A Ráday Galéria rövid idő elteltével újfent Galambos Tamás rendhagyó munkáit mutatja be.
A válogatott, több évtizedre visszatekintő, tulajdonképpen retrospektív kamara-kiállításként értékelhető tárlatanyag az életmű hangnemtartó, egyenletes formálódását, „nagy fordulatoktól” mentes voltát tükrözi. Rendhagyó volta leginkább abban érhető tetten, hogy noha az iróniára való hajlamnak feltétlen helye van a képzőművészet körében is, viszonylagosan ritka a magyar képzőművészeti gyakorlatban.
Arra pedig egészen kevés példa adódik, hogy egy életmű szinte teljes egésze az ironikus, olykor groteszk, ritkán szarkasztikus látásmód köré szerveződjön, mint történik ez Galambos Tamás művészetében. A közelítésmód és stílus egyöntetűségét, a képformálás galambosi módját nem csupán a kiállított művek sora igazolja, de a művész alkotóvilágába bevezető, Wehner Tibor rövid tanulmányával és Szepesi Attila három versével „illusztrált”, a Mai magyar képzőművészet 9. köteteként még 2009-ben megjelent kiadvány is, amely szintén a Ráday Galériához kötődik.
Galambos Tamásnak ötlete van a képre. Hogy emellett tehetsége, készsége, technikai felkészültsége az ötlet kifejtésére, egyszerű példázatokban történő elmesélésére – ez csaknem természetesnek tűnik több évtizede gyakorolt művészetében. A megélt valóságból fakadó képötletek hozzák mozgásba, inspirálják a színes világot, teremtik meg a valóságtól nem is oly távol álló kreatúra-lényeit, lendítik újra mesélőkedvét.
Festészete a naiv festők forma- és színvilágával mutat rokonságot, ám Galambos a tanultság, a megfontoltság, a kitaláltság felől érkezik oda vissza. Ikonográfiája régi hagyományokra tekint vissza, mégis eredeti és új keletű, egyéni vonásokat mutat: még felidézi a korábbi ábrázolásmódok hagyományát, de már nem ugyanazon szándékkal, mint amire azok korábban szolgáltak. Az átírás, a felülírás jellegzetes eljárása, világszemléletének velejárója.
Noha tartalmától a forma csak kényszeredetten szakítható el, Galambos művészeti tevékenységében első helyen sajátos világszemléletének közvetítése áll. Hangsúlyosan reflexív, a tájék, a történelmi éghajlat szülte művészet: történelmi és szociológiai, etikai látképek, amelyek jól megférnek az erotikus utalásokkal, a posztmodern vonásokkal, vagy az irónia szemléleti hátteréül szolgáló konzervativizmussal.
Galambos Tamás jellemző szemléleti létmódja a felülnézet, a dolgok és jelenségek fölébe kerülés, a letekintés, a rálátás, a metaforikus átvilágítás. A Történelem című munka bábszínházi jelenetként mutatja be mindazt, ami néhány évszázados története során az emberrel megesett vagy éppen történőben van: a művész kedvére, akár önkényesen mozgatja a kiismerhetetlenségek és távolságok miatt bábként ható, a kiötlő-felidézőhöz kötözött marionettjeit, formálja a velük történtek meséit.
Szürrealizmusa sem vetődik túlságosan távol attól a valóságtól, amely élet- és alkotóteret kínál számára. Hogy annak intenzív megélője, az aktualitásokra is nyitott szerves résztvevője, így kiszolgáltatottja, ugyanakkor a kiemelkedésre, kiválásra is képes szereplője – ezt meggyőzően igazolják alkotásai. Ötletei éppen ebből a kívülállásból, a rálátásból fakadnak – rendre iróniával áthatottan, egyfajta felülnézeti pozícióból, ahonnan minden csupán hiúságnak tűnik a történelem emésztőgödrében. Az irónia így lehet védőbástya. Vagy mint Thomas Mann írja: „Az irónia mint szerénység, mint hátra felé forduló szkepszis a morál egy formája, személyes etika, ”belpolitika”.”
Ráday Galéria
2010. február 10. – március 6.