Baselitz az egykori NDK-ban töltötte ifjúkorát és művészeti tanulmányait is ott kezdte, majd – miután a kelet-berlini képzőművészeti főiskoláról „társadalmi éretlensége” miatt eltanácsolták – Nyugat-Berlinben folytatta. Ott ugyan élvezte a szabadságot, de a képzésről ott sem volt jó véleménye; „a művészeti főiskolákon azt vizsgálják, hogy képes-e valaki egy ceruzával valamiféle hasonlóságot létrehozni és ez az, amit én nem tudok. Aki pontokból, vesszőkből, vonalakból alkot egy arcot, azt elutasítják, aki jól csinálja, azt felveszik. Azzal nem foglalkoznak, hol rejtőzik nagy szellem” – nyilatkozta egyszer a diákévekről.
Míg Gerhard Richter az absztrakt és a figuratív festészetben egyaránt otthonosan mozgott és mozog mind a mai napig, addig Baselitzet önmagában egyik sem elégítette ki, szerinte ma már egyik sem számít radikális válasznak a művészt foglalkoztató kérdésekre. Saját útját ezért a kettő között találta meg: megmaradt ugyan a figuratív művészetnél, de elvonja a figyelmet a tartalomról és ehelyett a formát és a színeket helyezi előtérbe. Ezért és nem puszta játékos ötletként ábrázol 1969 óta csaknem mindent a feje tetejére állítva; a „fordított képek” időközben védjegyévé váltak. Egyszer elmesélte, hogy az embereket, ha kérdezhetnek tőle, nem az szokta érdekelni, hogy miért ábrázolja alakjait fejjel lefelé, a kérdés mindig csak az, hogy már eleve így festi-e őket, vagy csak a kész festményeket fordítja meg. A válasz erre a kérdésre egyébként az, hogy mivel képei többnyire nagy – időnként pedig óriási – méretűek, ezért nem állványon készülnek, hanem a padlóra, vagy asztallapra terített vásznakra és papírokra, amiket alkotás közben rendszeresen körbejár, így a fent és lent kérdése nem is értelmezhető.
A művészt sokan a „legnémetebb” német festőnek tartják, aminek annyi alapja szerinte is van, hogy igyekszik következetesen építeni a német festészet tradícióira. „Szépnek nagyon sokféleképp lehet lenni: egzotikus módon, hűvös skandináv módon, és így tovább. Ha mindezt összemossuk, a világ unalmassá válik. A német művek legfőbb jellegzetessége, hogy csúfok, rondák, vagy legalábbis nem a szó köznapi értelmében szépek” – mondotta a tavalyi budapesti kiállítása kapcsán adott interjúban.
Baselitz 1980 óta szobrászként is aktív, monumentális figuráinak népszerűsége ma már festményeiével vetekszik. Kísérletet tett a szobrok fejtetőre állítására is, ezzel azonban nem érte el a kívánt hatást és letett róla; a művek az installáció irányába mozdultak el, ami nem az ő műfaja.
Az utóbbi évtizedekben elsősorban „Remix” sorozatával hívta fel magára a figyelmet, melyben korábbi munkáihoz tér vissza, azokat értelmezi újra. Szerinte számos művész idős korában olyan utakra téved, melyeken haladva gyakran egész korábbi életművét lerombolja. Az első évtizedek számítanak egy művész pályáján az „agresszív időszaknak” – mondja, „ekkor kell elérnünk, hogy megkülönböztethetők legyünk másoktól, meg kell találnunk a saját utunkat, olyat kell csinálnunk, amit más még nem csinált. Ezek a tapasztalatok tereltek abba az irányba, hogy inkább korábbi munkáimhoz nyúljak vissza, megnézzem, hogyan tudom átformálni őket, mit tehetek hozzájuk ma, amikor már sok minden múlttá lett abból, ami e művek keletkezésekor még jövő volt”.
Baselitz nagy provokatőr – munkáival és kijelentéseivel egyaránt. Már első, 1963-as kiállítása botrányba fulladt – két festményét, melyek közül az egyik egy groteszk méretű nemi szervű fiút ábrázol, vélhetően maszturbálás után, a hatóságok „a jó erkölcs megsértése” miatt lefoglalták, amit két évig tartó pereskedés követett. Ma már inkább csak kijelentéseivel borzolja a kedélyeket – a legnagyobb haragot néhány éve azzal a megállapítással vonta magára, hogy a nők gyengébb festők mint a férfiak. A sajtó sem különösebben kedveli; mondják, beszélgetés közben is otthagyja az újságírókat, ha felbosszantják kérdéseikkel. E sorok írója nem ezt tapasztalta, a vele készített budapesti interjúja során Baselitz közvetlen és barátságos volt, igaz, az „eleve fejtetőre állítva festi meg figuráit?” és a „miért gondolja, hogy a nők gyengébb festők?” kérdéseket nem tettem fel neki. Utóbbira egyébként önszántából is kitért, jóval békülékenyebb hangot megütve és hangsúlyozva, hogy a német képzőművészek fiatal nemzedékeiben sok tehetséget lát, s közöttük jónéhány nőt is.
A műkereskedelemben Baselitz sokadvirágzását éli; Vörös zászlóval című 1965-ös festményével tavaly új életműrekordot is felállított; a kép a Sotheby’s egyik londoni árverésén 7 és fél millió fontért cserélt gazdát. Az idei „születésnapi” év kiállításai és kiadványai vélhetően továbbra is magas szinten tartják a művei iránti keresletet.
A 80 éves művész munkáit idén hat nagyobb szóló kiállítás mutatja be, melyek többsége már látogatható is.
A legkorábban megnyílt kiállítás helyszíne New York, Michael Werner négy galériájának egyike az Upper East Side-on. A február 24-ig látogatható bemutatón a művész 1977 és 1992 között született festményeiből és papíralapú munkáiból látható válogatás.
Basel két tárlatának is otthont ad – ha valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy a vezetéknevében a település nevét rejtő művésznek köze van a svájci nagyvároshoz, nem tévedne nagyot. A baseli Kunstmuseum rendezte ugyanis első múzeumi kiállítását, azóta is sokszor megfordult a városban, ahol mind a mai napig háza is van. Nevét azonban a Hans-Georg Kernként anyakönyvezett festő mégsem innen kölcsönözte, hanem szászországi szülővárosától, Deutschbaselitz-től, ami ma már nem önálló település, hanem Kamenz egyik városrésze.
A Beyeler Alapítványnál április 29-ig látogatható Georg Baselitz című tárlat minden bizonnyal a legfontosabb a születésnapi bemutatók sorában; retrospektív jelleggel a művész 1959 és 2017 között született 80 festményét és tíz szobrát mutatja be, főművekkel és korábban sohasem kiállított munkákkal is reprezentálva valamennyi alkotói korszakot. Látható lesz a tárlaton az egykori botránykövek egyike, a Meztelen ember is. Ezt a tárlatot, némileg módosított változatban június 21. és szeptember 26. között a washingtoni Hirshhorn Múzeum és Szoborpark is bemutatja majd.
De maradjunk még Baselben: a Beyeler Alapítvánnyal egyidejűleg a Kunstmuseum Basel is a német mester előtt tiszteleg: A Georg Baselitz. Papíralapú munkák című kiállításon a művész száz nagyméretű rajza látható, melyek a már korábban is feldolgozott motívumokhoz, így a hősökhöz, a sasokhoz, az önarcképekhez időről időre visszatérve jól mutatják a művész stílusának változásait és azt is, ami eközben változatlan maradt: a permanens szembenállást a divatos trendekkel.
Viszonylag rövid ideig, február 18-ig látható a müncheni Állami Grafikai Gyűjtemény Baselitz-tárlata, ami a az 50-es-60-as évek expresszív fametszeteitől a friss, lírai érzékenységű színes rézkarcok próbanyomataiig mutatja be Baselitz grafikai munkásságát.
A müncheni gyűjtemény anyagából is szerepel majd több munka a drezdai Állami Művészeti Gyűjtemények Rézmetszet-kabinetjében, ahol egy március 3. – május 27. között látogatható tárlat Baselitz grafikai munkáit állítja izgalmas párbeszédbe manierista grafikákkal. Baselitz köztudottan a manierista sokszorosított grafikák kiváló ismerője és jelentős gyűjtője. A kiállítás arra kíván többek között rámutatni, hogy Baselitz nemcsak a divatos művészeti trendeknek állt ellen, hanem a divatos sokszorosítási technikáknak is. Kerülte a nagy példányszámú sokszorosításra alkalmas eljárásokat, amelyek szerinte a nyomatokat megfosztják eredetiségüktől, inkább fázis- és próbanyomatokkal kísérletezett. A drezdai bemutatónak van némi mellékíze is, a művész ugyanis a közelmúltban az új német műtárgyvédelmi törvény elleni tiltakozásul visszavonta a drezdai múzeumból tíz, ott letétbe helyezett munkáját.
Természetesen nem maradhat ki a sorból Berlin, Baselitz első, botrányba fulladt kiállításának városa sem: itt a Contemporary Fine Arts galériában március 3-ig látogatható a Hommage à Georg Baselitz című tárlat. Az egyik legismertebb német művészettörténész és kurátor, Siegfried Gohr által kúrált kiállítás köz- és magángyűjteményekből kölcsönzött munkák segítségével 1963-tól, az első kiállítástól napjainkig mutatja be Baselitz munkásságát.
Nyitókép: Georg Baselitz. Forrás: Das Erste
A cikk lejjebb folytatódik.