Thomas Bernard a Bordeaux-ban és Párizsban működő Cortex Athletico galéria alapítója és vezetője, a francia galériások érdekvédelmi szervezete, a Comité professionnel des galeries d’art ügyvezetője. A mások mellett Andreas Figarasit is képviselő galerista párizsi irodájában a szervezet működéséről, a francia galériák helyzetéről, és a magyarországiak lehetőségeiről is beszélgettünk.
Thomas Bernard. Foto: Florent Larronde
artPortal: Mi az önök szervezetének, a művészeti galériák szakmai bizottságának a szerepe, feladata?
Thomas Bernard (T.B.) : Szakmai érdekképviseleti szervezet, amely kapcsolatot tart fenn az állami hivatalokkal, minisztériumokkal, közreműködik a szakmára vonatkozó jogszabályok kidolgozásában, és tanácsokat ad tagjai számára. Jelenleg többek között az importadó könnyítéséért küzdünk és azért, hogy a műtárgyak ne tartozzanak bele a vagyonadó-alapba. Mielőbb szeretnénk eredményre jutni az ún. Christie’s-ügyben is. A Christie’s ugyanis az eladóra háruló költséget is a vevővel fizetteti meg, amivel többlet árréshez jut, és ezzel hátrányos helyzetbe hozza a többi piaci szereplőt. Mivel ők a legnagyobbak, úgy gondolják, hogy ezt megtehetik, és noha ez Franciaországban jogellenes, eddig meg is tették. Ebben is változás várható. Az utóbbi időben a vezetésünkben bekövetkezett változásoknak köszönhetően olyan problémákkal is foglalkozunk, amelyekkel korábban nem. Tagsági díjunk megállapítása a galériák üzleti forgalma alapján történik, és azelőtt azok alkották a vezetőséget, akik a legtöbbet fizették. Mivel ezek a modern alkotásokkal foglalkozó, másodlagos értékesítést végző műkereskedések közül kerülnek ki, egészen más prioritásaik vannak, mint a kortárs galériáknak. A másfél éve alakult új, sokkal szélesebb körű vezetőségben már a szerényebb anyagi háttérrel rendelkező kortárs galériák tulajdonosai is helyet kaptak. Többek között ennek köszönhetően kerülhettek középpontba a piacot fenyegető, már említett pénzügyi problémák is.
A szélesebb közönség körében nem túl kedvező a galériákról, műkereskedőkről kialakult kép. Mit kívánnak tenni ennek megváltoztatásáért?
T.B.: Minden szakmában előfordulnak tisztességtelen emberek. A miénkben is. Ellenük úgy védekezünk, hogy tagjaink számára etikai és deontológiai szabályokat írunk elő – ezek vevőikkel, az általuk képviselt művészekkel és a kollégákkal való kapcsolataikra is érvényesek. A tagok vállalják a hamis művek kiszűrését, a magas színvonalú szolgáltatást, és teljes felelősséget vállalnak az eladott művekért, azokról kérésre eredetiséget igazoló attesztet adnak. Elkezdtünk gondolkodni olyan szerződésmodelleken is, amelyek a galéria és a művész, illetve a galéria és az alkalmazottai közti jogviszonyt szabályoznák, mert ez sok vitának venné elejét. Szeretnénk a nagyközönséget jobban megismertetni a galériák működésével: elmagyarázzuk, mire is szolgál egy galéria, mi a szerepe, feladata, és bemutatjuk, hogy a huszadik század legendássá vált francia műkereskedői és galériái nemzeti örökségünk fontos részét képezik.
Rolf Julius, Cloud (2007), a Galerie Cortex Athletico, Bordeaux-Paris jóvoltából
Milyen állami támogatást kaptak eddig a galériák, és milyen változások várhatók?
T.B.: Támogatásnak tekinthetjük, hogy a TVA (a francia általános forgalmi adó) mindössze 6 %. Tekintettel arra, hogy a promócióra fordított összeg forgalmi adóját a galériák nem tudják visszaigényelni. Ennek ellentételeként a galériák kiállításainak nyilvánosnak és ingyenesnek kell lenniük. A Culture France kisebb összegekkel segíti a francia galériák külföldi megjelenését, a CNAP (Centre national des arts plastiques) pedig azoknak a galériáknak nyújt átlagosan 3.900 eurós támogatást, amelyek egy francia vagy külföldi művész első kiállítását rendezik meg, illetve olyan művészt mutatnak be, akinek legalább öt éve nem volt egyéni kiállítása sem itthon, sem külföldön. A CNAP ugyancsak támogatja egy művész első katalógusának legalább 500 példányos megjelentetését. Aurélie Filippetti kulturális miniszter nemrég közzétett elképzelése nagyon ígéretesnek tűnik, de ahhoz, hogy valóban hatékonyan működjön, még továbbgondolásra szorul. Kezdeményezése kétféle intézkedésre irányul. Egyrészt 1 millió eurós kezdőösszeggel létrehoznak egy magántámogatók számára is nyitott alapot, amely a francia filmgyártás sikeresen működő támogatásához hasonlóan, maximum 100 ezer euró erejéig megelőlegezné a két évnél régebben működő galériák művészeinek új alkotások megvalósításához szükséges költségeit. A kapott összeget két éven belül kellene visszafizetni. Másrészt egy, szintén a CNAP kezelésébe adott összeg – az első katalógus és első kiállítás támogatásán túl – a kortárs francia galériák minél több külföldi szereplését lesz hivatott elősegíteni. Mi ezen felül azt is el szeretnénk érni, hogy az állami garancia kiterjesztésével a tőkeszegény galériák is kölcsönhöz juthassanak, és az is nagyon fontos lenne, hogy a galériák a nagyobb beruházásokhoz, fejlesztésekhez kedvezményes kamattal vehessenek fel hitelt.
Galériásokkal beszélgetve találkoztam olyan véleménnyel is, mely szerint nem helyes, hogy manapság a művész munkáját előre finanszírozzák, szemben a régi rendszerrel, amikor a művész a már elkészült munkájával jelentkezett a galériában. Szerintük ez a módszer jobban hasonlít egy termelő vállalat működéséhez, mint egy művészeti vállalkozáshoz.
T.B.: A francia galériáknál is időszerű a modernizálás. A tradicionális francia modellt – a sikeres német mintát követve – a mai korhoz kell igazítani, és bizony úgy kell működtetni, mint egy vállalatot. Olyan rendszert kellene például kialakítani, amelyben a művész és a galéria között egy olyan kollektív szerződés-szerű megállapodás jön létre, mint bármely munkaadó és alkalmazottai között. Ez a művésznek létbiztonságot ad, a galériásnak pedig biztosítékot arra, hogy a művész nem hagyja egyik napról a másikra cserben. Akik kritizálják az előfinanszírozást, azoknak azt is figyelembe kellene venniük, hogy egy nagyobb méretű, modern technológiára épülő installáció elkészítése összehasonlíthatatlanul többe kerül, mint például egy festményé. Én magam úgy kezdtem pályafutásomat, hogy művészbarátaim terveinek megvalósításához kutattam fel a lehetőségeket, és ma is úgy működünk, hogy végigkísérjük az alkotás folyamatát.
Részlet Andreas Fogarasi Vasarely go home című kiállításáról, 2012, Cortex Athletico, Bordeaux
Ha már a saját munkája került szóba: beszélne a galériáiról?
T.B.: Úgy vágtam bele, hogy semmit sem tudtam a szakmáról, azt munka közben, sok kellemetlen tapasztalat és sok anyagi veszteség árán tanultam meg. A mai fejemmel mindent egészen másképpen csinálnék. A Cortex Athletico-t 2003-ban Bordeaux-ban társasági formában alapítottam, azzal a céllal, hogy kortárs alkotások létrejöttéhez teremtsek lehetőségeket. Csak három évvel később alakultunk át galériává. Azt már akkor is tudtuk, hogy a nemzetközi jelenlét elengedhetetlenül fontos, ezért már ugyanabban az évben meg akartunk jelenni egy nemzetközi vásáron. Új galériaként először a kisebb költségekkel járó bázeli Liste-en vettünk részt, de amint lehetőségünk nyílt rá, megjelentünk a legjelentősebb képzőművészeti vásárokon. 2010-ben már az Art Basel-re is eljutottunk. Bordeaux-i galériánk után, ami ma egy 1000 m²-es kiállítótérben működik, múlt év szeptemberében megnyitottuk a párizsit is, mert úgy ítéltük meg, hogy túlságosan távol vagyunk a fontos történésektől, másrészt a bordeaux-i gyűjtők száma sem volt elegendő a galéria rentábilis működéséhez.
Hogyan dönti el, hogy kit állít ki, és hogyan talál rá a még kevéssé ismert, de jó művészekre?
T.B.: Ne úgy képzelje el, hogy a művész bejön hóna alatt a mappával, és én végignézem a munkáit. Eleinte sokszor előfordult, hogy órákon át néztem a betérő művészek anyagait, ráadásul sokszor nagyon gyengéket, és ebbe belefáradtam. Ma már én keresem meg azokat a művészeket, akikkel úgy gondolom, hogy együtt tudok működni, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot tudok kiépíteni. Ha megérint egy munka, ami lehet bármely műfajú, akkor azt egy időre félreteszem, és mielőtt döntenék, érlelem magamban. Francia, spanyol, amerikai, angol, német japán, osztrák művészekkel dolgozunk, és büszkék vagyunk rá, hogy egyik művészünk, Andreas Fogarasi elnyerte a Velencei Biennálén az Arany Oroszlán-díjat, 2011-ben pedig ugyanott egy másik művészünk, a spanyol Angel Vergara Belgiumot képviselte.
Részlet Pierre Clerk Constructs című kiállításáról, 2009, Cortex Athletico, Bordeaux
Andreas Fogarasi társaságában járt már Budapesten és több galériát is meglátogatott. Milyen tanácsot adna a magyar galériáknak?
T.B.: Szerintem nagyon fontos a nemzetközi szereplés, tehát úgy gondolom, tovább kell erősíteniük jelenlétüket külföldi eseményeken, művészeti vásárokon. Azt tapasztaltam, hogy Budapesten elszórtan helyezkednek el a galériák. Azt hiszem, érdemes volna jobban koncentrálódniuk, egyrészt, mert ezzel költséget lehet megtakarítani, másrészt az érdeklődőktől nehéz elvárni, hogy a város egyik végéből a másikba szaladgáljanak, ha végig akarják látogatni a galériákat. Hasznos lenne több közös eseményt rendezniük és közösen fellépniük kedvezőbb pénzügyi kondíciók, például kedvezményes hitellehetőségek kiharcolása érdekében. Végül, de nem utolsó sorban nagyon nagy szükség van a helyi gyűjtőkör bővítésére, nemcsak az eladás, de a külföldi jelenlét miatt is, hiszen a komoly gyűjtők kapcsolatban vannak külföldi társaikkal, megmutatják egymásnak gyűjteményüket, és ily módon megismertetik másokkal is a benne szereplő művészeket.