Közismert, hogy Belgiumban jelentős számú, a napjaink nemzetközi művészete felé kitekintő műgyűjtő él. Így az sem véletlen, hogy a 25. Art Brussels művészeti vásárt a kölni Art Cologne (legkorosabb vásár) rendezvényével – négy évtizeddel ezelőtt – közel egy időben, kezdeményezték. A vásár 1997-ig csak minden második évben került megrendezésre, de ma már a jelentős nemzetközi műkereskedelmi fórumok között tartják számon, amely már az elejétől a befutott és a fiatal művészek bemutatását tekinti feladatának. Az eseményen, eltérően más vásároktól, itt a nemzetközi kiállítók a belga galériák javaslata alapján egy nemzetközi műkereskedőkből álló zsűri választja ki a résztvevőket.
A brüsszeli Expo területén két pavilonban az idén 170 kiállító kapott bemutatkozásra lehetőséget. A rendezvény nemzetközi karakterét bizonyítja, hogy csak 39 galéria volt helybéli, utánuk a franciák következtek, majd aránylag kevesen, 12 kiállítóval a németek voltak jelen. Olaszországból 9, Spanyolországból és az USA-ból 7 vendég szerepelt. Ausztriából, Svájcból és Nagy Britanniából 5–5, Skandináviából pedig összesen 10 galéria érkezett. Izraelt és a kelet-európai régiót azonos számú, 3–3 résztvevő képviselte. (Cseh Köztársaság: Jiri Svestka, Oroszország: Regina, Szlovénia: Gregor Podnár és a SKUC Galéria.)
A vásárt a médiumok sokszínűsége jellemezte, a klasszikus műfajok mellett installációk és video-munkák is jelentős számban bemutatásra kerültek. Például a genti Hoet Bakaert Galéria standján, Surasi Kusolwong fejjel lefelé függő személygépkocsijában, TV készülékkel ellátott hálószobabelsőt állítottak ki. A helybeli Jan Fabre színes bogárszárnyakkal díszített szobor-installációi, pedig több galériában is szerepeltek. A fórumon a fotóművészet is népszerűségnek örvendett. Többek között jelen voltak Marina Abramovic, Andreas Gursky és Araki Nobuyoshi, de még a Loevenbruck Galéria képviselte Hollandiában élő magyar művész, Ősz Gábor munkái is.
Az Art Brussels vásáron a rendszeres program mellett az idén három projekt is szerepet kapott. A Young Talent (Fiatal tehetségek) keretében 38 galéria mutatott be 3-5 művészt, akik kísérletező szellemet és a műfajok sokrétűségét képviselték. Az One Man Show (Egyéni kiállítás) esetében, 40 évnél fiatalabb művészek szerepeltek 19 galéria standján. Ezeket a kiállítótereket a galéria szomszédságában, de attól elkülönítve alakították ki. Például a holland Ronmandos Galéria, a Renato Nicolodi a hatalmat képviselő, „monumentális”, de ember méretűnél is kisebb építményeit tárta a közönség elé. A First Call (Első hívás) projekt alkalmával, pedig a brüsszeli gyűjtők bizottsága hívott meg 12 nemzetközi galériát. A New York-i Goff + Rosenthal Galéria Chiharu Shiota vaskeretbe helyezett, fekete gyapjúfonallal sűrűn keresztbeszőtt tárgyait állította ki.
Az Art Brussel művészeti vásáron magyar galériák ez alkalommal sem szerepeltek, de a brüsszeli Magyar Intézet képviseletében a magyar kortárs művészet népszerűsítésére külön standon Kozma Zsolt újságíró és néhány katalógus tájékoztatták az érdeklődő közönséget. Az Intézetben, pedig a magyar galériákat bemutató sorozat következő kiállítójaként a budapesti ACB Galéria mutatkozott be.