Adolf Hoffmeister: Visages & collages, 1926-1973
Galerie Alain Le Gaillard – Galerie Le Minotaure, Párizs, január 26-ig
Míg számos országban egészen más kritériumok érvényesülnek a diplomáciai gyakorlatban, néhány helyütt napjainkig is folytatódik az a hagyomány, hogy nemzetüket humán képzettségű értelmiségiek, köztük írók, költők, képzőművészek képviselik nagykövetként vagy más vezető diplomáciai beosztásban. Például Paul Claudel, Romain Gary, Pablo Neruda, Octavio Paz, Charles Aznavour, hogy csak néhányukat említsük a múltból. Az Alain Le Gaillard és a Le Minotaure galériák közös rendezésében most Adolf Hoffmeister (1902-1973) személyében egy olyan cseh festőművész és karikaturista műveit láthatjuk, aki képzőművészeti alkotómunkája mellett, nemcsak jelentős műkritikusi, újságírói, fordítói és oktatói tevékenységet folytatott, de diplomataként is komoly nemzetközi elismerést vívott ki Franciaországban, az ENSZ-ben és az UNESCO-ban is.
Hoffmeister mindössze tizennyolc éves volt, amikor a fiatal írók, költők és képzőművészek részvételével 1920-ban létrehozott prágai avantgárd Devetsil-csoport alapító tagja és titkára lett. Fiatal korát meghazudtoló tájékozottsággal igazodott el az akkori modern képzőművészeti irányzatok, így a kubizmus, a futurizmus és a konstruktivizmus világában. Mindezeknek az áramlatoknak a stílusjegyei már legkorábbi grafikáiban is megjelentek, legfőképpen azonban – annak ellenére, hogy a nihilizmust elvetette – a dadaizmus izgatta. Kapcsolatba került Tristan Tzarával, és 1920-ban részt vett a Richard Huelsenbeck és Raoul Hausmann által rendezett első prágai dada-esten. 1922-ben Párizsba utazott, ahol alkalma nyílt arra, hogy – más művészek mellett – Man Ray-el és Ivan Goll-lal is megismerkedjen.
Amint az honfitársa, a festő és műkritikus Karel Teige 1929-ben írt kiállítási bevezetőjéből kiderül, ekkor már öt, rajzait, karikatúráit bemutató kiállítást tudhatott maga mögött, köztük egy brüsszelit és egy párizsit. Ez utóbbi alkalmával – amin többek között olyan, a mostani kiállításon is látható karikatúrák szerepeltek, mint Man Ray a Rotonde-ban (1926), Tristan Tzara a Dôme-ban (1927), Ilja Ehrenburg (1926), André Maurois (1927), André Gide (1927) és Blaise Cendrars (1927) – állapította meg Philippe Soupault költő, író és kritikus, hogy „Tévedés lenne, ha nevetnénk Adolf Hoffmeister rajzain. Ezeket, véleményem szerint, megdöbbentő méltóság és megrendítő erő jellemzi. Figyeljék meg alaposan Philippe Soupault-rόl készült portréját: mindaz, amit ő nem tud magáról, azt önök megtalálják az arcot alkotó vonalakban. Ami pedig engem illet, mindig úgy tekintek rá, mint a legőszintébb tükörre.”
A mostani kiállítás egyik különösképpen szembeötlő rajza a kislány-szoknyában térdeplő és vörös csillaghoz imádkozó Georges Duhamel orvos-írót ábrázolja. Hoffmeister annak az erőlködésnek a hiábavalóságára utal, amivel Duhamel a keresztény etikát a szocializmus eszméjével igyekszik összeházasítani. A ruhátlan, csak női harisnyát viselő és tükörbe tekintő Jean Cocteau-t ábrázoló karikatúra az író homoszexualitására és nárcizmusára utal oly módon, hogy azt a karikatúra modellje sem vette rossz néven.
A két helyszínen rendezett kiállítás Hoffmeister legkorábbi rajzai mellett az 50-es és 60-as évek alkotásaiból is bemutat jó néhányat, egyebek mellett Bertold Brecht, James Joyce, Václav Havel, Josef Sima, Frantisek Kupka portréját, és újra feltűnnek, immár idősebben, a régi barátok, Cocteau, Ehrenburg, Zadkine, Picasso is. Ritka lehetőség, hogy láthassuk a közeli barátról, Milan Kunderárόl 1968-ban készített rajzát is, amelyet az idős író adott kölcsön erre alkalomra. Hoffmeister élete végén készült művei – portréi éppúgy, mint illusztrációi (Alíz meglepetései, 1972-73) és kollázsai (Összetört élet, 1972; Gyilkosság, 1972; A tiltott gyümölcs utáni vágy, 1973; Élet és halál, 1973) – a szürrealizmushoz állnak a legközelebb.
Adolf Hoffmeister alkotásainak reprodukcióit a kiállító galériák jóvoltából közöljük.
Nyitókép: Adolf Hoffmeister, The City of Lost Time, 1964, collage, Photo: 50watts.com
