Fahrelnissa Zeid (1901-1991)
KunstHalle Berlin, március 25-ig
A Kunst des 20. Jahrhunderts című nagy, összefoglaló művet fellapozva nem találunk információt a török származású Fahrelnissa Zeidről. Azonban a berlini KunstHalléban ismerkedve a múlt század közepén Párizsban, Londonban alkotó és kiállító török művésznő impozáns életművével, különösnek tűnik, hogy ennyire elkerülte a művészettörténészek figyelmét. Pedig a kiállítást kísérő ismertető szöveg szerint korának egy-két jelentős európai kritikusa, teoretikusa is elismerte, jegyezte. Akkor miért csak most (és miért éppen most) vette elő a Tate Modern (ott októberben zárult a kiállítása) a KunstHalléval karöltve?
A háttérben elsősorban nem annyira művészeti, mint inkább bizonyos kulturális politikai okokat sejthetünk. Ugyanakkor logikus magyarázatnak tűnik az is, hogy eddig azért nem tudtunk sokat Fahrelnissa Zeidről, mert arisztokrata származású, független, nem a megélhetésért dolgozó művészként, a munkái nem nagyon kerültek be gyűjteményekbe, legalábbis a hazai, azaz isztambuli Modern Művészeti Múzeumon kívül. Fahrünissa Şakir néven, 1901-ben, Büyükáda szigetén született, elitcsaládba – nagybátyja az 1800-as évek végén az Ottomán Birodalom nagyvezírje volt –, és 1991-ben halt meg, a jordániai Ammanban. A család csak 2012-ben bocsájtotta először árverésre műveinek egy részét, és a Bonhams londoni aukciójának összbevétele meghaladta a kétmillió fontot. Ez a fejlemény, illetve az utóbbi évek isztambuli biennáléi, valamint az arab világ modern művészeti eseményei, vásárai hozták ismét felszínre műveit.
Fahrelnissa Zeid nem kifejezetten tipikus, a horizontális-vertikális dimenziót tekintve, de más szempontból is nagyratörő életműve talán valóban több figyelmet érdemelne, elsődlegesen, mint sajátos absztrakt pozíció és mint az európai művészet kivételes találkozási felülete az iszlám világgal. De a kiállítás alapmotívumán kívül két egyéb szempontból is. Egyrészt, mint az emancipált független női művész nem tipikus példája az iszlám világból. Korában és környezetében egy nő számára maga a művészettel való foglalkozás is avantgárd tett volt. A Zeidet másfél generációval követő Gülsün Karamustafa, isztambuli kortárs intermédia művész, a berlini Hamburger Bahnhofban rendezett szóló kiállításán, meglehetősen széles mediális skálán és sok iróniával szemléltette a mai török közízlés, szemlélet és politika, valamint a női szerep és az európaiság aktuális viszonyát. De a művész kritikai pozícióját, bizonyos fokú kívülállását is.
Fahrelnissa Zeid életműve másrészt mint az absztrakt egy lehetséges megoldási kísérlete is izgalmas. Az absztrakció „megfejtésének” pregnáns példája volt úgy másfél éve a berlini Martin Gropius Bau Mondrian-kiállítása, amelyik műről-műre vezette le, hogyan jutott el Mondrian a természet utáni ábrázolástól, a nevéhez társított fekete, egymást keresztező párhuzamos vonalakból, a három alapszínből és a fehér négyszögekből álló absztrakcióig – úgy, hogy festészetével azt az új életérzést akarta leképezni, amit korában a modern tánc és a jazz jelentett. A holland származású Mondrianhoz hasonlóan a török arisztokrata művésznő is Párizsban, a múlt század első évtizedeiben ismerte meg kora avantgárd szellemi áramlatait. Amerikában ugyanakkor az absztrakt expresszionizmus jött divatba, melynek jellegzetes képviselője Jackson Pollock volt, s ha a nyugati művészetben az „elvont” egyik pólusa a mértanias Mondrian, másik véglete a mozgalmas felületeit festékfröcsköléssel létrehozó amerikai Pollock. E két véglet szintéziséből megkapjuk Zeid kontúrokból, tiszta alapszínekből felépített, ugyanakkor szabadon áramló dinamikájú stílusát. Ezt azonban saját kultúrköre esztétikai elemeinek felhasználásával (hatott rá az építészet, az iparművészet, a bizánci mozaik, az üvegfestészet, a keleti szőnyeg), illetve az életmód struktúráinak felhasználásával alakította ki.
Életrajzi adatai szerint 1934-ben ment hozzá az iraki Zeid Hussein herceghez, aki 1935-ben Irak első nagykövete lett Németországban, és ott szolgált az 1938-as Anschluss-ig. Ekkor Bagdadba költöztek, ahol Fahrelnissa nagyon nem érezte jól magát, a harmincas évek vége felé sokat utazott Európában, több városban, így Budapesten is sokat tartózkodott. Ezidőtájt mélyedt el jobban a festészetben. A negyvenes évekkel kezdődő absztrakt kísérletei előtti stílusa az impresszionistákéhoz állt közel. Főleg portrékat, tájképeket, enteriőröket festett, majd képfelületeit különböző vonalhálókkal feltörve, szisztematikus kísérletezéssel tért át az absztraktra (Küzdelem az absztrakttal, 1943).
Isztambulban egy évig Musztafa Kemal Atatürk kultúr-reformja idején a török avantgardista csoporttal, a Group D-vel szerepelt kiállításokon, majd kilépett a társaságból, és nagyrészt saját műtermeiben állította ki műveit, miközben világszerte, Párizstól New York-ig jelentős kiállításokon vett részt. 1946-tól Londonban él, ahol férje az Iraki Királyságot képviseli. Egyre nagyobb méretben, egyre bátrabban dolgozott, monumentális képeit 1950 és -60 között festette. Az 1953-as párizsi Salon des Réalités Nouvelles kiállításán egy nyolcméteres, vertikális, égbe törő vászonnal állt elő. Az 1958-as iraki katonai puccs idején, miután férje elvesztette diplomata állását, társadalmi helyzete megváltozott. Ekkor keletkeztek „paleokristályos” objektjei, a számára némileg új tevékenység, a háztartási munka során „felfedezett” csirkecsontokból, amiket megfestett, illetve műgyantába öntött. Lényegében ezzel lezárta festő pályáját, de még pár atmoszférikus, stilizált portrét készített. A puccsot követően férjével Párizsban élt. Miután megözvegyült, a jordániai Ammanban művészeti alapítványt és intézetet hozott létre, ennek keretei között fiatal arab nők művészeti oktatásával foglalkozott. S noha első nagyobb retrospektív kiállítását még életében, 1990-ben rendezte a kölni Ludwig Múzeum, úgy tűnik, mostani újrafelfedezéséhez az is kellett, hogy a nyugat megkísérelje (ismét? vagy talán először?) árnayaltabban szemlélni az iszlám világot.
Nyitókép: Fahrelnissa Zeid Fight against Abstraction, 1947 Oil paint on canvas, 101 x 151 cm Istanbul Museum of Modern Art Collection/ Eczacibaşi Group Donation © Istanbul Museum of Modern Art/ Raad Zeid AlHussein
