Hagyományteremtő szándékkal indítja útjára december 16-án a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye. „Az évszak műtárgya”” kamarakiállítás-sorozatot.A sorozat fő célja, hogy rendszeres ritmusban a közönség elé tárja a Múzeum Antik Gyűjteményében folyó munka eredményeit: egy-egy újonnan megszerzett, restaurált művet, vagy éppen olyanokat, amelyekről új és bemutatásra érdemes tudományos eredmények születtek. Az évszak műtárgya sorozat első kiállításán, amelynek rendezője Jerger Krisztina, kurátora pedig Dági Mariann, az idei év egyik új szerzeményét tárják a közönség elé. A mintegy hetven centiméter magas festett tárolóedény Egyiptomban készült, jóval a fáraók kora után, a Krisztus születése utáni hatodik században.
A most megnyíló kamarakiállítás mintegy előfutára a 2005 márciusában Budapesten megrendezendő, nagyszabású kopt művészeti kiállításnak, ahol a kairói Kopt Múzeum és az alexandriai Görög-Római Múzeum kincsei mutatkoznak majd be, amelyeket az Antik Gyűjtemény rangos kopt anyagának legszebb darabjai, és az Iparművészeti Múzeum textíliái egészítenek ki.
A kiállítás anyagát Török László professzor, a Nilus-völgyi kultúrák későantik korszakának nemzetközi tekintélyű kutatója állította össze.
Az évszak műtárgya” – Bizánci művészet egy egyiptomi faluból
Hagyományteremtő szándékkal indítja útjára december 16-án a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye. „Az évszak műtárgya'''' kamarakiállítás-sorozatot.