Volt némi izgalom a Sotheby’s Indiánál az elmúlt napokban: a nemzetközi aukciósház 2016 óta működő indiai fiókintézménye november 29-én tartotta első aukcióját Mumbaiban. A modern és kortárs aukción nemcsak indiai festmények, szobrok, grafikák és design objektek kerültek kalapács alá, hanem nyugati művészek – így Sebastiao Salgado, Henri Cartier-Bresson és Steve McCurry – indiai ihletésű, indiai tematikájú alkotásai is. A feszültséget tetézte, hogy néhány nappal az árverés előtt – talán az időpont nem is volt véletlen – szexuális zaklatási vádak jelentek meg a közösségi médiában a Sotheby’s India ügyvezető igazgatójával, Gaurav Bhatiával szemben. Így aztán a Sotheby’s az árverés promóciója mellett kénytelen volt személyi kérdésekkel is foglalkozni a célegyenes hetében: a két nő és két férfi által megfogalmazott vádakra való tekintettel Bhatiát a vizsgálatok lezárásáig felfüggesztették pozíciójából.
Mi azonban nem emiatt, a – sajnos a művészeti színtéren sem egyedi – eset miatt foglalkozunk a Boundless: India című árveréssel, hanem annak magyar vonatkozása miatt. Mivel a XX. századi indiai és magyar képzőművészetet nem sok kapocs köti össze, könnyen kitalálható, hogy ezúttal (is) a legismertebb magyar-indiai képzőművészről, az 1913-ban Budapesten született Amrita Sher-Gilről van szó. Őt a magyar származású, Indiában nyelvészként, műkritikusként, művészettörténeti könyvek szerzőjeként, művészek egész nemzedékének mentoraként ismertté vált – és a művészhez vélhetően gyengéd érzelmi szálakkal is kötődő – Charles Louis Fabri így jellemezte: „A művészet történetében csak kevesen, talán senki sem hasonlítható Amrita Sher-Gilhez. A hatás, amit tragikusan rövid életében gyakorolt, rendkívüli….. Művészi pályájának központi feladata az volt, hogy egy perfekt hidat építsen a Nyugat és India művészeti víziói között. Akik előtte megpróbálták összehozni a Keletet és a Nyugatot a festészet eszközeivel – a leghíresebb hídépítők Bellini, Delacroix és Gauguin voltak –, kikerülhetetlenül Tahiti egzotikus szépségének hatása alá kerültek. Ők valamennyien nyugatiak voltak, akik megpróbálták nyugati honfitársaik számára interpretálni a Kelet színeit, formáit, érzéseit. Egyikük sem tudott olyan közel kerülni a Kelethez, mint ez a fiatal, félig indiai, félig európai lány, aki képes volt európaiként festeni és indiaiként érezni és látni.”
A tavalyi, 14. documentán is szereplő Amrita Sher-Giltől, akinek aukciós rekordját 2015 óta egy 1933-as, a Sotheby’s-nél New Yorkban árverezett önarcképe tartja 2,9 millió dollárral, ezúttal egy valamivel későbbi festménye, a Kislány kékben került kalapács alá. Ez mindössze a hetedik alkalom volt, hogy a műgyűjtők egy Sher-Gil olajképre licitálhattak. A mű, ami a festőnő egyik rokonát ábrázolja,1937-ben első indiai kiállításáról került Charles Fabrihoz; azóta mindvégig családjának tulajdonában maradt és soha nem szerepelt nyilvános tárlaton. A Kislány kékben magas, 1,2-1,7 millió dolláros becsértéket kapott, s végül ezt is jelentősen meghaladó áron, 2,7 millió dollárért cserélt gazdát, ami a művész eddigi legmagasabb, Indiában elért ára.
A teljességhez tartozik, hogy az árverésen szerepelt Sher-Gil egy másik alkotása, egy cím nélküli, vegyes technikájú, papíralapú munka is. A három nőalakot tájban ábrázoló alkotást a művész 1923-ban, azaz tízéves (!) korában festette. A grafika 20-34 ezer dolláros taksájának több mint kétszereséért, 71.400 dollárért került új tulajdonoshoz.
Mindkét Sher-Gil alkotás az 1972-es indiai műtárgyvédelmi törvény értelmében az ország védett kulturális értékei közé tartozik, ezért külföldre vitelük a központi indiai kormány, vagy az általa erre felhatalmazott szerv engedélyéhez kötött, így feltételezhető, hogy a művek az árverés után is indiai tulajdonban maradnak.
A cikk lejjebb folytatódik.