- Frissítás: március 1. Kiderült, ki Sierra műveinek megvásárlója. Új információk a cikk végén!
A szakmai közönség számára tegnap nyílt meg az egyik legfontosabb kortárs művészeti vásár, a madridi ARCO, amit a nagyközönség holnaptól látogathat. A kiállított műtárgyak száma azonban már azt megelőzően csökkent, hogy az első látogató betehette volna a lábát a vásár területére, a rendezvényt szervező cég, az IFEMA ugyanis levetette a helyi Galeria Helga de Alvear standjáról az ugyancsak madridi, de nemzetközileg is ismert és elismert koncept-művész, Santiago Sierra 24 portréból álló, Politikai foglyok a mai Spanyolországban című idei fotósorozatát.
A provokatív munkáiról és akcióiról is ismert művészt valószínűleg nem nagyon lephette meg a szervezők döntése, amit vagy politikai nyomásra, vagy annak elkerülése érdekében hoztak. A hatóságok nem veszik jónéven, ha valaki az országban politikai okokból bebörtönzöttekről beszél és még inkább így van ez, mióta Katalónia függetlenségi törekvései súlyos konfliktusokat gerjesztenek. Mert persze a kipixelezett portrék sorában ott van a letartóztatott katalán alelnök, Oriol Junqueras, az illegálisnak minősített függetlenségi népszavazás szervezésében való részvétele miatt őrizetbe vett két katalán kormánytisztviselő, Jordi Cuixart és Jordi Sanchez továbbá két olyan bábművész, Raul Garcia és Alfonso Lazaro fotója is, akiket 2016-ban tartóztattak le a baszk szeparatista szervezettel, az ETÁ-val szimpatizálónak ítélt, gyerekeknek bemutatott produkciójuk miatt.

„Azt hiszem, valaki el akarta kerülni a perpatvart Katalónia körül” – mondta Helga de Alvear, aki egyébként az ARCO egyik alapítója. „Vendégségben vagyunk, és ha az IFEMA nem akarja, hogy ezek a művek itt legyenek, akkor elviszem őket. De ha a saját házamban vagyok, senki nem vihet el tőlem semmit” – mondta. A hatás persze pont az ellenkezője, mint amit az IFEMA szeretett volna elérni; az egész művészeti világ erről a botrányról beszél és a publicitás csak tovább növeli a műcsoport iránti érdeklődést. Ami egyébként gazdára lelt: egy műgyűjtő, akinek nevét a galerista nem árulta el, 80 ezer euróért már megvásárolta azt.

Természetesen megszólalt az ügyben Sierra és az IFEMA is. Sierra szerint a döntés egyértelműen cenzúrát jelent, aláássa a vásár, de ezen túlmenően a spanyol állam tekintélyét is, és különösen súlyos annak fényében, hogy Helga de Alvear a vásár egyik társalapítója, akinek nagy érdemei vannak abban, hogy az ARCO-t ma a legjelentősebb művészeti vásárok sorában tartják számon. Sierra szerint az ilyen döntések jól jellemzik a megfélemlítésnek azt a légkörét, amiben a kulturális szféra képviselői napjainkban kénytelenek élni.
Az IFEA-nak a döntésre adott magyarázata nem szolgál meglepetésekkel. Nyilatkozatuk hangsúlyozza, hogy ők a művészi kifejezés teljes szabadságának pártján állnak, de úgy gondolják, hogy a kérdéses művek olyan vitákat generálnának, amelyek az ARCO komplett tartalma láthatóságának rovására mennének. „A szervezők felelőssége, hogy távol tartsák a vásárt az olyan vitáktól, amelyek eltérítik a figyelmet magáról a rendezvényről.” Nos, úgy tűnik, épp az ellenkezőjét sikerült elérniük.

Úgy tűnik egyébként, hogy az IFEMA „túlteljesített”: lehet, hogy a spanyol kormány örül, hogy a vásár megszabadult a számára kényelmetlen művektől, a baloldali madridi városvezetés azonban tart a presztízs-veszteségtől. Azonnal részletes magyarázatot kértek a szervezőktől a fotók eltávolításának okairól és a legfrissebb hírek szerint összehívtak egy megbeszélést is az érintettek részvételével, amin szeretnék elérni, hogy a vásár visszavonja a Sierra-fotók eltávolításáról szóló döntését.
- Frissítés, március 1.
Santiago Sierra művének eltávolítása végig téma maradt az ARCO-n. A vásár menedzsmentje nem vonta vissza a döntést és gondosan kicentizett nyilatkozatuk sem sokat javított a helyzeten. „Sajnáljuk és őszintén elnézést kérünk azért a problémáért, ami abból a kérésünkből fakadt az egyik kiállító galéria felé, hogy távolítsanak el egy művet. Ezt mi nem cenzúrának szántuk, akkor sem, ha lehetséges, hogy a közvélemény ezt annak tekintette”– mondták. Ám, arra már nem tér ki a nyilatkozat, hogy ha nem cenzúrának, akkor vajon minek szánták nagy hullámokat kavart lépésüket. Madrid polgármestere, Manuela Carmena mindenesetre úgy döntött, nem vesz részt a vásár nagy protokoll-ebédjén, jelezve ezzel is, hogy kiáll „az alkotás, a véleménynyilvánítás és a kiállítás szabadsága mellett Madridban”.
Időközben kiderült az is, hogy Sierra munkáit a barcelonai, tehát katalóniai székhelyű nagy médiakonglomerátum, a Mediapro egyik társtulajdonosa, Tatxo Benet vásárolta meg, s a műveket hamarosan ismét láthatja a nagyközönség is, mivel szerepelni fognak a közel 150 ezer lakosú – ugyancsak katalóniai – Lleida városi múzeumának néhány nap múlva nyíló új kiállításán.
A nyitókép: Fernando Villar. Forrás: ara.cat