektől egészen 2015-ig, majdnem egy évszázadig létezett Budapesten, az Illatos út és Gubacsi út sarkán. A közösség életét, hétköznapjait kutatja A város peremén kezdeményezés keretében egy szociológusokból, újságírókból, bölcsészekből és művészekből álló csoport, egykori lakók bevonásával. A projekt célja, hogy életútinterjúk, közösségi programok, kiadvány, fotók és videók segítségével hozzájáruljon a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák megértéséhez, és árnyalja a Dzsumbujról és a szegénytelepekről kialakult képet, a hozzájuk kapcsolódó negatív előítéleteket.
A Labor Galériában Thury Lili, Erdei Krisztina és Szász Lilla a társadalmilag elkötelezett projekt képzőművészeti megjelenésének lehetőségeiről, művészet és várostervezés kapcsolatáról, a társadalmi elkötelezettség kockázatáról, de leginkább egy folyamatról készítettek installációt a projekt keretében, mely a résztvevőknek is segít megérteni, hogy mire vállalkoztak, és hogy kezdeményezésüknek milyen hatásai lehetnek.
„A költöztetésnek voltak nyertesei és vesztesei. A sorozat folytatásaként szeretném a lakók új környezetét is felkeresni, és olyan kérdésekről beszélni mint a közvetlen városi környezet hatása a mindennapokra vagy a szociális lakhatás budapesti anomáliái” – mondja Erdei Krisztina a folytatásról.
“Én szerettem a helyet, engem nem érdekelt más véleménye. A barátaim, akik a barátaim voltak, ők úgy fogadtak el, ahogy. Én mindig ezt elmondtam, én erre mindig büszke voltam, rengeteg versenyen voltam mikor a suli ment. Én tényleg osztályelső voltam, ezt mindenki tudja. Én ott is mindig elmondtam, hogy én Illatos úti vagyok. Igazából azért voltam rá nagyon büszke, mert itt nőttem fel, és mindenki ahol ott nő fel, nagyon szereti, akármilyen. És igazából nagyon szeretem a szomszédokat, a lakást, akármilyen csúnya volt , kosz meg minden, katasztrofális, én nagyon nagyon szerettem a lakást, a helyet, a pincét, amibe egyszer mentem be és kimenekültem, a macskáktól kezdve a lépcsőket, amik nagyon koszosak voltak, a korlát, ami nem volt, tehát én mindent nagyon szerettem, amilyen volt. Mindent.” (Vénusz)
“Nekem nagyon sok személyes élményem van a családsegítőről. Hát voltak farsangok például. Mindig mi nyertük meg. Én nagyon szerettem oda járni, mer sok mindenkit megismerhettem közelebbről, mindig beszöktünk a lány klubba, a csajos buliba mindig beszöktünk, mindenki. (…) De mindig be akartunk menni, mindig volt ott volt kaja meg édesség, meg minden. Nem mehettünk egyébként be. Például farsangon voltam… Karácsonyfa, én nyertem meg. Akkor voltunk 8-an, 7 törpe, Hófehérke és hét törpe, húgom volt a Hófehérke, mi meg a hét törpék, fiúk. Akkor is mi nyertük meg.” (Budai Gábor)
“Az úgy, hogy a kis úgymond auránkba ott a Dzsumbuj környékén mászkáltunk, szóval nem merészkedtünk ki, nem is mentünk ki.” (Gábor)
„Aztán ugye mikor jöttek a problémák, akkor változott a helyzet. Akkor már alig vártam, hogy elszabaduljak onnan. Tehát az, hogy se kosz nem volt, se rumli nem volt, se szemét nem volt. Mindenre figyeltek, minden ápolt volt, normális volt. A házak jó állapotba voltak, a játszótér. Oda nyugodtan lehetett homokozni. Volt, hogy mezítláb rohangáltunk, a fűbe fetrengtünk. Tehát pingpongasztal volt, minden. Minden, ami egy gyereknek az álma végül is lehetett. Minden. El tudtuk magunkat foglalni.” (Egy volt lakó)
„És, most attól függetlenül, hogy milyen romos volt a Dzsumbuj meg milyen tönkrement meg minden meg tiszta szemét meg satöbbi, voltak olyan lakások, belül például nagyon jól néztek ki. Tehát mer voltak ugye olyan lakók, akik igényesek voltak és odafigyeltek arra, hogy ne a putriba kelljen élni.” (Egy volt lakó)
“Mert az emberek jártak a Dzsumbujba, volt aki segített, a Szántó Kata az megtett értünk mindent, meg volt előtte egy másik is, nem tudom a nevét, a főnöknő, azok is. Úgyhogy aranyosak voltak, a gyerekek tartottak ilyen műsorokat, még én is felléptem. Én is belementem. Volt egy cigány kisebbség, tanították a gyerekeket énekelni, úgyhogy beilleszkedtek azok a gyerekek ottan. Azok akik feljöttek Borsod vidékről meg ilyen, beilleszkedtek, mert tényleg olyan műsorokat csinált ez a Szántó Kata meg a mittudomén ki, nem tudom már tényleg úgy a nevüket, hogy a gyerekek tényleg mindenbe belementek. Ez a Szkiba Józsi is fellépett akkor, pont akkor én voltam a Dolly Roll.” (Hajnal)
„Volt ott egy mosókonyha, azt mi az ottani lakók összefogtunk, szépen kitakarítottunk, kidíszítettük, vittünk be hangfalakat, erősítőket, asztalokat, székeket, szépen kidíszítettük, oszt akkor ment a buli. De azér szóltunk a lakóknak, hogy. Nem volt semmi probléma soha. Hogy ránk hívták volna a rendőröket, vagy valami. Nem. (…) Nem szóltak, még ha reggelig szólt a zene, akkor se.” (Egy volt lakó)
„16 évig laktam ott, de jó volt szerintem, nekem jó volt. A régi lakók azok nagyon jók voltak. És a régi lakók, akik elmesélték nekem, hogy milyen volt ez az A-épület, a B, a C, hogy olyan volt, mint egy szanatórium régen. Minden volt, de ahogy jöttek fel a vidékiek, akik nem tudtak beilleszkedni, minden megromlott, minden. Volt, aki be tudott illeszkedni, volt, aki nem. Legtöbb része nem tudott beilleszkedni.” (Egy volt lakó)
“És akkor ö én annyira szerettem a a mi folyosónkat, hogy például kinn aludtam a folyosón, volt olyan is, esküszöm. Nem érdekeltek a szomszédok, mindenki tudta, hogy én meg anyu kinn alszunk, azt én kezdtem el aztán nyáron, tényleg, és eleinte nagyon szégyelltem magam, így a kerítésre raktam ilyen lepedőket, hogy ne látszódjak ki tuti, nagyon emlékszem rá és utána már anyu is kijött mellém, utána már többen csinálták a harmadikon is, hogy meleg volt nagyon, ilyen 40 fok és akkor kinn aludtak.” (Vénusz)
