A Pompidou Központ André François: A tűz próbája címmel látható kiállítása a nyolcvankilencedik évében járó képzőművész közelmúltban készített alkotásait mutatja be. Bár André François megérdemelt volna egy életmű-kiállítást is, erre sajnos nem kerülhetett sor, mivel 2002 decemberében műterme teljesen leégett, és ezzel több évtized munkája semmisült meg. A mostani, június 7-ig tartó tárlat tisztelgés egy különleges tehetséggel és lelkierővel rendelkező művész előtt, aki felülkerekedve a megpróbáltatáson, pályája vége felé közeledve is képes volt újult erővel munkához látni. André François, eredeti nevén Farkas Endre, Temesváron született. Két éven keresztül a budapesti Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, majd 1934-ben Párizsban telepedett le, ahol a neves plakát-és díszlettervező, Cassandre mellett tanult tovább. Pályája első felében maga is főként plakáttervezőként dolgozott, a háború után pedig újságoknak is rajzolt, és könyvillusztrációkat készített. Ezekből a munkáiból 2003-ban a Bibliothèque Forney rendezett jelentős kiállítást. A hatvanas évek elején kezdett csak festészettel és szobrászattal foglalkozni. Saját, egymás mellé, vagy egymásra helyezett, szürrealisztikus festményeiből és valóságos tárgyakból komponált képeket, festett fából, vízparti kövekből, kivágott bádoglemezből, agyagból és más anyagokból pedig szobrokat. Állati és emberi formák egymásba olvadásából humoros, ugyanakkor mély gondolatokat közlő rajzok születtek. A Pompidou Központ mezzazinján rendezett kiállításon – néhány tűztől megmenekült korábbi munkája mellett – az utóbbi két évben alkotott festményei és szobrai láthatók. Ez utóbbiak készítésénél, a különféle anyagok mellett, a megsemmisült műteremből származó, tűzben megolvadt ólomdarabokat is felhasznált a művész. Szívszorító élmény az a dokumentumfilm, amit Sarah Moon készített műterméről, még annak elpusztulása előtt, és amiből némi fogalmat alkothat a néző az André François-t és művészetének kedvelőit ért pótolhatatlan veszteségről.
André François (Farkas Endre) kiállítás a Pompidou Központban
A Pompidou Központ André François: A tűz próbája címmel látható kiállítása a nyolcvankilencedik évében járó képzőművész közelmúltban készített alkotásait mutatja be. Bár...