Az esemény célkitűzése, hogy egyszerre reflektáljon az OFF-Biennálé tavalyi Documenta 15 részvételére, annak tanulságait pedig beültesse a magyarországi és kelet-európai közegbe. E feladat összetettsége pedig már a felsorakoztatott előadók szerteágazó témáin is megmutatkozott. De az esemény egyfajta szüretként is felfogható, ahol a résztvevők a megelőző év projektjeit követő tanulságokat betakarítva a termény sorsáról, elosztásáról és felhasználásáról döntenek. De a közös emésztés metaforája is többször felmerült az eseményen, ami voltaképp egy olyan természetes folyamat, amely egy szervezet vagy test további működését teszi lehetővé. Ez a szervezet jelen esetben lehet szűkebb kontextusban az OFF-Biennálé, tágabban pedig az East Europe Biennale Alliance (EEBA), vagy bármely más nemzetközi művészeti szerveződés is. Ennek eredményeként a felsorakozó problémák és a résztvevők rendkívül változatos összképet mutattak. Az OFF-Biennálé csapata már korábban is szervezett egy bemutatót, illetve élénk vitákkal kísért beszélgetést is a Documenta 15 kapcsán. A kurátori társulás mindent összevetve itthon és a nemzetközi színtéren is egyaránt sikeres. Utóbbi ékes példája a nemrégiben bejelentett hír, miszerint az OFF-Biennálé csapatát idén a rangos német Goethe-éremmel tüntették ki.
Az első nap kerekasztal-beszélgetéseinek felhangját alapvetően a nemzetközi kapcsolatok és hálózatok működése határozta meg. Az első kerekasztal fő témája az OFF és a Documentához tartozó csoportosulások kapcsolata volt. A beszélgetés Székely Katalin és Lázár Eszter (OFF-Biennálé), Farid Rakun (ruangrupa), valamint Matthias Einhoff (Z/KU Berlin) vettek részt, a panelt pedig Petrányi Luca kurátor moderálta. A Documentát a résztvevők három különböző részre osztva közelítették meg: az első az előkészületek, a második a megnyitó utáni, a harmadik pedig a zárást követő időszak voltak. Az egybegyűltek látszólag mind egyetértettek abban, hogy a számos nehezítő tényezőtől eltekintve (pl. lezárások, idő- és erőforrás hiánya) a történtek pozitívan értékelhetőek. Matthias Einhoff kiemelte, hogy a média kevésbé tudott mit kezdeni a tavalyi Documentával, ugyanakkor örömmel fogadta a különböző közösségekkel kialakított kapcsolatokat és sikeres kommunikációt. Az OFF-Biennálét képviselő Lázár Eszter és Székely Katalin arról beszéltek, hogy számos ismerettel és tudással gazdagodtak, attól függetlenül is, hogy a tudásmegosztás olykor talán egy kicsit egyoldalú volt. Matthias Einhoff kitért arra is, hogy a kritika és a média negatív reakcióitól függetlenül a berlini és német művészeti közeget „megihlette” az az ökoszisztéma vagy kísérleti infrastruktúra, ami a lumbung, vagyis a Documenta 15 előkészítésében résztvevő csoportokból, kurátorokból, a kiállító művészekből álló közösség keretében kialakult, még annak ellenére is, hogy nem voltak felkészülve erre a mennyiségű alkotóra és résztvevő partnerre. Farid Rakun, az idei főkurátor indonéz ruangrupa kollektíva tagja is kihangsúlyozta, hogy méretbeli problémák miatt a koncepció sokszor nehezen működött a Documenta grandiózus színpadán. Mind a ruangrupa, mind a többi résztvevő egyetértett abban, hogy az elkövetkező időszak a tanulságok levonásáról és a reflexiókról fog szólni. Ennek következtében a szerveződés jövőjét illető munka, vagyis a lumbung interlokál további sorsának kérdése későbbre tolódik. Petrányi Luca megjegyezte, hogy ez az elgondolás, amivel a lumbung közösség a Documenta 15 után is tovább tud élni, valószínű az egyes tagok erőbefektetésén és felelősségén fog múlni, a folytatás pedig több szinten is megvalósulhat majd, akár a lumbungtól függetlenül is.
A modell további alkalmazása az interlokálon kívül az OFF részéről az EEBA-n belül valósulhat meg. A következő panel témája az előbb említettek körbejárása volt, a résztvevők pedig az EEBA tagjai, Tereza Stejskalová és Veronika Janatková (Biennale Matter of Art Prague), Bartosz Frąckowiak (Biennale Warszawa), Serge Klymko (Kyiv Biennial), Laima Ruduša (Survival Kit Festival, Riga) és Szakács Eszter (OFF-Biennálé Budapest) voltak. A beszélgetést pedig a következő évi Biennale Matter of Art egyik kurátora, Erdődi Katalin moderálta. Az EEBA 2021-ben alakult, első közös projektje az ugyanebben az évben megrendezett Kijevi Biennálé keretein belül valósult meg. Az EEBA tagjait a biennálék főkurátorai képviselték, akik a kerekasztal-beszélgetés során bemutathatták tevékenységüket és az együttműködésük általuk elképzelt jövőjét. A fentebb említett elgondolás olyan gyakorlatok átvételét jelentené, mint az ún. „common pot”, azaz közös erőforrások alkalmazása (legyen az anyagi vagy másmilyen jellegű), amit a közösségen belül osztanának el újra és újra. Itt felmerülhet akár a for-profit tevékenységek vagy a kapcsolatok ápolásának kérdése is. Ez a kísérleti infrastruktúrák kultiválását jelentené, erre a művészeti világ, a beszélgetők szerint egyelőre nem reagál jól, azonban ez várakozásuk szerint meg fog változni.
A Kijevi Biennálé kapcsán merült fel Serge Klymko részéről a kaláka kifejezés, ami egy lokális alternatívát nyújthat az indonéz lumbung fogalomra. A Matter of Art prágai szervezői, Tereza Stejskalová és Veronika Janatková az EEBA-val kapcsolatban megjegyezték, hogy elképzeléseik szerint ennek bizonyos elemeit folyamatos beemeljék a saját programjukba. Egyfajta kollektív fellépést vizionálnak, ahogy az a Kijevi Biennálén is történt. Ennek egyik eleme a művek ún. közös „pool”-ja lenne, ami nem feltétlen az új művek megrendelésével, hanem korábbi anyagok újra felhasználásával járna, ezzel támogatva a résztvevő művészeket is. A rigai Survival Kit-et képviselő Laima Ruduša egyszerre egységben és külön-külön gondolta el a tagok fellépését. Egy közös szervrendszerként képzelte el az együttműködést, ez például közös kommunikációs és edukációs osztályokat jelentene, amivel a sokszor nehezen működő vagy alulfinanszírozott biennálék működését segítené elő. Egy olyan ökoszisztéma kialakítása lenne a cél, ami fenntartható, nem csak globális, környezeti kontextusban, hanem financiális szempontból is. A Biennale Warszawa-t szervező Bartosz Frąckowiak egy közös jövő elképzelésére invitálta a résztvevőket. Az ukrajnai háború tragédiájára hívta fel a figyelmet és a háborúval járó egyéb problémákra (ilyen például a régió militarizációjának kérdése). A válaszreakciót a közös képzelőerőben látta, ami által az egyének kezükbe vehetik a sorsuk feletti irányítást. Vagyis az EEBA szerepét a potenciális alternatívák és jövőképek kollektív elképzelésében látja.
Az előadások is ennek a közös jövőnek az irányába tett lépésekként foghatóak fel. Javarészt olyan projektek kerültek előtérbe, amik közös, civil fellépéseken alapulnak. A panel előnye (és egyben talán hátránya is) az a rendkívüli színes sokféleség volt, ami az elhangzó előadásokat jellemezte.
A következő szekciót Az erőszakról című kiállításon is szereplő ukrán képzőművész, Kateryna Aliinyk előadása nyitotta. Munkái és az ezt kísérő személyes hangvételű esszé a kelet-ukrajnai konfliktussal foglalkozik és azzal, hogy ez miként gyökerezett bele nemcsak az ott élők életébe, hanem magába a föld mélyrétegeibe is. Ehhez hasonló, ugyanakkor merőben más jellegű csoportosulás kapta a főszerepet a következő előadásban. Daša Anosova ukrán származású kutató a helyi művészek háborúra adott reakciójával foglalkozó kutatásának egy szeletét prezentálta. Ennek középpontjában az Understructures nevű csoportosulás munkája állt, amely az atrocitásokat megelőzően építkezési törmelékek és eszközök újrainstallálásával foglalkozott. A háború kitörése után pedig a galériás közegben megszerzett kapcsolati és egyéb tőkéjüket felhasználva az épületeket ért károk helyrehozásába kezdtek. Azaz az előző alkotóval ellentétben nem csupán leképezik vagy láthatóvá teszik a borzalmakat, hanem aktívan részt vesznek a károk enyhítésében. A közösség életének aktív alakításának gondolatához kapcsolódott a következő előadó, Matthias Einhoff is, aki a Z/KU Berlin tevékenységét mutatta be az egész panelt összefogó szolidaritás fogalmán keresztül. A Z/KU profiljának része olyan közösségi, szabadon használható eszközök vagy nyitott terek megalkotása, amelyek lehetőséget adnak különböző csoportok találkozására, társasági események megvalósítására. Ilyen a Berlin utcáin közlekedő „közösségi busz”, ami a közlekedők közös erőbefektetésével halad előre, vagy a pavilon, amit szabadon vehetnek birtokba a város lakói. Az utolsó előadást az OFF-Biennálé korábbi résztvevőinek egyike, Miklósvölgyi Zsolt (az Artportal főszerkesztője — a szerk.) tartotta a kelet-európai etnofuturizmusokról (Easternfuturism), amely főként elméleti indíttatású kortárs képzőművészeti irányzatként jellemezhető. Itthoni ágának (hungarofuturizmus) az előadó maga is aktív alakítója, ezúttal viszont nem erről volt szó elsősorban, hanem e mozgalom kelet-európai „testvéreiként” felfogható gyakorlatokról, amelyek közös a célja a hagyomány kritikai és művészi feldolgozása, illetve alternatív jövőképek elképzelése, amelyek révén különféle perifériára szorult közösségek és azok narratívái emancipálódhatnak, de az irányzatok összefogása egyúttal régiós együttműködésekre is lehetőséget adhat.
A második nap fókuszában az intézménykritika állt, méghozzá olyan marginalizált csoportok kultúrájának szempontjából, mint a roma vagy palesztin kissebség. Az első panel moderátora Csikós Marina, a résztvevők pedig Arman Heljic, Lara Khaldi, Payam Sharifi, Natali Tomenko voltak. Ez a panel közvetlenül az OFF RomaMoMA projektjéhez kapcsolódott, ami nemcsak a 2021-es OFF-Biennálén, de a tavalyi Documenta 15-ön is szerepelt. A beszélgetés középpontjában olyan gyakorlatok bemutatása állt, amelyek az általában állami fenntartásban lévő, számos perspektívát és narratívát vagy közösséget figyelmen kívül hagyó múzeumok működésével szemben nyújtanak kritikai alternatívát. Ennek része az intézmények dekolonizációja és a közösségekkel való közvetlenebb kapcsolat kialakítása lehet.
Az előzőhöz képest a második kerekasztal-beszélgetés sokkal gyakorlatiasabb módon közelítette meg az intézményekbe való bekerülés problémáját. Középpontjában a roma és más kissebségi származású alkotók és kutatók hiánya vagy kirekesztése, illetve a szélesebb publikummal való kapcsolat elvesztése állt. A György Eszter moderálta beszélgetésben Kóczé Angéla, Renan Laru-an, Dr. Sári Zsolt és Junghaus Tímea vettek részt. A résztvevők egyebek mellett kitértek azokra a múzeumokkal kapcsolatos fogalmi változásokra is, amelyek a nyitottabb működéssel járnának.
Az utolsó panel civil és közösségi projektek bemutatásával kezdődött. Ezek közül a képzőművészet területéhez legközelebb Erdős Katalin Hírdalcsokor című kezdeményezése áll, ami a 2021-es OFF-Biennálén is szerepelt. A többihez hasonlóan — ahogy azt a prezentációkat követő kerekasztal-beszélgetést moderáló Török Krisztián is megjegyezte — ez a projekt is a vidéki tájhoz és a vernakuláris kultúrákhoz kapcsolódik. A Hírdalcsokor résztvevői ugyanis vidéki kóruscsoportok női tagjai voltak, akik a közös performansz vagy éneklés által tették láthatóvá a vidéki közösségekben élő nők viszontagságos sorsait. A panel másik résztvevője a Recetas Urbanas civil szerveződés egyik vezetője, Santiago Cirugeda építész volt. Munkájuk során sokszor egyfajta jogi szürkezónában mozognak, kiskapuk és más trükkök segítségével viszik véghez a közösséget segítő építészeti közbeavatkozásokat (játszóterek, iskolai étkezők, közösségi terek építése). Az építők általában a változásokat igénylő közösség tagjai közül kerülnek ki (iskolák esetében a tanárok és diákok), így foglalva vissza az önkormányzatok és építőcégek által leuralt közösségi tereket. Oltai Kata projektje, a Teleki Tangó is a közösségekkel és azok közös tereivel foglalkozik, ám egészen más megközelítésből. Ennek a kutatásnak a középpontjában a nyolcadik kerület története és az ott lakók állnak. A történeti feltárás és a dokumentálás mellett egyéb közösségi események megszervezése is a projekt részét képezi. Az Artemisszió Alapítvány, amit Irimiás Olga és Bartók Boróka mutattak be, egy olyan közfeladatokkal és képzőművészettel foglalkozó szervezet, aminek főbb céljai között a különböző kultúrák és emberek közötti kommunikáció elősegítése áll. Az ezt követő kerekasztal-beszélgetés során kiderült, hogy bár tevékenységük része az alkotás is, a panel résztvevői a képzőművészetre inkább csak eszközként tekintenek.
Ezekkel az előadásokkal zárult az OFF Biennálé közösséggel, civil munkával és ezt tematizáló képzőművészettel foglalkozó, filmvetítésekkel és tárlatvezetésekkel is tarkított szimpóziuma, ami nemcsak a jelenünket elborító „sötét árnyakról”, hanem az OFF saját tevékenységéről és előzményeiről, vagyis az ezekkel szembeni civil fellépés erejéről is szólt. A közös munka bizonyos szempontból véget ért, a terményt szétválogatják, elraktározzák, a magokat ismét elvetik. A frissen földbe helyezett magvakból pedig — remélhetőleg — új hajtások sarjadhatnak.
