Tutto Ponti, Gio Ponti archi-designer
Musée des Arts Décoratifs, Párizs, május 5-ig
Párizs iparművészeti múzeuma, a Musée des Arts Décoratifs (MAD) hatalmas teret szentel ezekben a hónapokban az 1979-ben elhunyt neves olasz építész-formatervező Gio Ponti életművének. Ponti szerepe az olasz formakultúrában ugyanolyan meghatározó, mint mondjuk Le Corbusier-é a francia vagy Kozma Lajosé a magyar építő- és iparművészetben, és ez az összehasonlítás nemcsak azért helytálló, mert nagyjából kortársak voltak, hanem tehetségük, életművük sokoldalúsága okán is. Az 1891-ben született Ponti karrierje a milánói Polytechnico elvégzése után szinte azonnal gyorsan ívelt felfelé. 30 éves korában már saját építész-irodája volt, de érdekes módon az első komoly elismeréseket nem építészeti feladatok megoldásával vívta ki magának, hanem a milánói Ginori porcelángyár számára tervezett dísztárgyaival.
Korai munkáiban még a lombard neoklasszicizmust követte, klasszikus formájú vázáival az 1925-ös párizsi világkiállításon nagydíjat nyert, és ennek tudható be, hogy első nagy építészeti munkáját is párizsi megrendelőtől kapta. A húszas évek végén nemcsak építészként volt aktív, de formatervezőként is: az ezüst evőeszközöket gyártó nagyhírű francia Christofle cégnek éppúgy dolgozott, mint az ugyancsak világhírű muranói kristály- és üveggyárnak. A MAD kiállítási terében korai munkái mellett nagy figyelmet kap az az időszak is – az 1920-as évek második fele – amikor Ponti a csak a gazdagok számára hozzáférhető luxusminőségű termékek mellett megtervezte alacsonyabb árfekvésű, de nem kevésbé szép bútorait. Az olasz Rinascente áruházzal való együttműködése a korábbi klasszikus design helyett az egyszerűsített, sima vonalú, karcsú és könnyű lakberendezési tárgyak tervezése irányába terelte – nagyjából ugyanakkor, amikor Breuer Marcell megálmodta híres székét, a B32-est. Ponti – a Bauhaus-iskolához és Moholy Nagyhoz hasonlóan – fiatal és az újra nyitott tervezőket vont be munkájába.
Labirinto nevű munkacsoportjával közösen készített bútorokat és lakberendezési tárgyakat az 1928-as Monzai Biennálén óriási közönségsiker kísérte. Ponti sokoldalúságát és lankadhatatlan munkakedvét azzal is bizonyította, hogy Domus néven képes folyóiratot indított, amely nemcsak az olasz tervezők és iparművészek számára volt hasznos fórum, hanem az olasz építészet, bútorgyártás, üveg- és kerámiaipar azóta is tartó hírnevének megalapozásában is igen fontos szerepet játszott. A kiállításon teljes joggal kap nagy teret ez a néhány éves megszakítással azóta is folyamatosan megjelenő magazin – Ponti a háború alatt felfüggesztette a lap megjelentetését és azt csak 1947-ben indította újra.
A harmincas évek sikerszériája Pontit újabb kihívások elé állította: megtervezte és felépíttette első felhőkarcolóját, a milánói Montecatini cég irodaépületét. A háború évei alatt – más lehetőségek híján – a milánói Scala részére tervezett díszleteket és kosztümöket, és ezekben a munkáiban is megcsodálható meglepő színhasználata, könnyedsége és eleganciája. Addig is sikeres pályafutásának csúcsára Ponti az ötvenes években érkezett el. Stúdiójába özönlöttek a megkeresések és a megbízások, így aztán egyszerre foglalkozott például egy aerodinamikus formájú kávéfőző és egy amerikai egyetemi kampusz tervével. Egyre több impozáns, fényűző épület tervezésére kapott megbízást, így például a Villa Diamantina építésére Caracasból, a Nemazee-villára építésére Teheránból, de jöttek a felkérések Amerikából és Párizsból is. Mindeközben tervezett intim villákat és családi házakat Sorrentóban, katedrálist Tarantóban; épületeit, azok méretétől és funkciójától függetlenül, mindig könnyedség, áttetsző világosság, a színek vidám és sokrétű felhasználása jellemezte. Legismertebb épületét, a „Big Pirelli-t” 1958-ban Pier Luigi Nervivel közösen tervezte, a háborúban lebombázott Pirelli-irodaépület helyére.
Ponti a gigantikus méretek és feladatok mellett is mindig megmaradt formatervezőnek, akit nagyon érdekeltek például az olcsó szériában gyártható, praktikus, mégis szép és izgalmas formájú kisbútorok is. „Apta” néven görgőkre szerelt, könnyűvázas, színesre lakkozott fotelokat, asztalokat és székeket tervezett, amelyekkel megteremtette a hatvanas évekre oly jellemző olasz lakás-design legendáját.
Papa Ponti – ahogy utolsó évtizedeiben az iránta megnyilvánuló tisztelet és megbecsülés jegyében nemcsak a szakma, hanem az egész olasz közélet is hívta – 1921 és 1979 között szinte mindent elért, amit egy építész-tervező pályája során elérhet. A kiállítás hat teremben, évtizedekre bontva mutatja be e közel hatvan év gazdag termését. A „Tutto Ponti” tárlat fontosságára és teljességére talán az a legjobb bizonyíték, hogy azt nagy számban, szervezett csoportokban látogatják az életművére kíváncsi honfitársai Olaszországból is.
Nyitókép: Gio Ponti: La Cornuta. Photo: Mumac
http://www.mumac.it/event/tutto-ponti-gio-ponti-archi-designer/?lang=en
