Egy kortárs képzőművészeti gyűjtemény kapcsán mindig felvetődik a kérdés, hogy a kollekcióba beválogatott alkotók munkái mennyiben és milyen értelemben alkotnak egységet, szerves egészet; menyiben tudnak, képesek egymáshoz tartozni, netán egymás kiegészítő társaivá lenni. Nem mintha szó lehetne valamilyen objektív, mindenki számára egyaránt elfogadható egységről, és még kevésbé teljességről. Mindig inkább csak ennek valamiféle egyszemélyes szándékáról, igényéről.
Közös nevező nélkül
Ha mégis olyasmit keresnénk a Kugler Flórián által létrehozott kollekcióban – ami egy-egy gyűjtemény kapcsán szokványos kutatási cél –, hogy milyen szándék, közös tematikai vagy stiláris gerinc szervezi egyetlen testté, némi fogódzóra művészetpártolói tevékenységében lelhetünk. A Kugler Könyvek, valamint a T-Art Alapítvánnyal közösen megjelentetett Paletta-sorozat kötetei – előbbiek testes életmű kiadványok, utóbbiak egy-egy korszakot vagy rövidebb periódust feldolgozó katalógusok – immár évtizednél hosszabb hagyományra tekintenek vissza. A kötetetekben megjelenő alkotók képvilága kapcsolódik össze a gyűjteményben is. Választottjai kortársai, jobbára a gyűjtő korosztályosai, ritkán a fiatalabb generáció tagjai, kizárólag magyar alkotók kiemelkedő munkái.
Privát kollekció, amelynek létezése fontosabb, minthogy egységet mutasson. De bajos is volna közös nevezőre hozni egy olyan gyűjteményt, amelynek tartópilléreit olyan művészek alkotják, mint Földi Péter, Sváby Lajos, Kovács Péter, Lóránt János Demeter, Tenk László, Vilhelm Károly, Végh András, Kárpáti Tamás, Gaál József és sokan mások.
Egy gyűjteményben – bevallva vagy alig titkolható módon – az alkotók, a műalkotások legtöbbször akaratlan is versengenek, vetélkednek egymással: az elsőségért, a legfontosabb vagy a legkiemelkedőbb posztjáért. Nem a mindig ideiglenes győzelemért, inkább a változó időben a gyűjtő aktuális rokonszenvéért. A kollekció egy-egy megmutatkozása alkalmával éppen ezek a folyamatosan változó preferenciák juthatnak érvényre elsősorban a rendezés, a kiállítótérben való elhelyezés révén.
A „korszerűtlen” gyűjtő
Az Aulich Galériában bemutatott Kugler-gyűjtemény jellemzően a figuralitás, az expresszív jelleg köré szerveződik. Mindkét kategória meglehetősen tágas, gyakran külsődleges, formális, így nehezen megfogható vagy értelmezhető leíró jegy. A gyűjtő ritkán gondolhat ilyesmivel. Már csak azért is, mert a gyűjtés, a kollekcióba válogatás döntései észérvekkel gyakran nehezen indokolhatók. És talán nincsenek is ilyen egzakt, megfogalmazott ismérvek, hacsak nem a gyűjtő valamilyen konkrét szándékkal, például befektetési célzattal gyűjt, s nem a gyűjtésben rejlő örömforrásért, a művekkel való azonosulás kikerülhetetlensége okán.
Mértéktartással válogatott anyag – a gyűjtemény egésze a kiállítottnál jóval terjedelmesebb –, kerüli a hivalkodást: nem a művek sokaságát és sokféleségét, hanem kvalitását érvényesíti. Ahogyan önmérsékletről tanúskodik az anyag elrendezése is: jó érzékkel, a szokványosnál is szellősebben a képi témák és arányaik optimálisan találták meg téri helyzetüket.
Minden gyűjtemény rendelkezik egy önértékkel, ám a privát kollekciók esetében ennél fontosabb a gyűjtő számára létező személyes érték prezentációja.
Rácz István, a néhány éve elhunyt, sokak számára mintát nyújtó műgyűjtő gyakorta említette, hogy a valódi kollekció egyre inkább önarcképi jelleget ölt. Kugler Flórián gyűjteménye talán még nem tart ezen a ponton, noha karaktere egyre markánsabb, egyre inkább tükrözi képi elköteleződéseit. Talán korszerűtlen gyűjtő, akit kevéssé érintenek meg a képzőművészeti trendek vagy a műkritikusok által kánonba emelt életművek. Annál inkább az alkotókkal, a művekkel való személyes találkozások, a képek sugallta kérdés-súlyok azonos vagy hasonló nyomása. Válogató tájékozódásának ez egyre inkább sajátja. Támogat és gyűjt: belátása, a maga természete szerint.
Aulich Art Galéria
2011. 1. 24. – 2011. 3. 3.