A botránykő az izlandi pavilon, amit a városi hatóságok ma nem engedtek kinyitni. A pavilont a szigetország, egészen pontosan annak svájci, de már huzamosabb ideje Izlandon élő kurátora, Christoph Büchel egy használaton kívüli egykori katolikus templomban, a Santa Maria Della Misericordia-ban rendezte be.
A projekt a Mecset címet viseli, és ennek megfelelően a templomot csupa olyan tárggyal rendezték be, amik elengedhetetlen tartozékai egy működő mecsetnek. Büchel meghívta az „igazi” mecsetének építési engedélyéért hosszabb ideje hiába harcoló velencei mohamedán közösséget, hogy „érezzék otthon magukat” az installációban és használják azt vallásuk gyakorlására a biennálé ideje alatt. A helyi mohamedánok örömmel – és mint kiderült, egyszerre túl sokan – éltek a lehetőséggel: az imára százan gyűltek össze, miközben a templom engedélyezett kapacitása 90 fő volt. A hatóságok persze nem is nagyon igyekeztek úgy csinálni, mintha ez a szerény mértékű létszámtúllépés lenne a fő bajuk: megmondták kerek perec, hogy az engedély egy művészeti projektre vonatkozott és egy „mecsetszerű” működés túllép annak határain, egy „project room” nem lehet a vallásgyakorlás színtere.
Izland velencei „pavilonja” kívülről….. (Fotó: Hrag Vartanian, forrás: hyperallergic.com)
Az izlandiakat a konfliktus nem lepte meg; álláspontjuk szerint projektjük a nyitottság és a tolerancia próbaköve. A városi hatóságoknak a bezárásról hozott döntése még nem jogerős, az ellen az izlandiak fellebbezéssel élhetnek – és nyilván fognak is. Kurátoruk szerint a dolog még jól is elsülhet, ha egy nyilvános vita kezdődhet arról, lehet-e egy nézők számára nyitott vallási szertartás egyidejűleg egy performansz is, illetve fordítva, megszűnik-e egy installáció művészetnek lenni, ha azt vallásgyakorlásra (is) használják? Izgalmas kérdések, amik bizonyára szenvedélyes vitákat fognak generálni. Ha így lesz, a projekt tulajdonképpen elérte célját.
…. és belülről. (Fotó: Bjarni Grímsson, forrás: monopol-magazin.de)