Az első, a világsajtó által néhány hónapja felkapott történetben a múzeumok még önszántukon kívül kerültek kapcsolatba az egyik legismertebb pornó-szájttal, a Pornhubbal. A szájt „A legjobb pornóképek egy része múzeumokban található” szlogennel Classic Nudes, azaz Klasszikus aktok címmel olyan új alkalmazást tett hozzáférhetővé, amely világhírű múzeumok, így többek között a Louvre, az Uffizi, a Musée d’Orsay, a Prado, a Metropolitan Museum és a londoni National Gallery erotikus remekműveit mutatja be, ám nemcsak eredeti formájukban, hanem pornószínészek közreműködésével újrajátszva, újraértelmezve is azokat. Némi magyar vonatkozást is ad a kezdeményezésnek, hogy egyik „arca” az appot a maga utánozhatatlan angol akcentusával bemutató és a Vénusz születése című Botticelli-remekmű újraértelmezett változatában a főszerepet is személyesen alakító Ciccolina, azaz Staller Ilona. (Ciccolina neve akkor került először képzőművészeti kontextusba, amikor házasságot kötött napjaink egyik legismertebb, akkor még feljövőben lévő sztárművészével, Jeff Koons-szal; a házasság néhány év után válással végződött.) A Pornhub nyilván még több látogatót remélt az új apptól és talán imázsjavító hatást is várt tőle, a múzeumok azonban, melyeket elfelejtettek előzetesen beavatni terveikbe, nem reagáltak túl lelkesen. Ketten, a Louvre és az Uffizi különösen vehemensen tiltakoztak és perrel fenyegették meg a Pornhubot, ha az ő birtokukban lévő festményekkel kapcsolatos tartalmakat nem távolítják el haladéktalanul a netről. Eike Schmidt, az Uffizi német igazgatója még nyilatkozni sem volt hajlandó az ügyről, mondván, az Uffizi és az ő neve ne szerepeljen egy olyan írásban, ami egy pornóoldalról szól. Hogy ezekben a reakciókban imázsféltés, prüdéria vagy valami más játszotta a fő szerepet, nehéz megmondani, de több kommentár annak a vélekedésnek adott hangot, hogy amennyiben a Pornhub előzetesen megkereste volna a múzeumokat és megfizette volna az érintett műtárgyak reprodukcióinak kereskedelmi célú felhasználásáért több ország jogszabályai szerint járó licenszdíjat, a történet másképp is alakulhatott volna. Hiszen például éppen az Uffizi az egyik olyan múzeum, amely bátran vet be „unortodox” marketing-eszközöket; gyorsan népszerűvé váltak például a Tik-Tokon, ahol néhány remekművük szereplőivel a pandémia alatti szabályokra figyelmeztetve maszkot „vetettek fel”. A Pornhub egyébként időközben engedett a nyomásnak és a két reklamáló múzeumot kivette a programból, amit a történtek után újabb intézmények bevonásával kívánnak folytatni.
Az, hogy a többi múzeum egyelőre a Pornhub partnere maradt – noha ők is megkérdezésük nélkül kerültek ebbe a partnerségbe –, jelzi, hogy az erotikát nem indokolt kizárni azon utak közül, amelyek a művészet felfedezéséhez vezetnek – ezek az utak, mint ahogy az Uffizi egyik vezetője Tik-Tok szereplésük kapcsán hangsúlyozta, egyéniek és nagyon különbözőek lehetnek, s a múzeumok feladata az, hogy segítsék megtalálásukat.
S hogy a gondolat szöget ütött számos múzeumi vezető fejébe, azt jól mutatják az elmúlt napok bécsi történései. Ezek a hírek minden bizonnyal ugyanúgy be fogják járni a világsajtót, mint a Pornhub-story. Történt pedig, hogy Bécs idegenforgalmi szervezete, a Wien Tourismus egy új kampányt indított világhírű múzeumainak, illetve azok aktuális kiállításainak a közösségi médiában való népszerűsítésére. A korábbi kampányok, amelyeket a legnagyobb közösségi csatornákra szabtak, felemás eredményt hoztak, mert ezek a platformok gyakran olyan világhírű művészek munkáinak reprodukcióit is letiltották erotikusnak, vagy pláne pornográfnak ítélt tartalmuk miatt, mint Rubens vagy Schiele. A kérdés most főként az Albertina valóban szenzációs Modigliani-kiállítása miatt került újra napirendre, az olasz mester legismertebb művei közé ugyanis köztudomásúlag számos akt tartozik; bemutatásuk nélkül a tárlat promóciója csak erősen féloldalas lehet.
De több más kiállításon, így az Albertina Modern A 80-as évek művészete című tárlatán is számos olyan fontos munka szerepel, például VALIE EXPORT-tól, amik nem jelenhetnének meg a közösségi média hagyományos csatornáin. A Kunsthistorisches Museum állandó gyűjteménye is tele van ilyen munkákkal, de esett már a cenzúra áldozatául a Naturhistorisches Museum képzőművészet iránt érdeklődők számára talán legfontosabb műtárgya, a becslések szerint 22-24 ezer éves Willendorfi Vénusz is.
A Wien Tourismus ezért most felteszi a kérdést: mennyi meztelenséget viselünk el? – és az említett múzeumok, továbbá a Leopold Museum bevonásával egy olyan szájton, az Only Fans-en indít kampányt, ami eddig legkevésbé sem múzeumi tartalmaival vált ismertté. Az OnlyFans működésének alapelve meglehetősen egyszerű; eredetileg azért találták ki, hogy magánszemélyek a saját maguk által gyártott tartalmakat feltölthessék és mások számára egy szerény havidíj megfizetése ellenében hozzáférhetővé tehessék. De amit eredetileg influenszerek számára találtak ki, az csakhamar népszerű porno-platformá vált és bár az OnlyFans igyekszik ettől az imázstól szabadulni és megpróbálja újrapozicionálni magát, felhasználóinak többsége továbbra is a pornográf tartalmak miatt keresi fel. Az idegenforgalmi szervezet, természetesen az említett múzeumokkal karöltve, mégis az OnlyFans mellett döntött, mert itt cenzúrázatlanul mutathatja be a kiállítások kiemelkedő műtárgyait – a portál pedig nyilván örömmel fogadta a megkeresést, hiszen jó eszközt lát benne az imázsjavításhoz.
Már csak egy bökkenő maradt: ez a portál fizetős és a Wien Tourismus tartalmai is csak a havidíj befizetése (minimum 4.99 dollár) után válnak hozzáférhetővé. A bécsi szervezet ezért – ez sem egy utolsó marketingfogás – az előfizetőket kívánság szerint egy ingyenes városi közlekedést és kedvezményes múzeumi belépőket biztosító Vienna City Carddal, vagy a résztvevő múzeumok valamelyikébe szóló ingyenes belépőjeggyel jutalmazza. E jegyek egyébként az OnlyFans havi díjának két-háromszorosába kerülnek, így a Wien Tourismus promóciós anyagának megtekintése anyagi megtakarítást is jelent azok számára, akik annak hatására egy vagy akár több kiállítás megtekintése mellett döntenek.
Hogy a bécsi kezdeményezésnek lesznek-e követői, ma még nem tudni, de valószínűleg számos múzeumi vezető figyeli most árgus szemekkel az akció társadalmi visszhangját és eredményeit. Pozitív eredmény lenne az is, ha a nagy közösségi platformok újragondolnák a műalkotások cenzúrázására vonatkozó politikájukat.
Nyitókép: Bruce Nauman Sex and Death, 1985 Neonröhren auf Aluminium montiert 183 x 244 x 29 cm Courtesy Sammlung Annick und Anton Herbert, Gent © Bildrecht Wien / Viennacontemporarymag
