Az Art Basel nehéz éveket tud maga mögött és csak sovány sovány vigasz lehet a számára, hogy a gondokat többnyire olyan tényezők okozták, amelyekre nem volt és nincs is ráhatása. A nehézségek egy része – melyekről 2019 végén ebben az írásunkban adtunk hírt – anyavállalata, a svájci MCH csoport gyengélkedésére vezethető vissza, aminek hátterében a csoport egyéb üzletágaival illetve nem képzőművészeti vásáraival kapcsolatos problémák álltak. A művészeti vásárok vonatkozásában ennek az lett a következménye, hogy az MCH feladta néhány expanziós tervét, eladta a néhány regionális vásárban szerzett részesedését és jegelte az „Art Basel városok” programját, mellyel olyan városokban vetette (volna) meg a lábát, ahol a műkereskedelem komoly fellendülésnek indult, de egy vásár rendezéséhez még nem értek meg a feltételek. A gondok más része általánosabb jellegű: a vásári piac túlzsúfolttá vált, a galériák jó része már nem tudja vagy nem akarja követni a tempót és egyre inkább szelektál a vásárok között. A bajt csak tetézte a pandémia, ami az Art Baselt is számos rendezvényének lefújására, halasztására, vagy a virtuális térbe való áthelyezésére kényszerítette. Ez a probléma továbbra is fennáll: éppen január 27-én jelentették be, hogy legközelebbi vásáruk idei kiadását, az Art Basel Hong Kongot a pandémiahelyzet ottani romlására hivatkozva március 24-26. helyett május 27-29. között rendezik meg. Aki tudja, milyen bonyolult egy ilyen globális rendezvény logisztikája, tudja azt is, hogy annak az eredeti időponthoz képest két hónapon belül történő lemondása már minden érintettnek komoly károkat okoz – és ezen az sem változtat, ha a döntésnek nem volt más észszerű alternatívája.
Az MCH lejtmenete azonban 2020 második felében megállt, ami elsősorban egy jelentős, 80 millió dolláros tőkeinjekciónak köszönhető, amivel James Murdoch amerikai médiavállalkozó, az őskonzervatív nézeteiről ismert Rupert Murdoch liberális gondolkodású fia szállt be a cégbe. (Erről annak idején itt számoltunk be.) Az Art Basel, miután felismerte, hogy a vásári piacon belátható időn belül kiszorítósdi kezdődhet – és miután anyavállalatának helyzete is stabilizálódott – a legjobb védekezés a támadás taktikája mellett döntött, amelynek első lépései a napokban váltak ismertté. Először azt jelentették be, hogy az MCH csoport visszavásárolja 15%-os részesedését a Szingapúr nemzetközi vásárát, az ART SG-t szervező Art Events Singapore-ban. Itt egy új vásárról van szó, aminek első kiadását eredetileg 2019-re tervezték, majd a pandémia miatt többször halasztották; a jelenleg érvényes új időpont 2023. január 12-15. Az MCH újbóli szingapúri szerepvállalásában van ráció, egyrészt az ázsiai piac rohamos bővülése miatt, de azért is, mert az ottani piac pillanatnyi fővárosát jelentő Hong Kong szerepét adott esetben megkérdőjelezheti a város Peking által történő, mind nyilvánvalóbb „bedarálása”. Egyelőre leginkább Szöul készül szerepének esetleges átvételére, de jó kártyái lehetnek Szingapúrnak is.
A szingapúri szerepvállalás azonban egy aprócska hír ahhoz a bejelentéshez képest, ami néhány nappal később valóságos bombaként robbant a hírpiacon: a párizsi Grand Palais által meghirdetett pályázaton az Art Basel nyerte el a következő hét évre az őszi modern és kortárs művészeti vásár megrendezésének jogát, amivel kitúrta onnan a 47 éves, az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan ott megrendezett FIAC-ot. A FIAC-ot, ha fontosságában nem is mérhető az Art Baselhez, mégis joggal tartják számon a legfontosabb művészeti vásárok között, így nem csoda, hogy a döntés kapcsán a nemzetközi művészeti sajtó „a vásárok háborújáról” cikkezik.
Abban nincs semmi meglepő, hogy a Grand Palais megversenyeztette az érdeklődőket és nem is csinált titkot abból, hogy az Art Basel tulajdonosa, az MCH csoport előzetesen már puhatolózott náluk a vásár ottani megrendezésének lehetőségéről. A lépést azzal is indokolták, hogy jelenleg nincs érvényes szerződésük a FIAC-ot – és mellette a színtér legfontosabb fotóművészeti vásárát, a Paris Photot is – évente náluk megrendező RX Global céggel. Az már inkább volt furcsa, hogy a pályázatot decemberben nagyon rövid határidővel írták ki; januárban már eredményt is hirdettek. A FIAC, illetve a mögötte álló RX Global érezhette a veszélyt és megpróbálta jogi úton megakadályozni a pályázat kiírását, de nem jártak sikerrel. A január 25-én kihirdetett eredmény szerint az októberi művészeti vásárt a következő hét év októberében az MCH csoport rendezheti meg, míg a fotóvásárt egy hónappal később továbbra is az RX Global. A két vásárnak egyébként a Grand Palais-nak a párizsi olimpiához időzített felújítása miatt a következő két évben – a tavalyi évhez hasonlóan – a Grand Palais Ephémère, egy ideiglenes építmény ad otthont a Champ-de-Mars-on, ezt követően a vásárok visszatérnek az „igazi” Grand Palais-ba. A hírekben nem szerepelt, hogy a pályázatokat milyen kritériumok szerint bírálták el, azaz, hogy a megajánlott bérleti díj mellett egyéb szempontokat, pl. a rendezvény koncepcióját is figyelembe vették-e. A bérleti díjról annyit lehet tudni – ezt többek között a Le Monde írta meg –, hogy pályázni a következő hét évre a képzőművészeti vásár esetben legalább 10,6 millió eurós, a fotóvásár esetében pedig 7,5 millió eurós ajánlattal lehetett.
Az RX Global a döntést követően nyilatkozatot adott ki, amiben értetlenségét fejezte ki a „hibás és elhamarkodott” pályázattal és annak eredményével kapcsolatban, ami szerintük komoly negatív hatással lesz a francia kortárs szcénára. Egyúttal jelezték, hogy jogi úton kívánják megtámadni a döntést. Nehezen elképzelhető ugyanakkor, hogy el tudnák érni a döntés visszavonását; a várható pereskedés tétje inkább a FIAC-ot ért közvetlen anyagi kár mérséklése lehet, az idei, október 20-23-ra a Grand Palais Ephémère-be meghirdetett vásáruk előkészületei ugyanis már javában folytak és természetesen már eddig is jelentős költséggel jártak. Megfigyelők szerint a Grand Palais döntése könnyen az egyik legrégebbi és legnagyobb művészeti vásár, a FIAC végét jelentheti. A már így is túlzsúfolt vásárnaptárban nagyon nehéz lesz új időpontot találniuk és nem nagyon van esélyük az eddigihez hasonló presztízsértékű helyszínre sem. De ez számukra így is csak a kisebbik baj. Az igazi probléma az, hogy a szakma nem nagyon bír el két, legalább részben globális igényű vásárt Párizsban, ha pedig ebből az igényből engedve megpróbálnak regionálisabb fókuszú vásárt rendezni, akkor a már ugyancsak hagyományos, és mellesleg ugyancsak a Grand Palais-ban megrendezett Art Paris állhat útjukban. Utóbbi vásár helye, melynek idei időpontja április 7-10., nem került veszélybe a Grand Palais-ban. Több vásár sikeres és tartós együttélése ebben a kategóriában is nehezen képzelhető el.
Természetesen egészen más hangvételű az Art Basel közleménye. Ebben és vezetői nyilatkozataiban elsősorban Párizsnak a művészeti színtéren játszott növekvő szerepére utalnak és azt hangsúlyozzák, hogy nem egy Art Basel Paris-ban gondolkodnak, hanem egy, kifejezetten ide koncipiált rendezvényben. Idézzük: „egy új francia entitást hozunk létre, egy hozzáértő team-et foglalkoztatva a helyszínen és szorosan együtt fogunk működni a francia galériák közösségével, biztosítva erős képviseletüket a vásár résztvevőit kiválasztó szelekciós bizottságban. Ezen túlmenően, kialakítunk egy olyan identitást és brand-et, ami csak a párizsi vásárt jellemzi”. Ennek részleteiről, a döntés óta eltelt igen rövid időre hivatkozva csak keveset árulnak el, annyi azonban látszik, hogy a divattól a dizájnig, a filmtől a zenéig a kreatív ipar különböző ágazatait összekötő, az egész várost megmozgató rendezvényben gondolkodnak, ami „mélyen gyökeredzik a francia kulturális szcénában” és szorosan együttműködik annak szereplőivel. Utóbbi pont hangsúlyozása nagyon fontos lehet a helyi szcéna megnyerése szempontjából, amely induláskor vélhetően kevéssé fogja sajátjának érezni az Art Baselt, mint a FIAC-ot, másfelől viszont bízik abban, hogy az Art Basel többet segíthet abban, hogy a London műkereskedelmi pozícióit (is) gyengítő Brexit után Párizs az európai műpiac Londonnal egyenrangú vagy akár a brit fővárost maga mögött hagyó központja lehessen.
A szcéna fontos szereplőinek többsége nem siet kommentálni az Art Basel hatalomátvételét. Az egyes szereplők helyzete nagyon különböző, így nem csoda, hogy az új felállást sokan lehetőségként, míg mások veszélyként élik meg. A legnagyobb vásárokat végigjáró megagalériák helyzetét egyszerűsítheti, ha a nagy vásárokon való részvételüket egyetlen, rendkívül tapasztalt partnerrel intézhetik – David Zwirner és Thaddaeus Ropac például már üdvözölte is az Art Basel párizsi megjelenését –, ugyanakkor nyilván tudatában vannak annak is, hogy egy túlsúlyos pozícióból az Art Basel könnyebben kényszerítheti rá feltételeit, pl. a magasabb árakat a résztvevőkre. A kisebb, a FIAC-on rendszeresen résztvevő, de az Art Basel különböző kiadásaira eddig eredménytelenül bejutni próbáló galériák kivárnak – egyelőre nem tudják, hogy épp az új párizsi vásárra való bejutással léphetnek szintet, vagy eddigi lehetőségeiket is elvesztik.
Hosszabban leírta véleményét az ügyről az Instagramon Daniel Hug, a kölni Art Cologne igazgatója, akiről már eddig is tudni lehetett, hogy nem igazán az Art Basel lelkes híve. Már egy 2017-es interjújában – amiről itt számoltunk be – széles nemzetközi visszhangot keltve kolonializmussal vádolta az Art Baselt, mondván, világszerte létrejövő fiókintézményei számos regionális kultúrát kiszoríthatnak a piacról, „szétrombolhatják a sokszínűséget.” Most azt írja, sajnálja Párizst; abban, hogy a vásár neve nem Art Basel Paris lesz, nem annak jelét látja, hogy az Art Basel nem egy kaptafára húzza rá összes vásárát, hanem annak a szándéknak a bevallását, hogy Párizs sosem lesz egyenrangú Basellel. „Az Art Basel csak abban érdekelt, hogy pénzt keressen, hogy megtartsa No 1. posztját. Pompás látni, ahogy mindenki azt hiszi, az Art Basel a világ központjává varázsolja városukat” – teszi hozzá és felemlíti az Art Basel több akcióját az elmúlt évekből, melyekből aztán gyorsan kihátráltak. Ezek közül Hugot közvetlenül is érintette az Art Cologne konkurenciájaként kitalált Art Düsseldorf, melybe az Art Basel 2017-ben beszállt, majd egy évvel később már ott is hagyott. A párizsi „hódítás” első következménye a galériák számára Hug szerint az lesz, hogy a standokért 20-30%-al többet kell majd fizetniük, mint a FIAC-on.
