A multikulturalizmus ingoványos talaján lépdelő európai nép villant
néhány adu ászt az erősödő nacionalizmusról, a politikai döntéshozatal
visszásságairól, a társadalmi felelősségvállalásról és a
kapitalizmusról. Belenéznek a hatalmi játszmák mélységes és sötét
kútjába, elegánsan, hűvösen, mértékadóan, de közben egy-egy kivételtől
eltekintve megmaradnak kívülállónak.
Már a meghívón is jól mutató kis hableány önvizsgálattal nyitja a Hatalmi játszmák című kiállítást a Ludwig Múzeumban – a nárcisztikus magatartást a szobor elé helyezett tükör okozza. Michael Elmgreen & Ingar Dragset egyszerű beavatkozása nem kér, akar és mutat mást, mint a köldöknézés helyett az önmagunkkal való szembenézést, ami a helyi kontextusban is javallott csodaszer. Miközben a Simon Kati kurátori válogatásában megjelent művek kényes, minden európai társadalmat érintő kérdésekről argumentálnak, egyvalaminek az esszenciáját szókimondóan közlik: az önmagunkkal szembeni kritika szükségét.
A Superflex művészcsoport például egy alig tíz perces, tömör állásfoglalással vesz részt a kiállításon: filmjükön a jóléti társadalom státusz-szimbólumának, egy autónak a leégését nézhetjük végig, eredeti hanggal, HD minőségben. A végtelen tükörrengetegbe vetett Katya Sander pedig egy kietlen mező közepén az éppen arra vetődőket faggatja arról – mi a kapitalizmus? Keresetlen egyszerűséggel teszi fel a kérdést, és kap rá hol költői, hol direkt válaszokat, de kiderül, a nyílt terepen feldobott labdát nem is olyan könnyű leütni. Konkrét kérdéseket tesz fel a Bosch & Fjord művészcsoport is a Free Zone Budapest projektjében, amelyben a magán- és köztér funkcióját vizsgálják. A grandiózus installációban a főváros térképének részletére helyezett alternatív utcatáblák jótékony hatású cselekvésre hívják fel a figyelmet. A táblaerdő körül pedig gigantikus szövegtenger ad válaszokat arra, hogyan lehetne másképp, jobban ki/használni egy köztér adottságait, magyarul, élhetővé tenni egy várost. Kisebb lakásnyi teret tölt be installációjával Tanja Nellemann Poulsen, aki szívesen tanítana pár új trükköt a „nacionalizmus nevű öreg pofának”, de trükköket ő sem tud, csak a kínos/véres valóságot láttatja. Ezért inkább megpróbál képet adni a magyarországi roma konfliktusok mételyéről. Interjúkat készít roma értelmiségiekkel, döntéshozó helyzetben lévő emberek sziluettjeiből szövegekkel felvértezett, jól fotózható installációt épít, amelyben a média szerepét és az egész Európában elhatalmasodó szélsőjobboldali eszmék gyökereit kutatja. Ördögi kört alkotó gondolatkísérlete speciálisan a magyarországi helyzetre reflektál, de mondandóját nemzetektől függetlenül értheti, aki akarja. Mint ahogy Tue Greenfort tiltakozását is, aki a veszélyeztetett tokhalfélék fennmaradásáért emeli fel szavát, miközben lépre csalja a gyanútlan magyart. A „kaviár” neonfelirat és egy hatalmas tokhal feje között félúton zörög az eszcájg, és egy videó filmen máris a Hatalmi játszmák VIP megnyitójának közönségét láthatjuk, amint nemes egyszerűséggel kaviárt és pezsgőt fogyasztanak. Barátkozzunk a lelepleződés gondolatával, és nézzünk magunkkal farkasszemet!
Ludwig Múzeum Budapest
2010. március 20. – 2010. május 30.