Szinte az első fecske volt a Glassyard néhány héttel ezelőtt, amikor lassanként elkezdtek újranyitni a galériák Budapesten. Akkor már el lehetett hinni, hogy lesz folytatás: egy igencsak kompakt kiállítást rakott össze a galéria és Kútvölgyi-Szabó Áron. Ahogy azt tőle megszokhattuk, geometrikus és absztrakt, olykor pedig fotóalapú munkákból áll ez a tárlat is, és ahogy azt szintén megszokhattuk: a művész most is bonyolult összefüggésrendszerek „térképét”, leképezését igyekszik nyújtani. Most a párhuzamos valóságok, a dezinformációkon alapuló, manipulált valóságértelmezésekkel, azok gyártásával és terjesztésével foglalkozik. Csakhogy igencsak elvont nyelven fogalmazza meg mindezt. A cím az Alice Csodaországban-ra utal, és a nyúlbarlang mára már továbbfejlődött jelentésére: mindenki saját univerzumára, ahol, ha akar, csak azokkal az információkkal találkozik, amelyek az ő világképét erősítik. A többi néma csend. A tér viszont beszédes: a munkák is sajátos logikai rendszert rajzolnak ki, nem csak a mögöttesek. Aki többet szeretne tudni, vegyen részt a művész tárlatvezetésén július 4-én, 17.30-kor!
Ki? Kútvölgyi-Szabó Áron
Hol? Glassyard Gallery, 1061 Budapest, Paulay E. u. 25-27.
Mikor? augusztus 11-ig


Nem most nyílik, hanem csak a jövő csütörtökön, július 9-én, de már most szólunk, merthát nyáron úgyis nehezebb tervezni. A cím mellé pedig akár kérdőjelet, felkiáltójelet és három pontot is tehetnénk, már csak azért is, mert a kurátor, Gadó Flóra és a Budapest Galéria sem így tervezték a kiállítást, már három hónapja megnyílt volna, de a járványhelyzet miatti szünet közbeszólt. Most viszont: eljött az idő, többféle értelemben is. „Eddig minden rendben, eddig minden rendben…” – idézi egy ötvenedik emeletről zuhanó férfi mantráját a Gyűlölet (La Haine) című, Matthieu Kassowitz rendezte, híres francia film egyik főszereplője. Ismerős, ugye? A napi szorongások, stresszek közepette úgy érezzük, még minden OK, még bírjuk. Aztán egyszer csak nem. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a csoportos kiállítás, a világ által ránk pakolt terhekkel, a labirintussal, amelyből sehogy sem találjuk a kiutat. Azaz, egy furcsa kiút mégiscsak adódott az elmúlt hónapokban: leállt az egész világ. Már csak ezért is érdekes, hogy ez a kiállítás miként reagál a járvány előtti és utáni állapotra.
Kik? Adelina CIMOCHOWICZ, EMBER Sári, Barbora KLEINHAMPLOVÁ és Tereza STEJSKALOVÁ, Kateřina KONVALINOVÁ, KRISTÓF Krisztián, Virginia LUPU, SZEMZŐ Zsófia, VARJU TÓTH Balázs, Madalina ZAHARIA
Hol? Budapest Galéria, 1036 Budapest, Lajos u. 158.
Mikor? július 9-szeptember 6.


Lassanként tényleg újranyitnak a helyek, hogy csak pár példát mondjuk a kortárs művészeti mezőből: a dunaújvárosi ICA-D ben Koronczi Endre a dolog, amely elfelejtett testet ölteni című kiállítása újra megnyílt és még két napig látható, a Capa Központban Nyolc hét címmel a jövő héten nyílik nagyszabású, hazai fotókiállítás (majd a jövő heti Sznobriadóban elmondjuk, miről van szó…), közben ismét látogatható a debreceni MODEM, és benne a 30 című kiállítás (majd a jövő héten erről is beszélünk bővebben). De talán az ISBN használta ki legjobban a szünetet azzal, hogy bővítette a saját terét. Teljesen átrendeződött a budapesti könyvesbolt-galéria, és most egy új kiállítással nyomatékosítja is a fejlődést. Nagyon is profiljába vág az Utca & Karrier című underground lap stábjának kiállítása, amelyhez egyéb, a generációhoz tartozó alkotók is társulnak és amelynek kapcsán ilyesmiket olvashatunk: „…olyan fiatal művészek alkotásai lesznek bemutatva az ISBN új galéria terében, akik mind egy új művészeti közeg releváns alkotói. Munkáik a valóság elfogadásáról, alkotói pozícióról és a jelenünk átvészeléséről szólnak. Kivégezve az új önsajnálat sötét szellemét, újragyarapítjuk a nemzeti harcmezőt az elnyomók vérén táplált földön.” Pont ez kell a föltámadáshoz!
Kik? Vida Szabolcs, Jeneses Ádám, Kophelyi Dániel, Papp Fanni, Hoóz Anna, Estrella Dóra Katona, Miklósvölgyi Zsolt w/ adO/Aptive & Ariel Helyes
Hol? ISBN könyv+galéria, 1084 Budapest, Víg utca 2.
Mikor? július 2-17.


Nyitókép: Graffiti Budapesten. Forrás: Flickr – Zsombor Lacza / www.flickr.com/photos/zsomborlacza