Az Eleven Emlékmű (EE) csoport tagjai demonstráltak ma délelőtt a budapesti Andrássy úton, a Terror Háza Múzeum előtt. Az Ellopott forradalom? Eleven ’56 – A forradalom emlékezete retusálás nélkül nevű eseményen az ellen kívántak tiltakozni, hogy a hivatalos 56-os megemlékezések, kampányok elhallgatják a forradalom baloldali gyökereit, szociáldemokrata kapcsolódásait, és az ezekhez a tradíciókhoz köthető személyiségeit.
Az akció keretében kiegészítették a múzeum előtti installációt egy olyan elemmel, amely a csoport szerint hiányzó történelmi tényeket, szereplőket jeleníti meg. A helyszínen beszélt ifjabb Bibó istván művészettörténész és Ungváry Rudolf író is.
Az installáció megvalósításának szakmai hátterét Vásárhelyi Mária és Molnár Adrienn adták, a technikai megvalósítás Sós József és Lima Victor (EE-aktivisták és intermédia művészek) nevéhez fűződik.
Az Eleven Emlékmű a budapesti Szabadság téren, a kormányzat által 2014-ben felállított világháborús áldozati emlékművel szembeni tiltakozás sorozat, és az annak nyomán kialakult folyamatos dialógus. A projekt történetéről az Eleven Emlékmű elindításának második évfordulóján az artPortal interjút közölt, amely itt olvasható.
Fotók: FreeDoc / Csoszó Gabriella