Enwezor szenved a Haus der Kunst élén, írtuk már egy 2014-es cikkünk címében, pedig akkor még csak egy része volt ismert azoknak a problémáknak, amik most – a hivatalos indoklás szerint egészségi okokból történt – lemondásához vezettek.
Kisebbfajta szenzációnak számított 2011-es kinevezése, miután elődje, a belga Chris Dercon elfogadta a felkérést a Tate Modern vezetésére. (Dercon később Londonból Berlinbe váltott, ahol a Volksbühne intendánsa lett, de neki sem jött be a csere; mint arról beszámoltunk, áprilisban, azaz nem egészen egy szezon után kölcsönös megegyezéssel távozott a színház éléről.) A széles nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkező Enwezorral szemben az volt az elvárás, hogy Németország egyik legfontosabb, bár nehéz történelmi örökséget cipelő kiállítási csarnokát pozicionálja újra, tegye ismét relevánssá a globális színtéren.
Az új igazgató lelkiismeretesen eleget is tett ennek az elvárásnak, de ez a blockbuster kiállítások számának, és ami ezzel együtt jár, a bevételeknek a csökkenésével járt, s tetézte a bajt, hogy 2014-ben kiszállt a főszponzor is. A politika Münchenben azt is rossz néven vette Enwezortól, hogy ezekben a „nehéz időkben” – amikor reményteljes, más szemszögből fenyegető közelségbe került a Haus der Kunst épületének régóta esedékes felújítása is – elvállalta a 2015-ös velencei képzőművészeti biennálé főkurátori tisztét. Azóta a helyzet mostanáig nem sokat javult. Továbbra is születtek nagyon fontos kiállítások – mindenekelőtt a kiemelt nemzetközi figyelmet kapott, ugyanakkor rengeteg pénzt felemésztett 2016-17-es, Postwar: Art Between the Pacific and the Atlantic, 1945-1965 című tárlat, de a felújítás ügye tovább húzódott, mivel a vélemények erősen megoszlottak abban a kérdésben, hogyan nézzenek szembe az épület „rovott múltjával”, illetve, hogy a sztárépítész David Chipperfield terve mennyire felel meg a szembenézés igényének.

A múzeum pénzügyi helyzete tovább romlott és ha ez még nem lett volna elég, egy érzékeny személyzeti – biztonsági – pozícióban lévő vezető munkatársról kiderült, hogy a Németországban betiltott szcientológiai egyház aktív tagja, másrészt állítólagos zaklatási ügyek is napvilágra kerültek. A felügyelő bizottság néhány elbocsájtással reagált és tavaly ősszel egy gazdasági igazgatót nevezett ki Enwezor mellé, vele azonos jogkörrel. Ezt a funkciót néhány hónapig Stefan Gros pénzügyi szakember töltötte be, de ő hamar kiszállt, utódja pedig a Bundeskunsthallét pénzügyileg rendbetevő Bernhard Spies lett. Szakmai körökben ekkor már terjedni kezdett a hír, hogy Enwezor nem marad soká az intézmény élén és a jósoknak igazuk lett: az igazgató egészségi okokra hivatkozva azonnali, június 1-i hatállyal lemondott funkciójáról.
Egy búcsúhoz sosem lehet ideális időpontot találni, nyilatkozta ebből az alkalomból, de mindenesetre olyankor lép vissza, amikor a Haus der Kunst erős pozíciókkal rendelkezik a művészeti szcénában. Marion Kiechle tartományi tudományos és művészeti miniszter, egyben a Haus der Kunst felügyelő bizottságának elnöke a búcsú alkalmából szintén békés hangot ütött meg, hangsúlyozva, hogy „Enwezor nagyszerű kiállítási programja jelentősen erősítette a ház nemzetközi tekintélyét, kurátori tapasztalatai az intézmény számára világszerte elismerést hoztak”.

Amikor valaki egészségi okokra hivatkozva mond le, mindenütt megindulnak a találgatások, hogy vajon tényleg ezek állnak-e a távozás hátterében. Az mindenesetre tény, hogy az idén 55 éves igazgatót idén már nem túl gyakran látták Münchenben, de ennek ezer oka lehet. A múlt héten ott volt az Art Baselen, ahol nyilvános programokon is részt vett. Enwezor a lemondásakor tett nyilatkozatát leszámítva eddig nyilvánosan nem kommentálta távozását.
Utódának megtalálása nem lesz könnyű feladat; két olyan nagyágyú után mint Dercon és Enwezor, a bajor kormány nem akarja lejjebb adni, az utóbbi évek tapasztalatai azonban óvatosságra inthetik a pozíció iránt potenciálisan érdeklődőket. Már csak azért is, mert nehezen felmérhető, mi lehet tevékenységük súlypontja a következő években. Az épület rekonstrukciója ugyanis2020-ban minden bizonnyal megkezdődik – a tartományi kormány ehhez 150 millió euróval járul hozzá – az azonban mindmáig nem dőlt el, hogy a több évet igénybe vevő munkák idejére a múzeum bezár-e vagy félgőzzel ugyan, de tovább üzemel.
Dercon és Enwezor személyében rövid időn belül két jelentős kulturális intézmény vezetője dobta be a törölközőt. Idő előtti távozásukban talán szerepet játszott, hogy kevésbé ismerték ki magukat a helyi viszonyok között, kevésbé sajátították el a „túlélés játékszabályait” és bizonyára követtek el hibákat, például a változások tempójának meghatározásában, a reális lehetőségek felmérésében. De mindenképpen közös történetükben az is, hogy egy olyan program végrehajtására szerződtek, amit a helyi politika kezdeményezett vagy legalábbis támogatott. Amikor viszont kiderült, hogy ez a program nem feltétlenül találkozik az adott intézmények potenciális közönségének igényeivel – ennek minden pénzügyi következményével együtt –, akkor az ígért támogatás gyorsan elfelejtődött, kihátráltak mögülük, míg végül, magukra maradva, a visszavonuláson kívül nem maradt más választásuk.
Nyitókép: Okwui Enwezor. Fotó: artlandapp.com