A Christie’s aukciósház múlt szerdai kortárs árverése 495 millió dollár összbevételt hozott, ami történelmi rekordot jelent. Az eseményen hét műért fizettek 20 millió dollárnál többet, és egy tucat művész – köztük Jackson Pollock, Roy Lichtenstein, Jean-Michel Basquiat és Philip Guston – saját rekordja is megdőlt.
A 70 eladásra kínált tételből 66 talált gazdára, az árverés legkiemelkedőbb darabja Pollock Number 19 című, 1948-ban készült festménye volt, amely 58,4 millió dollárért – az előzetesen becsült összeg közel duplájáért – kelt el. Szintén jóval az előzetesen becsült 30 milliós összeg fölött, 56,1 millióért cserélt gazdát Roy Lichtenstein Woman with Flowered Hat (Nő virágos kalapban) című műve, Jean-Michel Basquiat Dustheads című munkájáért pedig 46,8 milliót fizettek.
„A műtárgypiac új korszakához érkezett. Akkora a verseny, amilyet még nem tapasztalt a művészvilág – nyilatkozta a sajtónak Jussi Pylkkanen, a Christie’s európai igazgatója. – Olyan árakat érnek el a képek, amilyeneket néhány éve még elképzelni sem tudtunk volna” – tette hozzá.
Steven Murphy, a Christie’s vezérigazgatója az új gyűjtők megjelenésének tulajdonítja a fellendülést. „A tavalyi vásárlóink 25 százaléka új ügyfél volt, és a mostani árverés öt kulcstételéből négy olyan vevőé lett, aki még sosem vásárolt korábban a Christie’s-nél” – mondta a Reuters hírügynökségnek.
A cikk lejjebb folytatódik.