Rögtön fontos kiemelni, hogy a tárlat nem retrospektív, hiszen a művész a mai napig aktív, és a most bemutatott anyagba is kerültek egészen friss munkái. Ettől függetlenül a kiállítás az eddigi, igencsak bőséges életmű áttekintését tűzi ki célul. Ez Lengyel esetében különösen nagy vállalkozás, hiszen a Rózsa-kör alapítói közé tartozó művész „mindent eltesz”: Üveges Krisztina kurátor elmondása alapján a művek áttekintéséhez a múzeum egy cirka 600 négyzetméteres terére volt szükségük. A végül kiválasztott 130 mű azzal az igénnyel került kiállításra, hogy a befogadó egy eddig nem látott alapossággal átgondolt koncepció keretei közé rendezve ismerhesse meg a Lengyel életművét meghatározó gondolati íveket, csomópontokat.
Lengyel András pályája a hetvenes években indult; ekkor járt a Magyar Képzőművészeti Egyetemre (előbb festő, majd grafikus szakra), ahol (illetve pontosabban az egyetem épületével szemben elhelyezkedő Rózsa Eszpresszóban) többedmagával megalapította a Rózsa-kört, amely a magyar neoavantgárd második generációjának meghatározó gócpontja lett. Tagjai „a »fluxus utáni konceptualizmus« – a fluxus tanulságait megemésztett, a fluxus kötetlen eszköztárát felhasználó konceptuális művészet – képviselői” voltak, ami jellemzi Lengyel munkásságát is. (Andrási Gábor é. m.: Magyar képzőművészet a 20. században. Budapest, Corvina, 1999. 207. o.) A koncept-art analitikusabb fókuszához képest Lengyel sokkal erősebben az ezotériára koncentrál, amit a különféle keleti tanokhoz és világszemléletekhez való kötődése alapoz meg.
Ennek nyomán rajzolódik ki a tárlat legtudatosabban szerkesztett, központi gondolati íve, amely a „Rózsások” és Lengyel számára is kedves Beuys-i életműben is fontos szerepet játszó Kelet-Nyugat tengelyt irracionalitás és racionalitás, ész és mágia ellentétével ötvözi. Ez több teremben is úgy jelenik meg, hogy a szemben elhelyezkedő falakon a két oldalt „képviselő” művek kapnak helyet – például a természetet lelkes optimizmussal rendszerező racionalitást megtestesítő 18-19. századi darwinista zoológus-filozófus, Ernst Haeckel tudományos igényű metszeteit beemelő munkákkal szemben a 136 különböző csészealj című alkotás szerepel. Utóbbi a hétköznapi életből vett piktogramszerű képek felvonultatásával humoros formában reflektál a nyugati kultúrát meghatározó természettudományos világkép határaira.
E hozzáállás az egész kiállításra jellemző: a tudás–anti-tudás ellentétére rendre rájátszó művek a haladásra és fejlődésre felesküvő kultúránk, benne pedig az ember válságára mutatnak rá, amely válságra Lengyel saját válasza a semmittevés mint munkamódszer gyakorlása, a keleti mintát követő szemlélődő életmód előnyben részesítése. Ahogy egyik műve fogalmaz: Bámészkodom, tehát vagyok. Ebbe illeszkedik a kiállítás címébe is bekerülő felhők, illetve az égbolt kémlelése, valamint a művekben való tematizálása. Egyik munkáján összeér ez egy másik fontos, vissza-visszatérő szimbólummal, a háromszöggel, amely ősi jelképe a teljességnek, valamint különféle istenségeknek. Izgalmas kontrasztban áll ez avval, hogy a nyugati kultúrában ez az alakzat a tiltáshoz, a veszélyhez kapcsolódik – amire Lengyel a veszélyt jelző közúti táblák beemelésével reflektál.
Nem ez az egyetlen jelkép azonban, amely gyökeresen más jelentéseket hordoz Keleten, mint Nyugaton. A legkézenfekvőbb példa erre talán a svasztika, amely az indiai és kínai kultúrában jó szerencsét, illetve halhatatlanságot szimbolizál, az európai kultúrkörben viszont a nemzetiszocialisták horogkeresztje óta a történelem legsötétebb borzalmainak képi hordozója. Találkozhatunk is a jelképpel a kiállításon, nem is apró méretben: a bárányfelhős ég képével díszített svasztika a szovjet vörös csillagra utaló, hasonlóan színezett pentagrammal együtt szinte egy teljes falat kitölt. Ugyancsak ebbe a körbe tartozik a kígyó is, amely a kínai kultúrkörben sokkal pozitívabb tartalmat hordoz, mint a számunkra otthonos jelentés-összefüggésekben, és szintén kiemelt szerepet kap a tárlaton.
A kiállítás címe több szempontból is találó. Egyrészt utal Lengyel András alkotói felfogására, melyet a szemlélődés határoz meg: minden tudás, amire az embernek szüksége lehet, itt van körülöttünk, adva van számunkra – befogadásához pedig, a nyugati kultúra válságának árnyékában, talán nagyobb szükségünk lehet a „bámészkodásra” és az alázatra, mint a rendszer(ezés) igényét soha fel nem adó, racionalizáló gondolkodásra. Hogy azonban nem éles szembeállításról van szó, hanem sokkal inkább az emberi tudás összességének egészként való, a kolonialista hierarchiát felfüggesztő értelmezéséről, azt az a buddhista imazászló is mutatja, amelyen – jórészt felhős hátterek előtt – a nyugati világértelmezés olyan képviselői jelennek meg, mint a periódusos rendszer vagy az ABC. A felhő így a tudás hordozójaként jelenik meg, összhangban annak virtuális tárhelyként való értelmezési lehetőségével. Lengyel életművében a gondos gyűjtögetés, a megőrzés gyakorlata összefonódik így az emberi tudáshoz való hozzáállás általa javasolt módszerével, amit a Ludwig Múzeumban tárlata hűen reprezentál.
Borítókép:
Lengyel András: Nyílt tér I-II., 1979
