Ami talán a legjobban hiányozhatott a járványidőszak miatti zártságban, az az emberi találkozások rutinja. Nem látogathattuk meg egymást, sem a családok, sem a barátok nem találkozhattak szabadon – és persze egyáltalán nem biztos, hogy erről múlt időben beszélhetünk.
Különös felhangokat kap tehát a Pannonhalmi Főapátság Arcus Temporum művészeti fesztiváljának idei címe: Vendégségben és a most látható időszaki kiállítás, a Vendég+látás is. Hiszen éppen ez az, ami hiányzott, éppen ezt nem élhettük át, s ez az, aminek annyira lehet örülni most, hogy enyhébbek a korlátozások. Az együttlétet is újra kell tanulni. A tömeges helyzetek, a fesztiválok idén elmaradnak, de a közös élményekről nem kell lemondani, csak éppen máshogyan élhetők meg ezek. Pannonhalma erre is lehetőséget teremt.


A karanténidőszak után most mintha valamiféle átmeneti periódust élnénk, bizonytalanságban vagyunk: mit tehetünk és mit nem? Ám a fogódzók hiánya, a stabilnak hitt dolgok és pozíciók megingása, a radikális átrendeződés a világban is tapasztalható. Szobrok dőlnek le, évszázados beidegződések kérdőjeleződnek meg. A művészet folytonosan reaktív helyzetben van, de közben éppen a művészet az, amely sajátos gondolkodási modelljei, diszciplínák közötti mozgása és logikán túli, szabad alkotási módszerei miatt képes a jövőre vonatkozó víziókat és ajánlatokat megfogalmazni. Az Arcus Temporum művek és gondolatok összekötésével erre is ráirányítja a figyelmet. Ha biztos pontokat, pozitív attitűdöket keresünk, egyszerűen reményt merítenénk valamiből, akkor a művészet felé érdemes fordulnunk.


Miközben – és ez, a spirituális vonatkozás ugyanilyen fontos – a vendégségnek itt egy másik, metafizikai jelentése is kézzel foghatóvá válik. A hely szelleme megérezteti velünk azt, amit a magyar irodalom talán egyik legnagyobb versében is ott van: „…mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.„
Az artportal olvasói tudhatják, hiszen többször is írtunk erről, a Pannonhalmi Főapátság igencsak nyitott és progresszív kulturális programot képvisel már hosszú ideje. A nyár végi, hagyományos művészeti napokat már csak ezért is érdemes felkeresni idén is, augusztus 21. és 23. között. Ajánlunk néhányat a programok sorából!


Vendég+látás
Németh Sz. Péter, Stiller Ákos, Szombat Éva, Zellei Boglárka Éva
szeptember 6-ig
Ez még nem a pannonhalmi „rendes, évi, tematikus” nagykiállítás, amely 2018-ban a Kibékülés, tavaly pedig a Csend volt, hanem egy fotótárlat, amely még tavasszal nyílt volna meg, de „átcsúszott” a fesztivál idejére. A kurátor, Virágvölgyi István így ír: „a kiállító négy kortárs fotográfus az egyház és a mindennapok találkozási felületét vizsgálja, ahol a vallásos és a profán létünk felületei érintkeznek. A 21. századi életvitelünkből sok tekintetben következő közönyt és elunt, jelentés nélküli rutinokat találnak-e, vagy létrejön valamilyen kölcsönhatás, akár feszültség, akár katarzis.” A hit lehetőségei, az istenélmény esélye olyasmi, amiről kevés szó esik a hétköznapokban. A fotográfusok egyéni történeteken, mindennapi mozzanatokon keresztül keresik és mutatják meg a spiritualitás jelenlétét, jelentését és konfrontálják azt más világokkal.


Zellei Boglárka sorozata a keresztény gyülekezetek vizuális kultúrájával foglalkozik a bemerítés szertartásán keresztül. Szombat Éva mások személyes terébe lép be, hogy ott a hitük, a transzcendenciával való viszonyuk nyomait keresse. Stiller Ákos a fotóriport eszközeivel a kelet-magyarországi vallásos cigány közösségeket mutatja be. Németh Sz. Péter pedig a köztereken megjelenő egyházi jelképeket dokumentálja.


BEETHOVEN_KURTÁG
Koroliov_Keller
augusztus 21., 19.00, Főkönyvtár díszterme
A vendégség, mint szó és forma a zenei programok koncepciójában is megjelenik. Látszólag ellentétes, vagy kontrasztos egyéniségek találkoznak ebben „vendégségben”, ahol életművek és kifejezésmódok kerülnek egymás mellé. Az Arcus Temporum nyitókoncertjének első felében Beethoven „Hammerklavier” néven ismert monumentális zongoraszonátája szólal meg a fesztivál fő vendége, az orosz Evgeni Koroliov előadásában, amelyre Kurtág György rövid töredékeinek sora, a 40 dalból álló Kafka-töredékek válaszol a hangverseny második részében a finn Anu Komsi és a művészeti vezető, Keller András tolmácsolásában.


VIDOVSZKY_BACH_MESSIAEN
Concerto_Purcell_Perrault
augusztus 23., 15.00, Főkönyvtár díszterme
A vendégséget stílszerűen ez a hangverseny zárja vasárnap délután. Egyházi mű, vonósnégyes, zongoraverseny is van a „meghívottak” között. A művek egymásra felelnek és közben egy közös zenei narratívát vázolnak fel. A Concerto Budapest zenekar mellett színpadra lép a Purcell Kórus, a fesztiválon zeneszerzőként is bemutatkozó Csalog Gábor, Ránki Fülöp zongoraművész, valamint Bruno Perrault és különleges hangszere, az ondes martenot, egy különleges, koirai elektronikus billentyűs hangszer.


Kereszt
Schmal Károly kiállítása
megnyitó: augusztus 22., 13.30-14.30
Szombaton délután nyílik Schmal Károly apró, de annál érdekesebb kiállítása. Schmal azon kevesek közé tartozik a képzőművészetben, akik komolyan gondolják, hogy létezhet ma érvényes és jelen idejű szakrális művészet. Nincs könnyű dolga, hiszen a kereszt esztétikai és sok más értelemben is terhelt motívum, nehéz újat és mást mondani róla, vagy akár visszatalálni a szimbólum eredeti tartalmához. Schmal a most látható tárgyaival ezt próbálja meg. Mert, ahogy Sulyok Miklós kurátor a kiállításhoz fűzött szövegében a művészt idézi: „Egy kereszt van a világban”.


Mindez persze csak egy része annak, ami augusztus 21. és 23. között Pannonhalmán vár. Egyebek mellett szombaton délután Tolnai Ottó vajdasági magyar író 80. születésnapja apropóján találkozhatunk a kortárs magyar irodalom egyik legizgalmasabb életművével. Utána pedig Esterházy Péterre emlékezik Mácsai Pál az Oratoium Balbulum című előadással. És idén is bejárható az Apátság épületegyüttese, vezetett séták indulnak, amelyek bemutatják Pannonhalma titkait, olyan helyeit, amelyek csak ritkán nyílnak meg. Csak amikor vendégség van. Olyan igazi.
Az Arcus Temporum irodalmi, zenei és spirituális programjairól és a helyszíneiről bővebben itt tájékozódhat!


Nyitókép: Uszka, a megtért Roma falu, ahol a helyi cigányság többsége hívő és gyülekezetbe jár. Stiller Ákos fotója 2014.09.14., a Roma Biblia c. sorozatból.
Támogatott tartalom.