Egy kép nem csupán azt mutathatja meg, amit elénk tár, de azt is, amire csupán utal, amit hivatkozva jelez. Sascha Müller tárlatának filozofikus címe (Köztes megálló) többféle értelmet sugároz.
Sokatmondóan jelzi a valahonnan érkezés és a valamerre tartás, az útkeresés várakozás teli állapotát. Utal arra, hogy Sascha Müller idegenből érkezett – mintegy 15 éve Németországból, akkor talán még nem is festőként, hanem konszolidált polgárként. Mindamellett a fontosabb értelem magát a festői tevékenységet illeti. Azt, hogy egy bizonyos kérdés, a létkérdés felé tartó út köztes állomásán a művész hogyan definiálja önmagát mint alkotóművészt, illetve hogy miképpen van jelen saját létezésében. Változatos festői szemlélettel létrehozott, különféle festménytípusokba sorakozó olaj-vászon munkái – köztes megállóban – e kérdés megválaszolása felé tartanak.
Persze egy köztes megállóban csak pillantásokat lehet vetni a lényegesnek gondoltra. A kiállítás ezeknek az esszenciális pillantásoknak a gyűjteménye. Bennük az öndefiniálás, az identitás-keresés elodázhatatlansága éppen úgy jelen van, mint a szubjektumot övező valóság-környezet kritikája. Az alkotó mindkét vonalon arra tesz kísérletet, hogy elkülönítse egymástól a létezőt és a létet, a látszatot és a valóságot. Ám e köztesség, ez a helyek és idők közöttiség arra is utalhat, hogy a művész fordulatban áll: lezár valamit, hogy elkezdhessen valami mást.
A vásznakat személyes benyomások és élmények telítik. A mindennapi élet apró jelenségei, történetei, aktualitásokra született közvetlen, olykor közvetett reflexiók, kor- és életvitel kritikák, nemritkán önkritikák.
A képek többségét olykor nyilvánvalóan, máskor alig leplezetten: a küzdelem imperatívusza járja át. Ahogy látszólag valakivel vagy valamivel, de leginkább önmagával viaskodik az ember. A Riválisok című munka két bokszoló alakja talán egymás ellen küzd, noha mindenekelőtt önmagukat szükséges legyőzniük. A lábszárcsontok furcsa rövidülése, hirtelen megérkezése a hangsúlyosan jelzett lábfejekbe, az anatómiai pontatlanság jelentésértékű: talpon maradni, helytállni. A Kétség című alkotás festőalakja teste egészével, lábai megroggyanásával jelzi benső bizonytalanságát. A Gyújtogató tevékenységét csak egy öntudatlan, de ösztöneiben biztos macska, valamint a háttérbe húzódó, szenvtelen, mindent amúgy is tudó szakállas figura kíséri: egy fa takarásában, de csak számunkra láthatóan. A Rózsaszín szemüveg két figurája láthatóan csupán térbeli közösséget alkot, egyébiránt boldogság-keresésük haszontalanul privát, ahogyan magányuk is az.
Az alkotásokat erős szerkezetiség, megfontolt, feszes kompozíciós rend járja át. Sascha Müller jellemzően vegyíti a különböző, olykor egymás közelébe, máskor egymástól távolabbra eső festői eljárásokat. A hagyományos, klasszikusnak tekinthető megoldások, mint a lazúrrétegek egymásra építése-terítése vagy a gazdag kifejezési lehetőségeket hordozó fény-árnyék effektek alkalmazása mellett a modern festészetre jellemző, gesztusszerű műépítő módszerek is megjelennek. Ilyen a visszakaparás, a képmező egyes felületeinek felnyitása, a fröccsentés, a festékek esetleges játékának teret adó összefolyatás, a dörzsölés, a pasztózus felületképzés. Tehát a szorosan felügyelt, irányított eljárások mellett a véletlenszerűségek is a kép részévé szervesülnek.
Egy másik képtípuson jobbára nyakkendős, erkölcsi eleganciát alig sugalló figurák jelennek meg. A konzum-kultúra, a fogyasztói társadalom hálózat-építői és alattvalói. Árrés-lesők, mohón felhalmozók, akiket örvényként szippant be a monitor-küklopsz. A festőre igencsak hasonlító alakok, akik érezhetően valaminek a határán állnak. Környezetükben vanitas típusú szimbólumok tűnnek fel.
A festőre ismerünk a személyiséget tükröző, dísztelen, kopottas környezetben megjelenő kalapos önportrék alakjában is. A hangsúlyos tekintet, a közvetlen szemkontaktus az akárki helyébe lépő valakit mutatja.
A képeket lebegő szorongás uralja. A félelem határozott irányultsága helyett a szorongás nyomasztó, áthághatatlan burka, amit csak az érlelődő szemléletváltás, a bensőben történő megújulás oldhat fel. Netán egy elmormolt ima a lombja vesztett erdőben.
E munkák olyan alkotót jegyeznek, aki saját művészi, és nem kevésbé szellemi, lelki, gondolkodásbeli fejlődésének folyamatában mutatja meg önmagát – egy köztes megállóban, egy fordulat előidejében.
Csokonai Művelődési Központ
2011. október 10 – október 26.
