Támogatott tartalom
Az acb nyitva tart és látogatható, közben pedig a kiállításokat kiegészítő, a szokásos netes jelenléten túlmutató anyagokkal is jelentkezik. Két kiállítás látható jelenleg az acb tereiben, a galéria fő helyszínén, illetve a szomszédos Attachment-ben: Lantos Ferenc Rokonvilágok és Győri Éva Andrea Hely a táncra, ahol senki se látja című kiállítása, mindkettő december 11-ig tart nyitva.
Kezdjük az acb Attachment-nél! Győri Éva Andrea kiállítása az első a 2019-es Esterházy Művészeti Díj elnyerése óta. Pink és barackszínű fénybe burkolózik a terem, a kiállításélménynek pedig jót tesz ez a nem szokványos, white cube-os megjelenítés, sőt, talán még a Covid miatti izoláció is: egyedül maradunk az intim térben a hasonlóan bensőséges munkákkal. Győri Éva Andrea munkáinak tudományos igénnyel, de a képzelet felszabadultságával és expresszív formanyelv alkalmazásával megragadott témája az emberi test és a tudat egymáshoz való viszonya. 2016-ban készült főművét, a zürichi Manifestán kiállított Vibration Highway című, szexualitással foglalkozó rajzsorozatát követően a személyes mitológia mind nagyobb jelentőséget kap alkotásaiban: motívumismétléseken és önreferenciális utalásokon keresztül épülő világgá teljesedik, ahol a rítus, a tudatosság és a gyógyulás technikái fontos szerephez jutnak.
Most a fókuszban legfrissebb rajzsorozata, a Study on Space áll, amely a „hely” jelenségét és jelentőségét vizsgálja. Olyan helyekét, amelyek nem csupán mentális állapotok kivetülései, hanem személyes életesemények, traumák és remények berendezhető és körülhatárolható terei.
Helyszínként megfogalmazott érzelmek és belső küzdelmek; a magány intim porondjai, ahová az ember vissza tud vonulni, ahol táncolni tud úgy, hogy senki se lássa, ahol Istenben tud hinni, ahol varázsolni képes, vagy ahol tigrissé változik.
Az acb Attachment-ben bemutatott pasztellképek autonóm és telített térben jönnek létre — nem csupán egy plasztikusabb tér érzetét adják, hanem annak misztikus és lelki karakterét is közvetítik. Központi figurái hasonlóképp stilizáltak, mégsem személytelenek: éppen a művész saját szerepeinek, történeteinek és belső világának kivetülései.
A sorozat kiemelt darabja és a kiállításon szereplő többi műcsoport központi motívuma egy radikális változás lehetőségét járja körül: a tigrissé alakulásét. Győri Andrea Éva 2019-ben bemutatott Space for Becoming a Tiger című performansza, valamint három festmény bontja ki a pasztellsorozat altémává szélesedő darabját. Az állat szimbóluma testi, lelki és attitűdbeli változásra inspirálja a művészt, aki édesanyjával bemutatott performansza során kísérli meg elsajátítani a tigris személyiségjegyeit. Ebben a mágikus hatású, kántáló nyelv, a hipnotikus, varázsigeszerű ismétlések és a tigris mozdulatokon keresztüli megidézése segíti a művészt. E terápiás akció hasonlít Győri korábbi, édesanyjával közösen bemutatott rituális performanszaira, amelyek saját testi változásait (hajának kihullását és a mellműtét előtti és utáni állapotokat) tudatosították, dolgozták fel és ruházták fel értelemmel.
Győri Andrea Éva (1985) a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a stuttgarti Staatliche Akademie der Bildenden Künstén tanult. 2016-ban szerepelt a MANIFESTA 11 biennálén, Zürichben. A szöuli HONGIK Egyetemen folytatott tanulmányok után a maasthrichti Jan Van Eyck Akadémia rezidens hallgatója volt 2015-2017 között, jelenleg a Mondriaan Fonds ösztöndíjasa. Hollandiában él, műveit számos helyszínen bemutatta, többek között a müncheni Haus der Kunstban, a middelburgi Vleeshal Center for Contemporary Artban, a rotterdami Witte de With-ben, vagy a maastrichti Bonnefantenmuseumban. 2019-ben elnyerte az Esterházy Art Awardot.
A galéria fő kiállítóterében Lantos Ferenc kiállítása látható. Az acb eddig is következetesen mutatta be és képviselte a Pécsi Műhely egykori alkotóit, ez most egy újabb állomás ezen az úton. A Rokonvilágok Lantos Ferenc (1929–2014) pályájának arra a meghatározó időszakára fókuszál, amelyben a művészeti és társadalmi célokat a természettel összhangba hozni kívánó alkotói szemlélete rátalált vizuális nyelvének központi motívumára.
A kör, mint a teljességet is szimbolizáló szín- és formakarakter, lehetővé tette Lantos számára, hogy a művészet eszközeivel általános emberi problémákra keressen választ, egyetemes érvényű kérdéseket fogalmazzon meg a vizualitás nyelvén.
A kiállítás olyan, a hatvanas évek közepe és a hetvenes évek vége között készült papírmunkákból és festményekből válogat, amelyek feltárják a már alapvetővé vált kör formai, stiláris és szerkezeti tekintetben egyaránt változatos és progresszív karakterét Lantos motívumkészletében.
Természetelvű művészetének alapvetéséül — elsősorban Paul Klee művészetfelfogása, és mestere, Martyn Ferenc tanítása nyomán — a természeti világban rejlő szerkezeti összefüggésekből levont tanulságokat határozta meg. Klee munkásságában a rész és az egész viszonyából felépülő kozmikus világkép geometrikus karakterét fedezte fel a maga számára. A tájkép és a portré klasszikus műfajaiból eredő — a tájkép esetében a napot, a portré esetében a fejet meghatározó — körformák, valamint a szinte teljes képmezőt betöltő rácsszerkezetbe „ültetett” organikus karakterű körök és négyzetek is Klee-t idézik. Lantos azonban elsősorban Martyn tanítványaként sajátította el azt a nyitott ritmusú képszerkesztési gyakorlatot, amely lehetővé tette számára a munkássága egészét jellemző, folytatható, moduláris vizuális nyelv megalkotását.
A kiállítás kiterjesztésének is felfogható, egyben pedig kontextust is teremt hozzá az a videó, amelyet a galéria munkatársai készítettek Keserü Katalinnal. A Széchenyi-díjas művészettörténésszel a Budai Arborétumban sétálva, az ott kihelyezett zománcművekről, Lantos Ferencről, a természet és az ember kapcsolatáról, valamint az ötvenéves bonyhádi zománcművészeti alkotótelepről folyik beszélgetés. Az egyéni (legfőképp absztrakt geometrikus és szeriális-jellegű) alkotások összességükben a Lantoshoz köthető vizuális programba ágyazódtak, amely célul tűzte ki az alkotói szerepek (építészek, tudósok, munkások, művészek), valamint az alkotás típusainak (képzőművészeti, iparművészeti) egyforma jelentőségét és hibridizációját.
A társadalmi léptékű, gyári kapacitásokra hangolt alkotási folyamat, a köztéri művészet, az integrált városi tervezés eszméje olyan élő hagyományok és művészettörténeti előzmények felől is olvasható, mint a pécsiek által is szervezett Bauhaus-iskola, Moholy-Nagy László zománcművei, a pécsi Victor Vasarely vagy Kepes György nézetei és praxisa.
A bonyhádi zománcművészeti alkotótelep mindemellett a magyar kultúrpolitika absztrakt művészethez, a modernizmushoz és a helyi hagyományokhoz való viszonyának is pillanatfelvételét nyújtja, s egyben kódolja a Pécsi Műhely avantgárd, világszinten is egyedi land-art művészetének kibomlását is.
Lantos Ferenc 1964-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő-tanári szakán. Munkásságát Pécsett fejti ki, mesterének Martyn Ferencet tekinti, akit 16 éves korában ismert meg. Életműve Pécs, a dél-dunántúli kulturális-művészeti központ autonómiáját erősíti. Festészeti munkássága az 1950-es években a “látványfestészetből” indult, hogy fellelve a tájak, enteriőrök, emberi alakok vagy csendéletek szerkezetét és színkompozíciós lehetőségeit, az 1960-as évekre eljusson a mondriani értelemben vett absztrakcióig. Variációs rendszereinek alapsémája egy négyzetháló, melyben körívek és egyenesek átmetszései hoznak létre ismétlődő, színekkel kitöltött felületfelosztásokat. Fő médiuma az olaj- és akrilfestmény, de készített szitanyomatokat, rajzokat, murális feladatokhoz pedig alkalmazta az ipari zománcot is. Az utolsó éveiben felszabadult, színpompás “eklektikához” jut el anélkül, hogy korábbi intellektualizmusát feladta volna.
