Ádám Zoltán: Fiktív cigány épületek

A cigányság nem az építészetével írta be magát az európai kultúrtörténetbe, hacsak a kacsalábon forgó giccspalotákat nem tekintjük autonóm építőművészetnek. Akad egy festő, aki mégis megajándékozza, a letelepedéstől ódzkodó, vándorhajlamú cigányokat egy sajátos építészeti kinccsel. A kacskaringós rajzocskákon és a szublimáltabb festményeken sorakoznak az épületek, megvan bennük a mézeskalács mesevárosok fantasztikus összevisszasága, pár merész ív a szerves építészettől és egy nagy adag eklektika a gótikától a klasszicizmusig. Az épületek mellett feltűnik egy elmosódó cigányikonosztáz is, középkorias templombelsőbe álmodva. Az ötletadó a józsefvárosi mikroklíma, a romos épületek és a munkanélküliséggel küzdő roma szomszédok.
Ádám Zoltán középkorú képzőművész, az új szenzibilitással indult a nyolcvanas években, később az Újlak Csoport alapító tagja lett, mostanában főként figuratív olajképeket fest. Egy portrésorozatában már elkalandozott a cigányság világába, mélyen beleérző arcképeken örökített meg roma embereket. A mostani fiktív cigány épületekben még tovább megy ennél. Tulajdonképpen betölti a várospolitika által szabad hagyott űrt: újjáépíti a környezetét, markáns és fantasztikus architekturális örökséget ajándékoz egy nyomorban élő kisebbségnek. De nem a szenvtelen tőkebefektető gesztusával. Ő érzelmeket, álmokat, reményeket és személyes csodákat fektet be. Vallásos élményt és csapongó fantáziát ajándékoz, vissza nem térítendő kölcsönt, örökké kamatozó szellemi értékpapírokat.
acb Galéria
2006. január 20.–2006. február 24.