Deutsche Bundesbank. Felelősségvállalásként értelmezik
A német jegybank (Deutsche Bundesbank, másképp Zentralbank) képzőművészeti gyűjteménye a bank alapításával (1957) egyidős. Mostanra több ezer műalkotás tartozik ide, melyek elsőrorban a bank központi épületében láthatók Frankfurtban, ezen kívül a kilenc fő igazgatóságon illetve azok fiókjaiban. A Bundesbank, mint közintézmény kulturális felelősségvállalásként értelmezi a műalkotások gyűjtését és a bank épületeiben való bemutatását. Az is célként fogalmazódik meg a kezdetektől fogva, hogy a művészet a munka világának a részévé váljon, és a bank dolgozói valamint az oda látogatók a kortárs művészettel valamiféle természetes kapcsolatot alakíthassanak ki.
A német nyelvterületről származó papíralapú munkák és festmények alkotják a gyűjtemény magvát, de nem hiányoznak belőle a szobrok és az installációk sem. A 20. és a 21. század többféle művészeti irányzatába ad bepillantást, de a fiatal művészek új munkáival folyamatosan kiegészülve a kortárs művészetről is aktuális képet nyújt. Az elmúlt évtizedek vásárlásai során mindig igyekeztek úgy kiegészíteni a gyűjteményt, hogy minél átfogóbb kép alakuljon ki az 1945 utáni német festészetről, de a szerény költségvetés nem tette lehetővé a németországi művészettörténet reprezentatív bemutatását. Kiemelkedő alkotások révén azért egy-egy markáns jegy felismerhetővé válik.
A gyűjtemény változatos: a különféle helyszíneken eltérő hangsúlyok alakultak ki. A bank központi épületében, Frankfurtban, a tárgyi és absztrakt festészet közismert alakjainak, mint például Georg Baselitz, Günter Fruhtrunk, Rupprecht Geiger, K. O. Götz, Karl Hofer, Jörg Immendorff, Ernst Wilhelm Nay vagy Emil Schumacher művei láthatók. Hamburgban Eduard Bargheers festményeié a főszerep, a keletebbre fekvő telephelyeken a volt NDK művészei kaptak nagyobb teret.
A gyűjteményben többek között Tony Craigg, Bogomir Ecker, Alf Lechner és Joseph Kosuth szobrai szerepelnek. Néhányat közülük kifejezetten az újonnan épült telephelyekre alkották. Sok esetben az installációk párbeszédet folytatnak a környezetükkel, ahová tervezték őket: Tony Craigg négy szobrot helyezett a düsseldorfi épületbe, melyek tematikailag a földrajzi és ipari környezetre reagálnak. Victor Vasarely egy munkahelyi ebédlőt rendezett be a művészi alkotást a belsőépítészet részévé téve.
A Bundesbank sajtóirodájától kérdésünkre azt is elmondták: a bank a járvány idején szerény költségvetéséből továbbra is vásárolt műalkotásokat. Ez a költségvetés a járvány hatására nem változott, se kisebb, se nagyobb nem lett. A kezdetektől fogva kitűzött kettős cél sem változott, vagyis egyrészt a művészet munka világába illesztése, másrészt mint közintézmény a művészet és a kultúra támogatása. Bár ma is új művekkel egészül ki, ahhoz mindenesetre nem elég számottevő a gyűjtemény költségvetése, hogy hatást gyakoroljon a művészeti szcénára.
Banque de France. Kultúrafenntartó szerep
A több mint kétszáz év óta működő francia jegybank, a Banque de France műemlékvédelmi tevékenységén, illetve nagy értékű művek megvásárlásán keresztül hosszú ideje aktívan részt vesz a nemzeti kultúra ápolásában, fenntartásában. Egyik büszkeségüket, Jean Honoré Fragonard festményét, a La Fête á Saint-Cloud-t például 1806-ban vásárolták. A gyűjtemény zöme a húszas évek első felében került a bank tulajdonába. Az arany szabad konvertibilitásának 1914-es megszüntetése arra ösztönözte a bankot, hogy más befektetési formát is keressen. Így történt, hogy 1920 és 1926 között jelentős mennyiségű nagy értékű műtárgyat, főleg antik bútorokat, falikárpitokat, porcelánokat, valamint kéziratokat vásároltak árveréseken, illetve megbízható, jónevű antik kereskedőktől. Ezek nagyobbik része raktárban pihen, de a bank székhelyére, a Hôtel de Toulouse elegáns termeibe is került belőlük nemcsak dekorációként, de használati tárgyakként is.
Miközben a gyűjtemény a nagyközönség számára nem nyitott, időszakos és állandó kiállításokra történő kölcsönzés útján időről időre mégis sok alkotás kerül a nyilvánosság elé. Így jelenleg többek között a Louvre-ban, a Fontainebleau-i kastélyban a grenoble-i és a Clermont-Ferrand-i múzeumban szerepelnek a Banque de France tulajdonát képező műtárgyak. Mivel a vásárlások, akárcsak a részleges vételi támogatások adókedvezménnyel járnak, az állami számvevőszék szigorúan ellenőrzi a jegybanknak ezt a tevékenységét, elsősorban azt, hogy a vásárolt műtárgy megfelel-e „a nemzeti kincs” vagy a „kiemelkedő nemzeti örökséget képviselő mű” kategóriájának.
Nagy port vert fel, és komoly kritikát kapott a számvevőszéktől az a Banque de France missziójának nem megfelelő vétel, amelynek során 2015-ben a francia és holland kulturális minisztérium kérésére, a két ország – francia részről a Banque de France –, 80 millió euróért megvásárolta Rembrandt két festményét, Marten Soolmans és Oopjen Coppit portréját. (Váltakozva, hol a Louvre-ban, hol a Rijksmuseumban mutatják be ezeket.) Szintén a Louvre-ba került az a francia történelemhez kapcsolódó XVIII. századi Johann Christian Neuber által készített asztal, a Table de Teschen, amit 2016-ban vettek meg. A Banque de France támogatásainak javát ma a nagy értékű művek megvásárlása mellett a műemléki felújítások, valamint zenekarok, illetve fiatal muzsikusok támogatása jelenti.
Ami pedig a kortárs alkotások köztulajdonba kerülését illeti, ezt Franciaországban alapvetően háromféle forrás biztosítja: központi, regionális és állami szubvenció. Az első csoportba tartoznak a kulturális minisztérium közvetlen irányítása alatt álló intézmények, köztük a központi állami gyűjteményt kezelő CNAP (Centre national des arts plastiques). A CNAP vásárlásainak anyagi forrását napjainkban is az az állami beruházási alap biztosítja, amit 1791-ben (!) hoztak létre az akkori kortárs alkotások vásárlására. A több mint 100 ezer alkotást tartalmazó gyűjteményt megfelelő tárolási körülmények között egy külön erre a célra létrehozott hatalmas földalatti raktárban őrzik, és onnan kerülnek ki egyrészt kiállításokra, másrészt különféle közintézményekbe, minisztériumokba, külföldi francia követségekre, Francia Intézetekbe. A kulturális minisztérium hatáskörébe tartoznak az állami megrendelések is.
A kortárs alkotások vásárlásának második pillére a regionális gyűjtemények gyarapítása. Ennek érdekében hozta létre az akkori kulturális miniszter, Jack Lang a saját elbírálási joggal és saját költségvetéssel gazdálkodó FRAC-ot, a Fonds régionaux d’art contemporain-t. Napjainkban már valamennyi francia régiónak van komoly kortárs gyűjteménye és kiállítások révén az ezekben őrzött művek jelentős része rendszeresen közönség elé is kerül. Hasonlóképpen önálló, saját bizottságra ruházott döntési joggal és saját vásárlási kerettel rendelkeznek a városi múzeumok is. A közgyűjtemények gyarapításának harmadik forrása az állami, minisztériumi szubvenció, amelyben múzeumok és kortárs művészeti központok részesülhetnek.
Banco de España. Évi százötven-kétszázezer euróból
A Spanyol Nemzeti Bank (Banco de España – BdE) aranykészletét az intézmény madridi főépülete alatt 35 méterrel lévő trezorban tárolják. Nem ennyire mélyen, de szintén elég komoly biztonsági körülmények között őrzik a bank műgyűjteményét is. Állítólag a kollekció 90%-a szem előtt van – persze csak a banki dolgozók szemei előtt; a nagyközönség ezeket csak előre lefoglalt, csoportos, vezetett látogatás alkalmával tekintheti meg, a várólista pedig hosszú. Igaz, nemrég megnyílt egy utcafrontos, állandó bemutatótér is, ahova évi két kiállítást terveznek.
Összességében több ezres műgyűjtemény van a BdE tulajdonában, ez 809 festményt, 153 szobrot, 369 rajzot, 405 fotográfiát, 2.753 metszetet és 848 iparművészeti tárgyat (drapériák, szőnyegek, állóórák, lámpák, porcelánok) jelent. Az anyag kb 20%-át a régi művészet, kb. 80%-át pedig modern és kortárs munkák teszik ki.
A BdE a legrégebbi bankok közé tartozik Európában. A műgyűjtés még a BdE elődjében, a III. Károly spanyol király által 1789-ben alapított Banco Nacional de San Carlos-ban indult el. Ekkor kapott megbízásokat a banktól többek között Francisco de Goya és Salvador Maella is. Goya festette meg José de Toro-Zambrano portréját, aki a BdE elődjének igazgatója és nem mellesleg inkvizítor is volt.
A gyűjteményezés az azóta eltelt több mint 200 évben változó intenzitással folyt. Ma a BdE művészeti anyagának 90%-át a Plaza de Cibeles-en található impozáns központban őrzik, a többi 10%-ot pedig a BdE 1992 óta használt másik madridi épületében, valamint 15 bankfiókban az ország különböző pontjain.
A gyűjteményt két nagy csoportra szokták osztani: klasszikus (15. szd-tól a 19. szd-ig) és kortárs (a 20. szd. második felétől napjainkig). Az utóbbi kategória főleg spanyolt jelent, illetve 2000-től kezdve egyre erőteljesebben kortárs nemzetközit is, európai és latin-amerikai fókusszal. A kortárs művek gyűjtése az 1980-as évek végén kapott nagyobb lendületet, ami egybeesett a kormányzat azon szándékával, hogy Spanyolország imidzsét az Európai Unió kötelékében a művészet reprezentációs szerepének használatával jelöljék ki és erősítsék meg. Ekkor (és a követő években) vásároltak be a 20. század szinte összes fontos spanyol képzőművészének – pl. Manolo Millares, Antonio Saura, Antoni Tàpies, Soledad Sevilla vagy az Equipo 57 – műveiből. Az euro 2009-es spanyolországi bevezetésével egy időben pedig a gyűjteménybe elkezdtek érkezni kortárs európai alkotók munkái is.
A mintegy 110 000 nm alapterületű madridi központi épület 2006-os bővítése után létrejövő új termekbe kerültek ki az akkori középgenerációs festők – mint pl. Miquel Barceló, José María Sicilia vagy Miguel Ángel Campano; illetve a náluk egy-két generációval idősebb mesterek – mint pl. Luis Gordillo munkái is.
A gazdasági krízist (és a Covid hatását) Spanyolországban megérezték a pénzintézetek is. A gyűjteményekkel rendelkező bankok, melyek a gazdaságilag izmosabb időszakokban a királyi házak és tehetős mecénások utódaiként költenek művészetre, mostanában befagyó, csökkenő vagy jó esetben stagnáló összegeket szánnak új akvizíciókra.
A BdE évente 150-200 ezer eurót fordít műtárgyak vásárlására, ami évi nagyjából 7-8 műalkotás akvizícióját teszi lehetővé. Az alkotásokat művészeti vásárokon (mint amilyen pl. az ARCO) szerzik be, de vásárolnak galériákból is, árveréseken vagy hagyatékokból is. Vesznek antikot (ha az valamilyen módon kapcsolódik a bankhoz) és kortársat is, legutóbbi vásárlásaik között Sandra Gamarra, Belén Rodrígez és Asier Mendizabal munkái szerepelnek.
1985-ben a BdE kiadott egy műtárgykatalógust; amit 1988-ban egy újraeditált munka követett, 2019-ben pedig egy háromkötetes, egyenként 500 oldalas, kibővített kritikai változat (amely egyébként még mindig nem dolgozza fel a teljes gyűjteményt: 1400 mű szerepel benne kb 500 alkotótól.)
A 2019-es katalógus második és harmadik kötetét teljes egészében a kortárs anyagnak szentelték. A képi anyag mellett bőséges információt tartalmaz a művészekről (18 művészettörténész és műkritikus dolgozott az anyagon), illetve olvasható két beszélgetés is a bank jelenlegi főkurátorával (Yolanda Romero), illetve elődjével (José María Viñuela), aki 1982 és 2015 között töltötte be a bankban ugyanezt a pozíciót.
Az összesen 10 kilogrammot nyomó, három kötetes katalógus megjelenésével egyidőben elérhetővé vált egy online katalógus is, amelyben 1800 mű szerepel.
Nyitókép: Bruce Nauman: Serie Infrared Outtakes, 1968-2007. Copia digital sobre papel, 51 x 71 cm c/u. Colección Banco de España
