Au revoir!
Magyar származású fotográfusok Franciaországban
BTM Vármúzeum, 2020. január 5-ig
A kiállítás célja, hogy az emblematikus szerzők, mint pl. André Kertész, Brassaï, Robert Capa, Lucien Hervé munkái mellett a hazai közönség előtt még kevéssé ismert, de szintén magyar származású művészek (pl. Rogi André, Ergy Landau, Ervin Marton, Emeric Feher, André Steiner, Alain Fleischer, stb.) alkotásait is bemutassa.
Az eddig még soha nem szerepeltetett képeket is szép számmal felsorakoztató, a többnyire francia magán-és közgyűjteményekből érkező, kizárólag vintage kópiákból, azaz az alkotók által készített korabeli kópiákból álló válogatást most először láthatja a budapesti közönség.
KÖNYV ÉS KIÁLLITÁS
A kiállítást több hónapig tartó párizsi és vidéki kutatómunkát követően a kurátorok 2018-ban a Corvina Kiadónál megjelent kötete előzte meg.
A többször újragondolt – a kiállítási teret és az anyagi lehetőségeket is figyelembe vevő, a könyvhöz képest leszűkített – válogatás a 31 művész és a több mint 200 mű bemutatásával átfogó képet ad a magyar fotográfusok szakmai – művészi teljesítményéről, a francia fotóművészetre gyakorolt hatásáról, valamint a franciaországi és nemzetközi porondon szerzett pozíciójáról.
A kiállítás címe: „Au revoir!”, azaz Viszontlátásra! a frankofil kapcsolódáson túl az alkotók és műveik kétpólusú létére, fel- és eltűnésük lehetőségére utal; a hazalátogatásra a maradás illúziója nélkül.
SOHASEM LÁTOTT KERTÉSZ-FOTÓK
A tárlat egyik különlegessége az a három, nemrégiben előkerült, közel százéves Kertész-fotó, melyet az érdeklődők itt láthatnak először. André Kertész életműve fotótörténeti referencia, melynek jelentőségét a kiállítás is megfelelően érzékelteti.
A belső termek egyike az 1910-es években divatossá vált „szalon”- stílusban érzékelteti a látogatókkal a korabeli fotóműtermek hangulatát.
MIÉRT ÉPPEN PÁRIZS?
„Páris szivén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon. (…)
Bűnöm, hogy messzelátok és merek.” (Ady Endre)
Sok magyar művész és értelmiségi az első világháború pusztításai után, a Horthy-rendszer kiépülésével, sokszor a zsidótörvények korlátozásaitól szabadulva, az avantgarde és az új művészi formák iránti lelkesedéstől telve nagyobb alkotói szabadságra vágyott és a kivándorlás mellett döntött. Az új törekvéseknek helyet adó, demokratikus légkörű Párizsban, ahol akkoriban az 1 m²-re eső, kiemelkedő művészek és műgyűjtők (lásd pl. Hemingway, Chagall, Picasso, Dali, Fitzgerald, Bunuel, Cole Porter, Gertrude Stein, Peggy Guggenheim stb.) száma Európában feltehetően a legmagasabb volt, otthonra találtak és rengeteg lehetőség kínálkozott számukra.
VU, LILLIPUT, ARTS ET MÉTIERS GRAPHIQUES, L’ILLUSTRATION, LA VIE PARISIENNE, PHOTO-MONDE, REGARDS, MATCH, PHOTO-ILLUSTRATION // MAGNUM-PHOTOS INC., AGENCE RAPHO, AGENCE KEYSTONE PARIS, ARAL PRESS SERVICE
Folyóiratok, magazinok, fotóügynökségek, saját stúdiók, kiállítások, színházi fotók, albumok és fotográfiai díjak – Franciaországban. Az említett médiumok mind közvetítői és elismerői voltak – az emigrációban, s elég szoros szolidaritásban élő – párizsi magyar közösség munkájának, mely fotóművészetével a két világháború között és még utána is erőteljesen hozzájárult az ún. francia stílus megalkotásához.
A társadalmi valóság feltárása és a fotózás új lehetőségei kikísérletezése iránt szenvedélyesen elkötelezett alkotók egy része még Magyarországon sajátította el a fotózás alapjait; voltak, akik csak Párizsban fedezték fel ezt a művészeti ágat hála a harmincas években virágzó magazinoknak, s a képes riportok népszerűségének, valamint volt, aki a képzőművészettől jutott el a fotó műfajáig.
Sebastien Smirou írta Capáról, hogy “Robert Capa fotói egyúttal fotók Robert Capáról…”. Ez a megállapítás vonatkozhat az összes művészre is: csodálatos fotóik az egyéni sorsok és a világállapot visszaadása mellett többnyire visszatükrözik alkotójuk sokszor kalandos vagy megrendítő sorsát is.
EGYÉNI SORSOK
- Ervin Marton (1912-1968)
Fotográfus, szobrász, festő és grafikus – sokoldalú művész volt. A 30-as évek közepén csatlakozott a baloldali fiatalok körében egyre népszerűbbé váló eszperantó mozgalomhoz és egy nemzetközi elismerést kiváltó eszperantó bélyegsorozatot tervezett. Megélhetését a fotográfia biztosította:
„A vendéglős a quartier-ben, ahova enni jártam, egyszer azt mondta, csináljak fotókat a családjáról, a képek árát leehetem nála. Meg volt elégedve, ajánlott másoknak is.”
Párizs német megszállásakor náciellenes plakátokat, röplapokat készített, katonaszökevényeket bújtatott és hamis igazolványokat gyártott. Művészete az ötvenes-hatvanas években teljesedett ki. Foglalkozott aktfotóval, s Párizs legszebb, legjellegzetesebb helyeit annak nyüzsgő életet élő lakóival együtt fotózva adta vissza a város varázslatos hangulatát. A legjelentősebb humanista fotográfusok közé tartozott.
- Bernand-Mantel Béla (1911-1967)
Bernand-Mantel Béla nagy divatházaknak is dolgozott és az első fotográfusok közé tartozott, akik megkülönböztetett figyelmet szenteltek a cirkuszművészetnek. A felszabadulás után a színházi világ érdekelte, ügynökségének 8 millió fotót tartalmazó archívuma mintegy 75 000 előadóról, színészről, rendezőről és táncosról készült képet foglalt magába, köztük a népszerű és női szíveket megdobogtató Gérard Philipe-ét is.
A háború alatt részese volt egy máig kevéssé ismert történetnek. 1943-ban a német hatóságok engedélyezték Edith Piafnak, hogy énekelhessen a németországi táborokban őrzött francia hadifoglyoknak. Útjára elkísérte Bernand-Mantel is, aki maga sem tudta előre, hogy az ott készített fotóinak milyen jelentősége lesz a foglyok életében. Párizsba való visszatérésük után ugyanis Edith Piaf felnagyíttatta a fotográfussal a csoportképeken szereplő foglyok arcát és igazolványképeket csináltatott belőlük. Ezek felhasználásával hamis útleveleket készíttetett és azokat következő németországi útján, ahova a fotós ismét elkísérte, duplafenekű bőröndjébe rejtve becsempészte a fogolytáborba. Százhúsz francia fogolynak sikerült ily módon Németországból visszaszöknie Franciaországba. Je sais comment” című dalában erre a történetre utal Edith Piaf.
- Barna Anna (1901-1964)
Váratlan és meglepő felfedezés volt, amikor pár doboz idegen fényképet, egy személyi igazolványt és néhány arcképet találtak André Kertész hagyatékában. Tulajdonosa – mint kiderült – Barna Anna fotográfus, Kertész barátja volt, aki rejtélyes életet élt és rejtélyes körülmények között, minden valószínűség szerint gyilkosság által halt meg New Yorkban.
Napvilágra került képei tanúsága szerint a fotográfia nemcsak megélhetési forrás volt számára, de kísérletezési terület és önkifejezési forma is. Párizsi korszakának legérdekesebb darabjai a Babák-sorozat képei, melyek szerzőként egy nehéz sorsú, szorongó embert mutatnak.
- Rogi André (1900 – 1970)
„Soha ne fotózz le valamit, ami nem érdekel szenvedélyesen!”– vallotta Rogi André fotográfus és festőművész, 1928-tól 1932-ig André Kertész felesége, akinek Magyarországon még nem nagyon volt kiállítva fotója.
Életéről és életművéről nem sok támpontot hagyott az utókorra, hagyatékát senki nem ápolta, örököse nem maradt. A fennmaradt kevés nyom alapján egy törékeny személyiség képe rajzolódik ki, aki festőnek készült és Brassaival, Tihanyi Lajossal és más magyar művészekkel együtt a Montparnasse közkedvelt helyein tűnt fel a húszas évek végén.
Életének legtermékenyebb korszakában a portéfotózás felé fordult, s olyan egyéniségeket fotózott, mint Giacometti, Max Ernst, Le Corbusier, Kandijszkij, Breton, Mondrian, Matisse, Braque, Picasso vagy Dora Maar.
- Alain Fleischer (1944)
„Írásban, fotóban, filmben, általában a művészetben a kísérletezés, a felfedezés, a kockázat, a kaland dimenziója érdekel.”
Fleischer annak a fotográfus generációnak a tagja, amelyik a fotót nem kész alkotásnak, hanem további alkotómunkát igénylő, feldolgozásra váró „alapanyagnak” tekinti. Nem a közvetlen realitás megörökítése izgatja, hanem az események, gondolatok, elméleti problémák nagyon áttételes bemutatásának kísérletei. E kísérletek fontos elemei a tükröződés, a mozgás és a fény.
„Nálam az alkotás nem érzésből vagy érzelemből születik, hanem mindig egy adott elméleti mezőben folytatott dialógusból.”
A kiállítás megtekinthető: 2020. január 5-ig
Kurátorok: Cserba Júlia és Cseh Gabriella
Kiállított művészek: AATÓTH Franyó | Lucien AIGNER | Paul ALMASY | Rogi ANDRÉ | BARNA Anna | BERNAND-MANTEL Béla | BRASSAÏ | Robert CAPA | CSEH Gabriella | DETVAY Jenő Eugène | Nora DUMAS | Émeric FEHER | Carole FÉKÉTÉ | Alain FLEISCHER | François HAAR | Lucien HERVÉ | Rodolf HERVÉ | André KERTÉSZ | William KLEIN | François KOLLAR | LABORI MESZÖLY Miklós | Ergy LANDAU | MARTON Ervin | NADJ Josef | PÖRNECZI Bálint | Rosie REY | RÉVAI Ilka | SARKANTYU Illés | STEINER André | Étienne SVED | Alexandre TRAUNER
A kiállítás támogatói: Budapesti Francia Intézet, Budapesti Francia Nagykövetség, Budapest Főváros Önkormányzat, NKA Fotóművészeti Kollégium, Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
Partnerek: Bibliothèque nationale de France, Musée Nicéphore Niépce, Chalon-sur-Saône, Médiathèque de l’architecture et du patrimoine – Département de la photographie, magángyűjtemények, Szépművészeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum
Nyitókép: Porneczi Bálint: Renaud, kanadai független színházi rendező
