A kortárs fotóművészet két nagy alakjának kiállítása látható egyidőben Párizsban. Egyikük a minden bizonnyal Magyarországon is jól ismert William Klein (tegnapi hír), a másik a kilencvenhatodik évében járó francia Willy Ronis.Az amerikai születésű William Klein munkái a Pompidou Központban kaptak helyet. Klein, akit ma elsősorban fotósként tartanak számon, pályafutását festőként kezdte. 1947-től Fernand Léger, majd (akárcsak Henri Cartier-Bresson) André Lhote növendéke volt, és anélkül, hogy abbahagyta volna a festést, fotózni kezdett. Az ötvenes évek elején geometrikus absztrakt festményeiből és fotóiból rendezett párizsi kiállításával magára vonta a Vogue revű művészeti igazgatójának figyelmét. Az ő támogatásával jelentette meg első fotóalbumát, és lett hosszú évekre a Vogue munkatársa. A sokoldalú Klein azután a filmkészítés területén is igen aktív munkásságot fejtett ki, sőt a hatvanas évek közepén a filmezés kedvéért egy időre fel is hagyott a fotózással. 1958-ban forgatott filmjét, a Broadway by Light-ot az első pop-art filmnek tekintik, és azt követően, az évek során több játékfilmet és dokumentumfilmet is készített, a legutóbbit, a Messiás-t 1999-ben. A nyolcvanas években azután a filmezéssel párhuzamosan – képeit számos kiállításon és több könyvben is bemutatva – újra visszatért a fotózáshoz. A Pompidou Központban látható kiállítás e sokféle művészeti tevékenységet igyekszik a látogatók elé tárni, bemutatva a kezdeti évek absztrakt fotóit, a különböző nagyvárosokról (Moszkva, Párizs, Tokió, New York, Róma ) készített sorozatait, divatfotóit, filmjeiből vett részleteket, valamint grafikai és festészeti munkáit.
A kiállítás 2006. február 20-ig, kedd kivételével naponta 11–21 óráig látogatható.
Az amerikai születésű William Klein munkái a Pompidou Központban
A kortárs fotóművészet két nagy alakjának kiállítása látható egyidőben Párizsban. Egyikük a minden bizonnyal Magyarországon is jól ismert William Klein (tegnapi hír), a másik a...