Mészáros Márta: Die Stadt / A város, Újlipótvárosi Klub-Galéria, 2023 március 08.–31.
A városábrázolás önálló képzőművészeti műfajának kialakulása egészen a reneszánszig nyúlik vissza. Létrejöttének színhelye a 16. századi Itália, ahol a veduta (látvány, látkép) műfaja eredetileg a városok és az épített környezet tárgyilag hű, távlati ábrázolására jött létre. Első alkalmazói között volt a flamand festőművész, Paul Brill, aki tengeri tájképeket, római utcajeleneteket örökített meg abban a reményben, hogy képeiért az átutazók magas összegeket fognak „kicsengetni”. A későbbi, barokk idők leghíresebb vedutafestői közé tartozott Canaletto és Piranesi. Előbbi velencei látképeivel új művészeti magaslatokra tudta emelni a műfajt, utóbbi a Rómáról és korának itáliai építményeiről készített rajzaival még inkább kiaknázta a benne rejlő lehetőségeket.
A veduta létrejötte óta sok víz lefolyt már a Dunán, a városábrázolás a hosszú idők során jelentősen megváltozott. A kezdetekkor még oltárképek és devóciós képek (patrónus szentek oltárainál hála céljából elhelyezett kegykép) hátterének funkcióját betöltő téma sokáig a háttérben is maradt. Az ipari forradalomig nem volt önálló téma, csak a 19-20. század alkotóit ihlette meg a városi létforma, akik az épített környezet hangulatát próbálták megeleveníteni annak részleteivel (zegzugos utcáival, kihalt sikátoraival, nyüzsgő főtereivel). A 20. század során a tárgyi valóság minél pontosabb rögzítése helyett a dokumentált helyszínekhez fűződő érzelmek váltak dominánssá.
Ez alól a főként Franciaországban alkotott Frans Masereel sem kivétel. A tengerparti Blakenberge városában született alkotó mindössze öt éves, amikor édesapját elveszíti. A család Gentbe költözött, Masereel pedig felvételt nyert a Genti Királyi Képzőművészeti Akadémiára Jean Delvin festőművész osztályába. 1909-ben tanulmányutakat tett Angliába és Németországba, ahol első rézkarcait, fametszeteit készítette. Pályája elején négy évre Párizsba települt, majd Svájcba emigrált, folyóiratok grafikusaként foglalkoztatták. Élete során sokfelé megfordult, 1949-ben (az ekkortájt már korosodó) Masereel Nizzában alakította ki állandó lakóhelyét.
Franz Masereel nevét leginkább társadalomkritikai tartalmú, expresszionista formai felfogású fametszet-sorozatai (Az ötlet, 1920; A mű, 1928; Ecce Homo, 1949; Párok, 1962) tették nemzetközileg is közismertté. Számos illusztrációt készített, többek között Oscar Wilde (A readingi fegyház balladája), Charles Baudelaire (A Romlás virágai), vagy Romain Rolland (Jean-Christophe) műveihez.
Legismertebb alkotása azonban mégiscsak A város (1925). Masereel közel száz évvel ezelőtti fametszetein egy lüktető-pulzáló modern metropolisz képe rajzolódik ki. Egy zsúfolt nagyvárosé, amelyben csak úgy hemzsegnek az emberek: főként jól öltözött hölgyek és urak, akik hol az utcán hömpölyögnek, hol vonatra várakoznak, vagy kávéházban múlatják az időt. Az art deco korszakának luxusát hűen felidéző, a mindennapi élet banális dolgait ábrázoló jelenetek között akadnak szokatlanok is, mint például az, amelyen egy óriásira nőtt férfi áll csákánnyal a kezében egy toronyház tetején. Masereel grafikáin egyfajta ironizáló humor is jelen van a gazdagabb társadalmi réteg életmódjával, de a nagyvárosi léttel szembeni kritikaként is.
Mészáros Márta még 2017-ben a belgiumi Kasterleeben dolgozhatott. Itt található a Frans Masereel Centrum, ahol az alkotó eredeti fadúcait őrzik. Ezeket a nyomtatáshoz használt anyagokat Mészáros is megcsodálhatta, a látnivaló nagyban segített neki saját városának elkészítésében. Az Újlipótvárosi Klub-Galériában látható kiállításának grafikáin Masereellel ellentétben Mészáros az üres várost mutatja be. Ehhez mintegy előtanulmányként 2020-ban és 2021-ben fotókat készített. Hónapokon keresztül járta a „kihalt” budapesti utcákat, tereket, sűrűn kattintgatta fényképezőgépét. Képein nap mint nap látható apróságokat (vízrácsot, padot, jelzőtáblát, lovas szobrot) örökített meg. Hétköznapi, ám melankolikus részleteket, hiszen bár színesek, de az emberekhez, a nyüzsgő tömeghez szokott szem számára hiányérzetet keltenek.
Ezzel szemben a galéria alagsori terében jóval intimebb alkotásokat láthatunk Mészáros Mártától. Itt látható grafikáin már megjelennek emberek, testrészletek (lábak, karok, kezek). Az alkotó elmondása szerint a figurák közötti kapcsolatot próbálta meg minél érzékenyebben láttatni.
A városi témakört eredetileg is grafikaként gondolta ki, a fotózás csupán segítségére volt a minél pontosabb felidézésben. Hogy az emberekkel teli és az üres metropolisz közti párhuzam érzékelhető legyen, Masereelhez hűen Mészáros is magasnyomású sokszorosító grafikai eljárást választott. A nyomóformához viszont másfajta anyagot, fadúc helyett linóleumot használt. Ugyanakkor a nyomtatást a flamand grafikushoz hasonlóan ő is fekete-fehérben végezte. Munkafolyamatát később meg kellett szakítania, ám szerencsésen vissza tudott térni hozzá, képeit digitálisan alakította át. Ennek köszönhetően viszont Masereel metszeteivel ellentétben Mészáros Márta művei kiszínesedtek, igaz, csak jelzésszerűen. Grafikáit kevés eszközzel alkotja meg, meghatározó rajtuk a fekete-fehér kontraszt. Négyes sorozatokba rendezve alkotnak egy egészet.
Mészáros Márta tárlatán egy régebbi mester által nagy sikerrel feldolgozott téma elevenedik meg újra egy kortárs alkotó szemével, aki egy közhelyesnek vélhető tematikába is tudott életet lehelni. Képeinek ihletője Masereelhez hasonlóan a nagyvárosi életérzés. Társadalomkritikája kevésbé direkt, finomabb, ám tetten érhető: a város üres, az emberek csak töredékeikben vagy rácsok mögött jelennek meg.
Borítókép:
Mészáros Márta: Művészettörténet Rubens Oroszlánvadászat Rubens Satyrok és nymphák, 2021-22
(Fotó: Mészáros Márta)
