• René Magritte: Az álmok kulcsa
Kunstforum BankAustria, Bécs, 2005. április 6 – július 24.
• Az Albertina kiállításai Goyától Picassóig
Bécs, Albertina, 2005. április 4 – augusztus 28.
• Piet Mondrian
Bécs, Albertina, 2005. június 19-ig.
• William Egglestone fotói
Bécs, Albertina, 2005. április 24-ig
Kiállítások Bécsben
René Magritte: Az álmok kulcsa
Kunstforum BankAustria, Bécs, 2005. április 6 – július 24.
Magritte életműve kimeríthetetlennek tűnik, annak ellenére, hogy az egyik legtöbbet reprodukált művész, még mindig hagy mit felfedezni. A több mint 70 alkotást felvonultató tárlaton nagy múzeumok ismert anyagai mellett soha nem látott művekkel találkozhatunk, amelyek magángyűjtemények féltett darabjai. Művészete kétségtelenül forrásul szolgált a koncept art, a pop art művészeinek, képi világa a mai napig tartó érvénnyel mindig új és új oldalát mutatja meg.
A kronologikusan felépülő kiállítás első – Chirico inspirálta – alkotások az 1920-as évekből valók, majd az 1927-30 közötti időszak művei következnek – Breton és a szürrealisták körében, brüsszeli, olaszországi majd az Amerikában keletkezett festmények. A magritte-i világlátás, amelyet ő maga nem szürreálisnak, hanem valóságosnak aposztrofál: „…ami a festészetemet illeti, az egyáltalán nem képzeletet…hanem a totális valóságot mutatja meg, nem elválasztva realitásban rejlő sajátos misztériumtól, hanem azzal egységben.”
Stílusának személytelen objektivitása, formálásának plakátszerűen egyszerű, dekoratív módja eredeti szakmájából, reklámgrafikusi tevékenységéből fakad. Ez a rideg, de pontos előadásmód idegenné, misztikussá, többértelművé teszi a leghétköznapibb tárgyat, helyszínt, az embert. A valóság így válik ismeretlenné, az álom személytelenné. 1940-ben írja: „Így látjuk a világot. Saját magunkat kívülről látjuk és van egy elképzelésünk egy belső világról magunkban. Ebben az értelemben a múltba helyezzük azt, ami a jelenben történik. Az idő és a tér elveszíti a primer jelentését, és minden hétköznapi eseménnyé válik.”
Magritte tudatosan „anonim” művészete azonban minden igyekezete ellenére az első látásra felismerhető, senkiével össze nem téveszthető és semmi esetre sem hétköznapi.
Az Albertina kiállításai Goyától Picassóig
Bécs, Albertina, 2005. április 4 – augusztus 28.
A kiállítás Jan és Marie-Anne Krugier-Poniatowski magángyűjteményének anyaga, amelyből 160 mű látható, kifejezetten a 19. és 20. század jelentős alkotóitól, festmények, szobrok, és garfikai lapok, melyek az Albertinából kiválasztott művekkel különösen harmonizálnak. A válogatás átfogja Goyától, a francia romantikától, az impresszionizmusig, és Picassó művészetéig terjedő időbeli ívet. A kiállítás az európai képzőművészet utolsó két évszázadának nagy egyéniségeit vonultatja fel, a gazdag anyag hangsúlyai leginkább – Goya és Picasso mellett – Ingres, Degas, Cézanne, Seurat, Matisse és Giacometti műveire helyeződnek.
Piet Mondrian
Bécs, Albertina, 2005. június 19-ig.
Ha valakinek még kétsége lenne, hogy az absztrakció miként is alakult ki a tájfestészetben felfedezett horizontális és vertikális képosztások nyomán, a tájak monokróm felületei miként váltak önálló festészeti elemmé, az feltétlenül nézze meg a Mondrian-kiállítást az Albertinában. Itt ugyanis kristálytisztán áll előttünk a festő gondolkodásának modellje: végigvezetve a szentimentális-szimbolista tájképeiből kialakuló mondriani absztrakció.
Ezzel a retrospektív kiállítással a holland művész először mutatkozik be Ausztriában. Több mint 90 mű, 30 múzeumból és magán-gyűjteményből bemutatja a modern művészet egyik megteremtőjének legjelentősebb korszakait, beleértve a De Stilj időszakát is. A festméynek mellett számos rajzot, ritkán kiállított természeti stúdiumot láthatunk.
William Egglestone fotói
Bécs, Albertina, 2005. április 24-ig
A memphisi fotós művei első látásra hiperrealista festményeknek látszanak. Egglestone1939-ben született, és 1976 óta – amikor első kiállítása volt a MoMában – a legjelentősebb kortárs fotográfusok között tartják számon.
Művei a valóságnak azon elemeit mutatják meg, amelyeket egyébként nem tartanánk „képileg” fontosnak, megörökítésre méltónak. Témája az amerikai kendőzetlen valóság, távol a jólét luxusától, kozmetikázás nélkül. A mindennapi tárgyakat azonban nem szürkén, vagy fekete-fehérben adja elő, hanem felülszínezve. A fotói így rúgják fel a konvenciókat, és éppen ezért tűnnek festményeknek. A ragyogó, élénk színek szinte felerősítik az ábrázolt életterek sivárságát, az emberek kiszolgáltatottságát. A most kiállított Los Alamos sorozat darabjai nem tesznek különbséget tárgy- és emberábrázolás között, és kompozíciókon belül a motívumok is egyforma hangsúlyt kapnak, a „demokratikus kamera” (Egglestone) mindent megörökítésre érdemesnek tart, nem tesz különbséget. Így kap ugyanolyan jelentőséget egy ketschupös üveg, egy útjelző tábla, egy növény, egy autórészlet, mint egy ember.