Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetek történéseit a hazai árverési piacon, valószínűleg már az eddigiekből is kitalálta, hogy a Műgyűjtők Háza tavalyi utolsó – majd a hosszabbítás után az idei évbe is átnyúló –, az axioart.com-on lebonyolított online aukciójáról lesz szó.
Nézzük meg először, mit láthatott ebből az aukcióból az, aki külső szemlélőként találkozik az árverési piac híreivel és inkább csak távolabbról követi nyomon az eseményeket; majd pedig idézzük fel, mit tapasztalt, aki licitálóként résztvevője, esetenként szenvedő alanya volt a történéseknek.
Az előbbi csoportba tartozók azt láthatták, hogy az aukciót annak rendje-módja szerint meghirdették, azzal, hogy a liciteket december 30-án zárják. Ha mondjuk másnap valaki ráment akár a Műgyűjtők Háza, akár az Axioart weboldalára, hogy megnézze, milyen eredmények születtek, akkor meglepetéssel tapasztalhatta, hogy a határidőt egészen január 6-ig meghosszabbították. Lehet, hogy ilyesmi nem először történt, mióta a világ világ, de az biztos, hogy elég ritka esemény ahhoz, hogy illett volna valamiféle magyarázatot fűzni hozzá – ez azonban elmaradt. Aki rajta van a két cég – vagy azok egyikének – címlistáján, e-mailben is értesítést kapott a meghosszabbításról. Igaz, az Axioart december 30-án este, percekkel a zárás után kiküldött értesítése némiképp megtévesztő, hiszen „új katalógust” emleget, de azért a szövegből kiderül, hogy ez a katalógus nem egy új, hanem az egyszer már befejezett, majd meghosszabbított árveréshez tartozik. A hosszabbítás indokáról az említett e-mailek sem árulnak el semmit.
A jámbor érdeklődőt a következő meglepetés akkor érte, amikor virtuálisan belelapozott ebbe a katalógusba. Ha a memóriája elég jó, feltűnhetett neki, hogy noha a tételek nem változtak, a kikiáltási árak egy része igen, nem egyszer az eredeti kikiáltási ár többszörösére. Persze, ennek is megvolt a – nem nyilvános – magyarázata: igencsak megkérdőjelezhető módon a december 30-ig megajánlott legmagasabb összeget állították be kikiáltási árnak. Az az adott helyzetben természetes, hogy az addigi licitek nem vesznek el, ezeket azonban az aktuális árnál és nem a kikiáltásinál kellett volna feltüntetni. A „nem beavatottak” így csak annyit láttak, hogy a tételek egy részénél – amikre december 30-ig nem volt licit – a kikiáltási árak megegyeznek a korábbival, míg a többieknél annál magasabbak – esetenként lényegesen. Ez nyilvánvalóan nem olyan tapasztalat, ami erősíti az online árverésekbe vetett bizalmat. E kör számára a további történések már nem tartogattak különösebb meglepetéseket; a plusz egy hét „játékidő” alatt érkeztek újabb licitek, és végül a 73 tétel valamivel több mint a fele elkelt, többnyire a kikiáltási áron vagy annak közelében, néhány esetben viszont jelentős licitemelkedés után.
Sokkal izgalmasabban alakultak a történések azok számára, akik regisztráltak az „eredeti” árverésre és licitáltak is valamelyik tételre. Ezt tette írásunk hőse is, aki december 30-án úgy fordult a célegyenesbe, hogy a kinézett tételre nála volt a licit – ami persze nem jelent semmit, hiszen az online árveréseken nem ritka, hogy valaki csak a legutolsó pillanatban száll harcba egy-egy műért. Az említett gyűjtő néhány tétellel az általa kinézett előtt kapcsolódott be az aukcióba és azt tapasztalta, hogy minden óramű-pontossággal zajlik, a tételek a menetrendnek megfelelően percenként követik egymást.
Úgy érezte, szerencséje van, az utolsó pillanatban nem licitálta túl senki és ez nem is ébresztett benne gyanút, hiszen a licit akkor már a kikiáltási ár dupláját is több lépcsőfokkal meghaladta.
Elégedetten dőlt tehát hátra a karosszékében és várta, hogy koppanjon a kalapács, ami online árverés esetén annak az e-mailnek a megérkezését jelenti, amiben az Axioart gratulál a sikeres licithez és kéri a gyűjtőt, hogy a tétel átvétele ügyében lépjen mihamarabb kapcsolatba az aukciósházzal. Ez a mail egy-két perccel később meg is érkezett.
Hősünk ezután még nem kapcsolta ki azonnal a számítógépét, így élőben érte a hideg zuhany, mégpedig egy újabb e-mail formájában, ami 47 perccel az előző után érkezett. Ebben az Axioart arról értesítette, hogy „az oldalunk lassulása és ebből fakadóan a licitálási lehetőségben bekövetkezett átmeneti szünet miatt az árverést meghosszabbítjuk”
és kéri, hogy az érintettek tekintsék tárgytalannak a nyertes licitekről szóló értesítéseket.
Első döbbenetéből magához térve, hősünk gyorsan előkereste az árverési szabályzatot – ezek azok az apró betűs játékszabályok, amiket a legtöbben – tisztelet a kivételnek – legjobb esetben is csak felületesen futnak át, mondván, minek kell szaporítani a szót – aki a legtöbbet ígéri, az lehet az adott tétel új tulajdonosa és kész.
Mint azonban éppen ez az eset is bizonyítja, előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor perdöntő lehet, mi áll ezekben a szabályzatokban – és a többes szám használata ebben a konkrét esetben is indokolt, hiszen egyrészt látnunk kell, mit tartalmaz az árverőház szabályzata – ami az Axioart által bonyolított árverések esetében az ő honlapjukon is lehívható – és mik az Axioart által szervezett online árverések általános szabályai. Aki kicsit is járatos az aukciók világában, az tudja, hogy egy alapszabály, méghozzá rögtön a legfontosabb, itt mindenképpen sérült, hiszen azok után, hogy koppan a kalapács, nincs és nem is lehet apelláta, de nézzük meg, mit mond a két cég szabályzata!
A Műgyűjtők Háza szabályzatát tanulmányozva elég gyorsan úrrá lehet rajtunk az értetlenség: hamar észrevesszük ugyanis, hogy ezeket a feltételeket élő árverésekre dolgozták ki, azoknak az online árverés körülményeihez való adaptálása elmaradt. Ad absurdum ezért akár az összes, az árverésen született eredmény megtámadható lenne jogi úton, mert a szabályzatban felsorolt licitálási módok között (élő, telefonos, vételi megbízás) az online licitálás még lehetőségként sem szerepel. Mindezt el lehetne intézni egy kézlegyintéssel, csakhogy a kutya most éppen itt van elásva: ha nem lehet online licitálni, akkor nyilván nincsenek a szabályzatban arra való utalások sem, mi történik akkor, ha az online licitálás nem működik – mint emlékszünk, a határidő meghosszabbítására éppen erre való hivatkozással került sor; hogy miért egy teljes héttel, az érthetetlen, de most nem is ez a lényeg. Szegény ember vízzel főz, nézzük azért meg, mit lehet kiokoskodni ezekből az árverési feltételekből, amiket végül is az aukción való részvételével mindenki tudomásul vesz!
Két kulcsmondatot is találunk: az egyik szerint, idézzük: „az árverés alatt esetlegesen előforduló telekommunikációs hibákért, zavarokért felelősséget nem vállalunk”. Ez érthető és jogos, már a telefonos licit bevezetésekor is bekerült az árverőházak szabályzatába, különben vég nélküli viták alakulhatnának ki arról, kit terhel a felelősség azért, hogy a telefonos licitálót éppen nem tudták elérni, amikor sorra került a tétele. Azaz: tudomásul kell venni, hogy a technika ördöge beleszólhat és a licitben nem mindenki tud részt venni, aki szeretne – ez persze igazságtalan az ily módon kizártakkal szemben, potenciálisan plusz bevételtől fosztja meg az aukciósházat és az adott tétel(ek) beadóját (beadóit) is, de sajnos az élet ilyen, erre még jobb megoldást nem találtak ki. És itt jön rögtön a második, amúgy magától értetődő kulcsmondat, miszerint „a leütött tárgyat visszavenni, és újra árverésre bocsátani tilos”. Ez alól a szabályzat egyetlen kivételt ismer: azt az esetet, amikor „a vevő személye valamilyen okból nem állapítható meg”.
A fentiek fényében és tekintettel arra, hogy az online árveréseken bekövetkező esetleges súlyosabb technikai problémák kezelésére vonatkozó megállapítások a szabályzatból teljesen hiányoznak, a nyertes licitálók „kisemmizése” ellentmond a szabályzatnak. Könnyen belátható, hogy a teljességgel inadekvát árverési feltételek szerepeltetése az adott árverésnél nagyban nehezíti a viták rendezését. Szolgáljon ez legalább a jövőre nézve tanulságul.
De nézzük az Axioart feltételeit! Náluk nem hiányozhatnak az online árverésekre vonatkozó szabályok, hiszen ez az elsődleges tevékenységi területük. A cég általános szerződési és felhasználási feltételeinek (ÁSZFF) 8.2 pontja foglalkozik a partner aukciósházak megbízásából indított online aukciókkal. A saját és partneri feladatok és kötelezettségek leírása igen részletes, azonban egyetlen alpont sem foglalkozik azzal a kérdéssel, mi történik, ha a cég szolgáltatása hibás, az aukció lebonyolítása nem zavartalan – azaz mi történik olyan helyzetben, mint amilyen esetünkben is előállt. Megtaláljuk viszont az ilyen helyzetekre való utalást az ÁSZFF 10. pontjának (A felek felelőssége) 1. alpontjában. Idézzük: „A Résztvevőknek tudomása van arról, hogy az interneten az adattovábbítás illetve annak sebessége számos tényező függvénye. A Szolgáltató törekszik a gyors adatcsere megvalósítására, de nem vállal garanciát és felelősséget az információ késéséért vagy esetleges elvesztéséért.” Itt a szövegkörnyezetből kitűnően olyan helyzetekről van szó – pl. az internet-szolgáltatás akadozása – amikre a szolgáltatónak nincs befolyása. Ha az adott árverésen ilyen probléma lépett fel, azért tehát az Axioart – jogosan – nem vállal felelősséget, azaz nem kellett volna semmit tennie az aukció zárása után. Arra viszont nincs utalás az ÁSZFF-ben, mi a követendő eljárás, ha a gondot a cég saját know how-ja, a szoftver meghibásodása okozza. Az ÁSZFF egyébként kifejezetten csak egyetlen egy meghatározott esetben engedi meg az aukció „hosszabbítását”, méghozzá akkor, ha az adott tétel online aukciójának utolsó percében érkezik újabb licit – ennek pedig nyilvánvalóan semmi köze az itt tárgyalt helyzethez.
Túl vagyunk tehát egy aukción, ami többekben hagyott keserű szájízt és sokakban ingatta meg az online árverésekbe vetett bizalmat. Az e téren máskor, másutt tapasztalt egyéb furcsaságokra itt nem térünk ki, ezekről többek között a műtárgypiacot figyelők és azon gyakran aktívan is szerepet vállalók Facebook-csoportjában lehet olvasni.
Az írásunkban konkrétan tárgyalt árverés esetében az Axioart felelőssége a történtekért több ponton is megállapítható. Egyfelől, mint szolgáltatót, őt terheli a felelősség az általa használt szoftver megbízható működéséért. Ezekkel a szoftverekkel leginkább akkor szokott gond lenni, ha túl nagy a terhelés, azaz tömegek akarnak egyidejűleg licitálni – az eredmények ismeretében bizton állítható, hogy ez nem lehetett az indok. Ha menet közben gondok voltak a licitek fogadásában, akkor ezt az Axioartnak észlelnie kellett. Ilyen esetekben a hiba kijavításáig indokolt az árverést felfüggeszteni. Így járt el, helyesen, pl. a Virág Judit Galéria is, amikor saját fejlesztésű új szoftverének működésébe hiba csúszott: az árverést felfüggesztették és a hiba gyors elhárítása után folytatták. Ezt kellett volna tennie az Axioartnak is. Ha tétlenségük oka az volt, hogy szoftverükbe menet közben nem lehet belenyúlni, akkor ez csak magyarázza, de semmiképp sem menti a helyzetet. Valószínűleg az utóbbi feltételezés a helytálló, ezt sejteti legalábbis az említett ÁSZFF 8.2.2.3. pontjának az a mondata, miszerint „az online aukció a Szolgáltató szerverén bonyolódik, a Szolgáltató rögzíti (naplózza) az eseményeket…, de nem avatkozik bele az online aukció menetébe”.
Másrészt, a kialakult helyzetben egy olyan megoldást választottak, ami ellentétes saját felhasználói feltételeikkel, a kiszolgált árverőház szabályzatával, továbbá a jóhiszeműség és tisztesség polgári jogi alapelvével. Saját hibájuk miatt valóban nehéz helyzetbe kerültek, amire szabálykonform megoldást aligha lehetett 20 perc alatt találni. Az árverés azonnali meghosszabbítása helyett a kialakult helyzet alapos végiggondolása lett volna indokolt, ami módot adott volna valamiféle egyensúly megtalálására a kétségkívül sokféle érdek között. Ez lehet, hogy némi áldozatvállalást is igényelt volna a szolgáltatótól – ám ez szükségszerű velejárója annak, ha valaki nem tudja az ígért és elvárt szinten biztosítani a vállalt szolgáltatást.
Harmadrészt: az inkriminált maileket az Axioart ügyfélszolgálata küldte ki. Az ügyfélszolgálat feladata – bármilyen triviálisan is hangzik – az, hogy nevéhez híven szolgálja az ügyfeleket. Hősünk még az aukció eredeti zárásának napján, az általa megnyert tételt „visszakérő” levél kézhezvétele után hosszabb mailt küldött az ügyfélszolgálatnak, jelezve az alkalmazott eljárásokkal szembeni erős kételyeit, az árverési szabályok feltételezett súlyos megsértését. Aligha számított arra, hogy minden érvével azonnal egyet fognak érteni, arra azonban feltétlenül, hogy válaszra méltatják és kifejtik saját álláspontjukat. A cégnek december 30. és január 6., tehát a licitzárás új időpontja között egy teljes hét állt (volna) rendelkezésre a válaszadásra, válasz azonban sem addig, sem azóta, nem érkezett. A műtárgyvásárlás, ez már közhelynek számít, bizalmi üzlet – milyen alapon igényel maga iránt bizalmat az, aki egy komoly ügyfélpanaszra egy héten belül nem tud – illetve inkább nem akar – válaszolni, még egy olyan időszakban sem, ami aligha nevezhető túlzsúfoltnak az aukciós piacon?
Még szerencse, hogy mindez egy online, és nem egy élő árverésen történt. Képzeljük csak el, milyen furcsa lenne, ha a megnyert tétellel boldogan távozni kívánó gyűjtő hóna alól „hiba történt” felkiáltással még a kijárat előtt elvennék frissen szerzett kincsét. Idáig talán mégsem jutunk el.
Tót Endre Eső ideák sorozatának reprodukált darabjai csak illusztrációk, de kapcsolódnak a művésznek a tárgyalt árverésen is szereplő, one dozen rain című, 1971-73-as képeslap-sorozatához (64. tétel).
