Ugyan a Μουσεῖον (Mouseion) eredetileg múzsáknak szentelt templomot, helyet jelölt, ma a művészet világméretű megaüzlet, és kevés múzeum működik marketing- és sajtó osztály, fundraising-csoport illetve múzeumshop nélkül. Európában a 80-as években az elsők között a Pompidou központ sikere a múzeumok új generációjának érkezését vetítette előre. A „Bilbao-hatás” eléréséhez – vagyis ahhoz, hogy egy kulturális nagyintézmény fordulatot jelentsen egy város fejlődésében, ahogy azt a Frank Gehry által tervezett Guggenheim Museum Bilbao (1997) tette –, a szükséges minimum az összehangolt tervezés, a jó stratégia valamint az infrastruktúra együttállása. A városfejlesztés és a sztárépítészek fokozott érdeklődést mutatnak a kultúra és a művészeti beruházások iránt, Amerikát, Ausztráliát, Japánt ellepik a grandiózus épületek, de Európa sem szégyenkezhet.
Maradjunk azonban a közelben. Idén tizenkét éve, hogy a bécsi múzeumi negyed (MuseumsQuartier, MQ) teljes egészében megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.
Fotó: wikimedia
A geográfiai közelség és a közös múlt emléke ellenére sem vonható ma már túl sok párhuzam Bécs és Budapest között. Fölösleges volna a “ha ott igen, itt miért nem, pedig de…” típusú töprengés, de talán nem haszontalan az MQ ürügyén a mi „ligetünkre” is gondolnunk, a hazai Múzeumi Negyed koncepciójára, amelyet egyelőre úgy őriznek az illetékesek, mintha a magyar csodafegyver kikalapálásán munkálkodnának.
Laurids és Manfred Ortner, az osztrák sztárépítész testvérpár tervei alapján készült bécsi múzeumi negyed egyben a város legnagyobb összefüggő zárt térrendszere. Változó és időszakos események helyszíne kívánt lenni, és ma is ezt tartják legfőképp szem előtt az itt működő intézmények. A 90.000 négyzetméteres alapterületű komplexum nyitásakor a nyolcadik legnagyobb ilyen intézmény volt a világon. A városközpontban lévő, jó adottságú barokk császári épületek már régóta várták, hogy újra életre keljenek. A monarchia megszűnése körül felmerült a gondolat, hogy kiállítási-vásárcsarnokot alakítanak itt ki, de a terv hosszú időre feledésbe merült. 1993-ban pionírként költözött ide az Architekturzentrum Wien és a Wiener Festwochen. Ám az igazán komoly munkálatok csak később vették kezdetüket. Az építkezés fő része nagyjából három évet vett igénybe úgy, hogy csupán a három legnagyobb idetelepülő múzeum került teljesen új épületbe, a Leopold, a mumok és a Kunsthalle – amely titokzatosan, magából mit sem mutatva bújik meg a Tanzquartier mögött –, mindhárom Ortnerék tervei alapján.
Fotó: Leopold Museum
Bécsben jól körülhatárolható, végiggondolt folyamat vette kezdetét, amely valós igényeknek megfelelően alakította arculatát, és formálta a jövőjét. Évente közel négymillió látogatóval számolnak, de a negyed sem a magas művészet szigete, sem az alternatív kultúra oázisa nem kíván lenni: az elkülönülés értelmetlen volna a mai kor igényeinek közepette. A kicsik és a nagyok itt együtt dolgoznak, ha elsőre talán fel sem tűnik, de közel 70 intézmény tevékenykedik itt. Ezek egyik különleges motorja a „quartier21”, amely gyűjtőneve a több tucat kisebb, független kulturális és művészeti intézményt magába foglaló csoportnak. (Minden megtalálható itt: lakás- és ösztöndíjprogramok müvészeknek, kiállítási terek, közös reklám- és programfinanszírozás. Média, digitális müvészet, zene, divat, fotó, street art, fényképészet, irodalom, kiadók, újságok.)
Különlegességet jelentenek a 2006-ban nyitott „témaátjárók” (Themenpassage), amelyek tematikailag öt különböző szintérnek kínálnak a maguk nemében „múzeumi” funkciót, természetesen saját igazgatással, függetlenül. A Mariahilfer Strassétól indulva, a KABINETT comic passage a képregény kultúrának, a Typopassage Wien a tipográfiának, a hátsó Breite Gasse felől a STREET ART PASSAGE VIENNA , majd a Volkstheater – Burggasse felől két kulinárium, először a Meteoritenpassage majd tovább haladva a TONSPUR_passage. Ezek a kis helyek dinamikusan változnak, ahogy az aktuális áramlatok, igények megkívánják. A katalógust automata adja, teremőr nincs.
Fotó: vienna.at
A MQ-ban a részletek kidolgozottak, és minden négyzetméter ki van használva. Sokan vártak már ezekre a terekre, hiszen a negyed létrejöttével elengedhetetlen bővítések születtek meg. A mumok egészen 2001 szeptemberéig két külön épületben tevékenykedett, és valódi arculatát és nagyságát is itt érte el, a 4800 négyzetméter alapterületű, bazaltlávával borított szürke monstrumban. A mumok esetében is igen időszerű volt az építkezés és előrelépés, hiszen a gyűjtemény először 1962-ben a Svájci Kertben kapott külön épületet (20er Haus néven, majd ma 21er Haus-ként működik), 1979-ben a Lichtenstein Palotába költözött egy újabb rész, míg 1981-ben végre megalakult maga a Ludwig Gyűjtemény. Hasonló történetről számolhat be a többi ideköltöző, végre méltó otthonra lelt múzeum, intézmény is. A Kunsthalle Wien 1992-től egy ideiglenes „konténerben” működött a Karlsplatzon, amelyet 2001-es költözésük után kisebb üvegpavilonra formáltak, amely projekttérként funkcionál tovább. A Leopold Múzeum pedig szintén hosszas, öt évtizedes várakozás után találta meg a birodalmát.
Viták itt is voltak, de a MQ igazolta létrehozóit. Lehetne ugyan zöldebb a negyed, de építésénél nem pusztítottak fákat. Nyári programok, téli programok, irodalom, sport, zene, mindig más színben játszó design bútorok (Enzi, Enzo), DJ-pult, amely mögé bárki beállhat, a gyerekeknek színház, alternatív játszóterek. Ingyen sör májustól novemberig (egy nagy bank állja a számlát), elsőre talán olcsó trükknek tűnhet, de a MQ minőség és a brand annyira erős, hogy még ezt is kibírja, a „műsort” pedig senki nem bánja.
Szarvas Andrea
A cikk lejjebb folytatódik.
