Kurátori pályázatot indított útjára a Deák Erika Galéria. A kiírás szerint a pályázat célja, hogy „lehetőséget adjon és helyszínt biztosítson azoknak a művészettörténészeknek, kurátoroknak, akik eredeti kiállítási ötleteiket szeretnék megvalósítani.” A korhatár nélküli kiírásban legfeljebb 5000 karakteres koncepciót várnak, egy olyan kiállításról, amelyben csak hazai művészek szerepelnek. A tematikával kapcsolatban így fogalmaz a kiírás: „olyan kiállítási terveket várunk, amelyek a művészet és a világ aktuális helyzetének valamely fontos aspektusát vizsgálják, mint a pandémia kapcsán megnyilvánuló művészeti törekvések bemutatása, a mesterséges intelligencia térhódításának lehetséges hatásai a képzőművészetben, illetve az ennek következményeként éppen történő paradigmaváltás jelensége, vagy bármely olyan felvetés, amit a pályázó időszerűnek gondol.”
Az artportal kíváncsi volt arra, milyen motivációk állnak a pályázat illetve díj elindítása mögött. Már csak azért is, mert Deák Erika nevéhez fűződik az az ösztöndíj is, amelyet a MOME-val közösen indítottak el (beszámolónk róla itt!), és amely minden évben egy diplomázó MOME-s hallgatót támogat. Deák Erikát e-mailben értük el egy villáminterjú erejéig.
artportal: Kereskedelmi galériáktól kevéssé megszokott, hogy olyan típusú pályázatokat, illetve támogatási programokat indítanak, mint amilyeneket a Deák Erika Galéria kezdett el. Mi volt a konkrét oka e programok elindításának?
Deák Erika (DE): Mindig is fontosnak tartottam a mostanra kicsit elcsépelt felelősségvállalás gondolatát. A húszas éveimet Amerikában töltöttem, ott tapasztaltam meg először azt, hogy az, aki megteheti, támogatja a nálánál kevésbé szerencséseket. Ennek sok formája lehet, én eddig alapvetően a sérült gyerekek támogatására fókuszáltam. Már egy-két éve érlelődik bennem a gondolat, hogy a szakmán belül is csinálok valamit, hiszen egyre többször találkozom anyagilag rémisztő helyzetben élő művészekkel, kritikusokkal, kurátorokkal. A MOME ösztöndíj ötlete akkor jött, amikor először elmentem az egyetem felújított épületeibe. Nagyon örültem, hogy egy európai szintű intézménybe léphetek, aztán eszembe jutottak a saját, philadelphiai egyetemi éveim, és az, amikor egy alapítvány méltónak tartott arra, hogy egy ösztöndíjjal támogasson. Anyagilag életmentő, szakmailag meghatározó volt az a pár száz dollár, amit akkor kaptam. Nagyon inspiráló, ha az embert komolyan veszik, ha elképzeléseit, terveit nem kell sutba dobnia azért, mert nincs pénze egy jó ötlet megvalósítására. Azt érzékelem, hogy a fiatalokat meg kell arra tanítani, hogy ne adják fel az álmaikat, keressenek utakat a megvalósításra úgy, hogy közben nem kötnek túl sok kompromisszumot.
ap: Az utóbbi időben felerősödött a szakmai szolidaritásról szóló vita és ennek kapcsán sokan emlegetik a kereskedelmi galériák lehetőségeit, vagy akár felelősségét. A színtérbe való invesztálás, „visszaforgatás” szükségességét. Felfoghatók ezek a projektek erre adott válaszként is?
DE: Ha valaki megteheti, akkor annak kötelessége visszaadni. Ma nincsenek nonprofit kiállítóterek, a független kurátorok többsége légüres térben lebeg, és azt látom, hogy fiatalok egyre gyorsabban vesztik el az illúzióikat. Sokszor érzem azt mostanában, hogy a művészet valódi motivációi helyett csak a praktikumokról, a pénzről diskurálunk. Az is szempont volt a díj létrehozásánál, hogy ne intézményi rendszereken keresztül, hanem közvetlenül tudjak támogatni tehetséges embereket.
A kurátori pályázat 300 ezer forinttal jutalmazza a legjobbnak ítélt koncepciót, a galéria pedig vállalja, hogy megvalósítja az adott kiállítást. További részletek a pályázatról, a határidőről és az elbírálásról itt.
Nyitókép: Szűcs Attila: Újraméretezett megadás, 2020, olaj, gesso, farost, 40×50 cm / Deák Erika Galéria